Szeretem, ahogy Jankovics ír, beszél és filmet csinál. Úgy általában bármikor szívesen kinyitom bármelyik könyvét. A Jelképkalendáriumot legalább kétszer olvastam el az elejétől a végéig, plusz számtalan alkalommal bele-belenéztem egy konkrétumot keresve. Félelmetesen művelt ember, és félelmetesen könnyedén kezeli azt a hatalmas műveltségét, ráadásul sajátos stílusa (és humora) van.
Ebben a könyvében sem csalódtam, annak ellenére, hogy itt bizony (érzésem szerint) elég gyakran fölöslegesen halmozza a legkülönbözőbb adatokat. Aki elhiszi, amit Jankovics ír, az a felétől is elhiszi, aki meg nem, annak magyarázhatja. Úgyhogy a vége felé már eléggé untam, pedig még ott is tudott újat mondani.
(Én a magam részéről úgy hiszek neki, ahogy a saját különbejáratú családi kísértethistóriáinknak. Ha jólesik, akkor komolyan veszem őket, ha nem esik jól, akkor nem. De akár igen, akár nem, nem ártanak senkinek, és én sem.)

Amitől jó:
(Már megint) összeszed mindenféle eurázsiai mítoszt, mondát és regét (mutatóba némi közép-amerikait is), tekintet nélkül korra, nemre, vallásra és politikai pártállásra – pedig főleg a vége felé de könnyen belecsúszhatna az utóbbiba, de hála Istennek nem teszi, amiért külön becsülöm –, aztán fogja a csillagos eget, és gyönyörűen összemagyarázza a kettőt. Meg az időjárást. Az összes mítosz azért alakul éppen úgy, mert abban a korban, amikor a mítosz születik, a csillagképek rendje éppen úgy néz ki, ahogy, figyelembe véve a precessziót.*
Ha semmi mást nem csinálna, csak felsorolna, már akkor nagyon szeretném, mert számomra más módon hozzáférhetetlen vagy nehezen hozzáférhető tudást gyűjt össze ebbe a könyvbe (meg a többibe is). De ő persze még rendszerez is. Ezt csinálta a korábbi könyveiben is, itt csak a fókusz más: elsősorban a számszimbolikára koncentrál, azon belül is a (négyességgé váló) mítoszi hármasokra. A címnek és a fülszövegnek nyugodtan lehet hinni: a négy évszakra (égtájra, testnedvre, vérmérsékletre, alapvető táplálékként szolgáló folyadékra stb.) vonatkozó összes hagyományt összeszedi, és kimutatja, hogy a négyből mindig három tartozik össze, egy pedig valamiképpen kilóg a sorból, és pont ez az egy kell, hogy a rendszer megmozduljon.

A módszer természetesen mindig szigorúan tudományos, amikor tudja, hogy észérveket kell felsorolnia. Mítoszkritikai, csillagászati, néprajzi és nyelvtörténeti fogalmakkal zsonglőrködik úgy, hogy egyszer se ejti le a labdát. Legmélyebb tiszteletem.
Igaz, itt nem egyszer azt is megengedi magának, hogy tudománytalan legyen. No de először is: ha valaki, hát ő megteheti. Másodszor: ha ezt csinálja, azt mindig jelzi! És nem használja érvnek ezeket a részeket, csak körítésnek: a könyv abszolúte megállna a lábán nélkülük is, legfeljebb kevésbé lenne izgalmas.

Amit nem szerettem:
Ahogy már mondtam: a rengeteg, de tényleg rengeteg adatot. Főleg mikor nyelvészkedik, időnként bevallottan népetimológia alapján. Nem a népetimológiával volt a bajom (addig nincs, amíg valaki 1. bevallja, 2. illusztrálásnak használja). Hanem ahogy oldalakon keresztül sorolja latinul, görögül, héberül, finnül, kínaiul, írül, ófelnémetül, közép-alsó-mandzsúriai tájszólásban. Fele elég lett volna. Bezzeg amikor majd arra használom a könyvet, hogy keresgéljek benne, akkor örülni fogok, hogy pont az benne van, amit éppen keresek. Hálátlan olvasó.
És a könyv vége felé már csömört kaptam az újabb meg újabb 3+1-ektől. Konkrétan a három testőr-értelmezésnél sokalltam be. Pedig ügyesen csinálja, csak ott már biztos voltam benne, hogy anyaggyűjtés és könyvírás közben akármerre járt, már a sarki zöldségesnél is 3+1-es rendszereket látott. Lehet, hogy mindenki gondolkodása ezen alapul, de tuti, hogy a Jankovicsé igen. 

De elég ennyi. Nagyon jó könyv, nagyon ajánlom. Olvasni egyszerre kicsit sok, mazsolázni belőle tökéletes. És nézzétek meg Az ember tragédiáját, zseniális!!! Aki olvasva nem szerette, az is szeretni fogja! (Hogy egy diákomat idézzem: „egy szót nem értettünk belőle, de tök jó volt.”)
Hát még, aki érti is… 

* A Föld tengelyének billegése. Igen, billeg, mint egy pörgettyű. Csak marha lassan. :) Valami 26000 évenként fordul körbe egészen. Ezt onnan lehet tudni, hogy a Nap kb. 2200 évenként más-más állatövi csillagkép előtt kel fel a tavaszi napéjegyenlőségkor (meg máskor is, de ez a kitüntetett pont). Az irány pont ellentétes azzal, ahogy a Nap évről évre „végigveszi” a csillagképeket, vagyis a Halak után nem a Kos jön, hanem a Vízöntő. Most éppen a Vízöntő előtt kel fel a Nap, a Vízöntő korát kezdjük élni („This is the dawning of the age of Aquarius”), valahol a határvonalon tartózkodunk.

Ezt 2015. június 25-én írtam. 

Pontszám: 10/8