Ó, hogy szomorodj meg, Kempelen…

Az összes találmányod nagyon érdekel, boldogan lecsapok az egyetlen könyvre, amelyet életedben megjelentettél, gondolván, hogy majd kívül-belül jó alaposan megtudok mindent a beszélőgépről, erre mennyi teret szentelsz neki összesen? Ötven oldalt!

És miről szól a többi háromszáz? A beszédhangok képzéséről! Egy magyar szakosnak!!! Oké, ez utóbbit nem tudhattad. De akkor is: nem túlzás ez egy hangyányit?!

Felejtse el mindenki, de nagyon gyorsan, hogy ez a könyv a XVIII. század végén íródott. Amit a hangtanról és a logopédiáról tud, annak legalább 90%-a a mai napig szerepel a tankönyvekben, vizsgáztam is belőle, ajdejóvót, sohajobbat… Szerintem teljesen érthető, olvasmányos stílusban, de tudományos részletességgel írja le a beszédszerveket és a hangképzést, abszolúte működik mint ismeretterjesztés, szakszavak kíméljenek, annyit mindenki kibír, hogy „magánhangzó, mássalhangzó, zönge”.*

De nem feledkezik meg az univerzális nyelv lehetőségéről (ír a siketek jelnyelvéről is), sem az egyetlen ősnyelv elméletének cáfolatáról. És bűbájos, ahogyan halálkomolyan részletezi, hogyan lehet a szellentés hangját utánozni. (Nem próbáltam ki. Ellenben érzékenyen érint, hogy a két ujjal történő fütyülés módszertanát nem mutatja be. Életemben sose sikerült.)

Azt is meg kell adni, hogy mindvégig a beszélőgép irányába mutat az egész szöveg, mindig hangsúlyozza, hogy ezt vagy azt a jelenséget azért kell részleteznie, mert a beszélőgép felépítésére/működésére hatással van. (De azért legalább kétoldalanként elragadja a hév, és abszolút nem odatartozó dolgokat is előad, ld. szellentés.) Ráadásul folyamatosan emlegeti a kutatásainak a gyakorlati hasznát: a beszédhibák kijavításának képességét. (Az is igaz, hogy időnként összekeveri a beszédhibát a nyelvjárással, de a XVIII. század végén szerintem nem létezett ember, aki pontosan meg tudta volna őket különböztetni.)

A beszélőgép Kempelen állítása szerint egyszerű szerkezet. Hát a leírása ehhez képest irtó bonyolultra sikeredett, szépen felsallangozott barokk körmondatokkal. Állítólag ennek alapján az utókor meg is építette a gépet, úúúúgy szeretném látni egyszer! Amit nem értettem, hogy miért hiányoznak belőle a billentyűk – aztán rém büszke lettem magamra, mikor a legvégén kijelenti, hogy amúgy jó ötlet lenne billentyűket is használni benne, de ezt az olvasóra bízza. Ezek szerint mégis értettem!

Jó kis könyvecske ez, csak elég gyakran át kellett kapcsolnom gyorsolvasásra, amikor két-három oldalakon keresztül magyarázta, hogy mi köze a d hangnak a t-hez. Olyankor igazából csak azt néztem, mond-e közben valami olyat is, amiből még nem vizsgáztam. Jelentem: időnként olyankor is mondott. 

Ja, utóirat: Az előszó (dr. Tarnóczy Tamás munkája) nagyon informatív, sok-sok érdekes és hasznos kultúrtörténeti adalékkal.

* A hang helyett ugyan következetesen a betűt használja, ez egy darabig zavart, de meg lehet szokni. Egyébként nem értem, hogy nem jött rá, hogy el kellene választania egymástól a kettőt – mert arra viszont gond nélkül rájött, hogy ugyanaz a betű más nyelven/helyzetben más hangot jelöl.

Ezt 2016. augusztus 7-én írtam. 

Pontszám: 10/8