Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Feldolgozni és eltemetni (Vaszil Bikov: A kőbánya)

2020. február 22. - Timár_Krisztina

kobanya.jpgFura, hogy éppen pár nappal azelőtt kezdtem bele egy fehérorosz könyvbe, hogy egy fehérorosz írónő megkapta a Nobel-díjat. Sose olvastam még semmi beloruszt (a soknemzetiséges kihívásokhoz kerestem), és ahogy vagy egy éve végignézegettem a magyarul megjelent fehérorosz életműveket (mind a nyolcat), Alekszijevics lett volna a másik, aki érdekelt volna. Na majd. 
Bikovtól kicsit tartottam, mert mégiscsak telerakták szovjet állami díjakkal, de a fülszöveg érdekelt, és már a legelején kellemes meglepetésként ért, hogy ez a könyv milyen jól meg van írva. Még csak a szele se legyintette meg a propagandának. Sőt. Pedig a veszélye megvolt. Ilyen kétdimenziós sablonfigurákat ennyire pontosan, szinte szeretettel megrajzolt, realisztikus környezetben még nem láttam. Környezet nélkül már igen: Verne regényeiben lehet mindenkiről ennyire holtbiztosra tudni az első megjelenés első percétől, hogy a jó vagy a rossz oldalon áll-e. De Verne nem egy pár utcából álló belorusz kisvárosban mozgatja a figuráit majd négyszáz oldalon és negyven éven keresztül. A végére szinte már otthon éreztem magam benne. Ha odavinnének, lehet, felismerném a Baranovszkij-portát.

Paradox módon ettől jó a könyv. Ettől a klausztrofób, fojtogató hangulattól, amely az első oldaltól az utolsóig kitart. A II. világháború csak a háttér. Pedig a regény egyik idősíkja ’41-ben játszódik, benne a háború legmélyében, (akkor még) Belorussziában, mégse látunk többet egyetlen árva ütközetnél, mert abban a főszereplő Agejev azonnal súlyos sebet kap, és onnantól kezdve csak messziről ugathatja a frontot. A másik sík: a nyolcvanas évek, amikor a háború a veteránok számára sem egyéb már, mint anekdoták tárgya, amelyeket már olyan sokszor elmeséltek, hogy az emlék már a sok meséléstől is kifakult, mint ruha a mosástól.

Kivéve Agejevet. Mert ő nem mesél. Ő szorong és temet és még jobban szorong és még mélyebbre temet, mert a sebe miatt nemcsak hogy kikerült a frontról, amelyet legalább már ismer, hanem még be is került egy olyan világba, ahol mindig esik, mindig sár van és leginkább éjszaka, ahol a tájékozódási pontok elsiklanak vagy szétmállanak, ahol folyton várakozni kell valamire vagy valakire (leginkább az utóbbi, mert a kapaszkodónak használt emberek rendre eltűnnek a balfenéken), míg az ember idegei (az olvasóéi is) már pattanásig feszülnek, és ahol pillanatok alatt nagyon súlyos önellentmondásokba, akár még árulásba is keverheti magát szegény katona. Pusztán azért, mert úgy hiányzik neki az információ, mintha a lélegzet vagy a víz hiányozna. Csak félszavak hangzanak el, azokra is napokat, heteket kell várni. Szó nincs. Hideg van. Meg fájdalom. Meg krumpli. Az rengeteg.

Erre emlékszik vissza a megöregedett Agejev, aki feltúrja a régi kőbányát, negyven évvel korábbi emlékei helyszínét, olyasmiért, amiről már kezdettől fogva tudja, hogy tulajdonképpen értelmetlen. De persze nem is a kőbánya itt a lényeg, hanem az emlékezet. Azt kell kitemetni. Azt kell újra végiggondolni, mindazzal együtt, ami ebben a kisvárosban történt vele 41-ben. A tét: az életben maradás, a folytatás lehetősége.

Nem az én könyvem – túl nyomasztó és túl háborús volt ahhoz, hogy az legyen –, de azért egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam.

Utóirat: A szerzőt egyébként szeretik Szolzsenyicinhez hasonlítani. Hiába rakták tele állami díjakkal, sokszor kritizálták „pártszempontok alapján”. Nem is csodálom. Sőt, állítólag Miłosz meg Brodsky nagyon agitáltak mellette, hogy jelöljék Nobelre is. Na, annyira azért nem jó, de elmond valamit róla, hogy kiknek tetszett. 

Ezt 2015. október 9-én írtam. 

Pontszám: 10/9

Kiadási adatok: Európa, Bp., 1988. 376 oldal, Soproni András fordítása

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr515486940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása