Ez már megint az a kategória, hogy „már az is tíz pont, hogy egyáltalán létezik”, de szőrös szívű leszek, és szubjektíve levonok egyet, mert azért nem a kötet egészéért lenne kár, ha nem létezne. Csak úgy 90%-áért. 

Több mint száz éve gyűjtötte ezeket a meséket Berze Nagy János, méghozzá itt a közelben, a Mátra alján, legnagyobb részt Besenyőtelken. Szeretheti az Úristen azt a falut, amelyikben ennyi mesemondó ekkora mesekincset őriz.

Van köztük mindenféle: forgó váras, állatsógoros, égig érő fás, sárkányos, királyfis-királylányos, átváltozásos, igazságtevős, tanítós, horrorisztikus és tréfás – még olyan is, amelyik rosszul végződik. Igen, ennek a kötetnek nagy részét felnőttek mesélték felnőtteknek, nagyon kevés, ami gyereknek való. Találtam benne sok olyat, amelyik nemzetközi vándormotívumokkal van tele, meg sok olyat is, amelyikben az ugyancsak Berze Nagy által nyomozott magyar mitológia nyomai találhatók meg.

Hátraszól a kis ló: »Itt van a balfilembe ëgy bontó fésű, hajídd a ménës közé, de azt mondd hozzá, hogy: »Sűrű erdő sima fagygyal utánnunk terëmjën!««

Tetszett, hogy olyan meséket is mondanak, amelyeket nyilvánvalóan könyvből olvasott valaki (Grimm-mesék szó szerinti fordításai, Boccaccio-novellák magyar népmesei formára gyúrt változatai), de szerintem már a mesemondó se tudta, hogy kicsoda és mikor, mindenesetre ugyanolyan szabadon kezeli ezeket is, mint bármelyik másikat.

Tilinkó már nagy volt. Rettegett tőle az egész ország, annyit lopott. Egyebet se csinált. Meghallja egyszer a király, hogy van az ő országában egy legény, a ki ellopja még a jövőhetet is.
(...)
Valahol kerített egy akasztott embert meg egy begre főtt lencsét.

A kötet igyekszik reprodukálni a helyi nyelvjárást, le egészen a hangtani jellegzetességekig.

(…) oszt birokra hítta a kiráfit. A kiráfiba nem szalatt bele a madzag, aszongya neki: »gyere no! ide vele, ha van benne!« A sárkány – a hogy a kiráfi mëffogta – annyit së tudott szónyi, hogy: ammën, fëlfordította a szëmit, oszt mëddöglött.

(...)

Allyig terepëdëtt lë az asztal mellé, a kemënczérű mingyá lëugrott a macska, odamënt a lyánho, a ki má akkorra kibontotta a batuját. Muzsikát a macska szépenn, mintha monta vóna neki, hogy »aggyá nekëm is!«

Eleinte fura, de nagyon hamar bele lehet szokni. Időnként pedig meglepően modern, például nem is gondoltam volna, hogy 1905-ben már használták ebben a jelentésében a nyom szót.

De még ha látott valaki sebes menést, látta volna az ördögök királyát! A kis madár is nyomta ám! de hasztalan ment volna akárhogy, ha mindjárt ott nem lett volna az ország határa, meg is fogták volna.

Ebben meg fészbukoznak, ni. :)

A világszépasszonya arczképekët néz, újságot olvas, járká, të azt csinádd, a mit ő, de në szó’ sëmmit!
(…)
Azután az arczképekët vëtte elé, azt nézëgette, Jankó is. Elészëtte az újságot, olvasott, Jankó is.

Gugliról nem is szólva... :) Komolyra fordítva a szót: felhívom a figyelmet a gótikus elemekre!

Másnap écczaka – mer azelőtt annyit alutt, hogy mos má nem birt alunnyi – fëlvót. Ëcczërcsak gyött feléje kilencz haláfej, mëg kilencz haláláb. Fëlszëtte mind, a fejekët mëgësztërgályozta, a lábakot fëlállította, oszt elkezdëtt velëk gugliznyi. Guglizott egész rëggelyig.
Harmagyik écczaka hat fekete embër hozott elejbe a Szen Mihá lovánn koporsóba ëgy öreg ősz embërt, de Jankó attú së fét, odamënt, oszt kipëndërgette az öregnek a bajuszszát.

Külön öröm, hogy cenzúrázva sem volt a kötet, maximum kipontozták a „csúnya szavak” néhány betűjét, attól még pontosan lehet érteni, mi van odaírva.

Megy a lány, elmondja az apjának, mit álmodott. Az meg kapott rajta, mint éhtyúk a taknyon, úgy tett, a hogy a lánya mondta.

Fontos az is, hogy minden mese végén rögzítették a mesemondó nevét, társadalmi helyzetét (foglalkozását) és a lejegyzés évét. 

Mindenhogy kincs ez a kötet, és nagyon, de nagyon szeretem azt, aki digitalizálta. Teljes egészében olvasható a MEK-en.

Ezt 2017. július 8-án írtam. 

Pontszám: 10/9