Többek között azért szeretek más országokban keletkezett műveket (különösen klasszikusokat és történelmi regényeket) olvasni, mert olyanok, mint a mikroszkóp: a „kis” nemzeteket is felnagyítják. Megmutatják, hogy nem kell ahhoz egy közösségnek milliárdos lélekszámúnak lennie, hogy sokszínű legyen.
    Amikor pedig az ember Baltikum-mániás, és lett történelmi regényt talál, akkor számítson rá, hogy nem egy, de nem is két nemzetiséggel fog útközben találkozni.

    Ha például Laimonis Purs Lángoló vár című regényének csak a (spoileres!) fülszövegét nézi az ember, akkor talán fel se tűnik neki, hogy itt a középkori Lettországról lesz szó. Kik azok a zemgalok? És ez még hagyján, de a könyvben aztán egyre-másra bukkannak fel latgalok, lívek, aukstajtok, sőt a vicces nevű kurok is (szerencsére rövid u-val). De se lábjegyzet, se előszó, se utószó – amitől amúgy nem kissé akadtam ki, 1980-ban jelent meg magyarul a regény, emlékeim szerint akkor még divat volt az ilyesmi.
    Úgyhogy most én leszek a lábjegyzet. Forrásként elsősorban az angol nyelvű Wikipédiát használtam, elég sokszor belenézve a lett és litván nyelvű szócikkekbe is, időnként ellenőrizve a lapok alján a bibliográfiát. Szerencsére térképet, azt találtam, pont a XIII. századból, amikor a regény játszódik. Abba, hogy mi a nyelv és a nyelvjárás közötti különbség, most inkább ne menjünk bele. A középkorban még semmiképp nem releváns kérdés.

    Zemgal: A fenti térképen „Semigallian”-ként szerepel, de Galliához semmi köze. Balti nyelv volt, a XVI. századig létezett, amikor beolvadt legközelebbi rokonába, a lettbe. A regény idejében még nagyon is sokan beszélték, bár ami a regénybeli jó erős zemgal identitást illeti, kétlem, hogy ebben a formában a XIII. században létezhetett. Mindegy. A Wiki szerint nagyon közel álltak a zsimajtokhoz, a regény inkább sajnálatos széthúzásról beszél. Ki vagyok én, hogy eldöntsem, melyiknek van igaza?
    Latgal: Egy másik balti nyelv(járás), amely a mai napig megvan, és Kelet-Lettországban beszélik. Ez viszont már igen erős identitástudatot ad a beszélőinek: országosan is elismerik, egységes irodalmi és köznyelv tartozik hozzá (van önálló Wikipédiájuk is), újságokat adnak ki rajta, saját írói és költői vannak. Sajnos magyarra nem fordították le egyiket se. 
    Aukstajt: A középkorban északi litván nyelv(járás). Ma az egész ország területére kiterjed, mert ebből alakult ki a mai litván irodalmi és köznyelv. Neki is vannak külön nyelvjárásai, szám szerint három.
    Zsimajt: Ma Északnyugat-Litvániában beszélik, és másképpen szamogitnak is nevezik magyarul. A térképen „Samogitian” néven szerepel. Hol nyelvjárásnak, hol nyelvnek tekintik, mindenesetre ennek is önálló irodalma van, amelyet abszolút elismernek az egész országban, az egyik klasszikus költőnőjük pl. rajta van a litván pénzen is. Kemény tekintetű, összeszorított szájú fejkendős néni. Szeretnék tőle olvasni, de magyarul nem lehet. 
    Kur: Igen, volt ilyen nyelv. Igen, balti nyelv volt. A térképen „Curonian” a neve. Nem is olyan régen még önálló közösség tartozott hozzá, csak aztán jött a II. világháború. 
    Szel: A regény idejében még önálló nyelv volt, a litvánnak és a lettnek egyaránt rokona. A térképen „Selonian” néven szerepel. A XV. századra beolvadt a latgalba és a litvánba. Ma az egyik lett nyelvjárás neveként használják, de az már csak a nyomait őrzi a középkori szel nyelvnek.
    Porosz: Igen, volt ilyen nyelv. Nem, nem a némethez volt köze, hanem a többi balti nyelvhez. A keresztes hadjáratok idején annyi lett neki, ma már senki nem beszéli. Csak a megnevezésüket vették át később a németek.
    Ajzput: Nem találok róluk semmi konkrétumot, de felteszem, szintén balti nép lehettek, mert van egy Aizpute nevű ősi város Nyugat-Lettországban, már majdnem a tengernél, amelynek a környéke a XIII. században már lakott volt. És a történelmi események, amelyeket velük kapcsolatban említenek, szintén stimmelnek. A kurokkal lehettek rokonságban.
    Polocsan: Ez távolabbi rokon: szláv nyelv volt. Gyanús nekem, hogy Purs ezt benézte, mert elvileg eddigre már nem beszélte senki. Mondjuk, csak egyszer említik őket, akkor sincsenek jelen.
    Lív: Ez a kakukktojás. Semennyire nem rokona az eddig említetteknek, és akinek a magyar érettségijéről rémlik, annak dicséretre méltó az emlékezete. Ugyanis finnugor nyelv. Az utolsó, aki anyanyelveként beszélte, 2013-ban meghalt. Vannak azonban lívek ma is, akikkel otthon gyerekként ugyan nem lívül beszéltek a szüleik, de felnőttként, mint valami „idegen nyelvet”, tanulják és beszélik. Ezt Emmi_Lotta molytárstól tudom. Az észthez és a finnhez áll közel ez a nyelv. Egy darabig még Livónia nevű állam is létezett, de egyáltalán nem mindenütt beszéltek benne lív nyelven.
    Észt: Őket nem kell bemutatni. 
    Lapp: ???? Szerintem ez mellément, lappokkal nem találkozhattak a szereplők, főleg nem ott, ahol szó van róluk (említés szintjén), azaz a mai Lengyelország és Fehéroroszország északi részén.

A regényben szereplő történelmi alakokról is írtam külön, itt.

Ezt 2017. május 19-én írtam.