Minden elismerésem a kötet szerkesztőinek, fordítójának, sőt még a kötetterv készítőjének is. Ezt a kicsi kötetet így összerakni igazi művészet volt.
A címlapja tetszetős (elárulhatom, hogy részben emiatt vettem meg), a kemény borító még mindig tökéletes állapotban van, a könyv egy kézben elfér, éppen olyan könnyű tartani, mint olvasni. Rövid történetek, egy-két szereplővel, egy-egy vidám vagy keserű, de mindenképpen otthonosan átélhető élethelyzettel, no meg nem kevés iróniával: gyorsan átrepülhető, jó kis szövegek. (Kivéve az utolsó kettőt.) Felhőtlen szórakozást persze nem itt kell keresni, na de nem is azért kezd bele az ember egy realista novellákat tartalmazó kötetbe, mert felhőtlenül szórakozni akar.

Több szempontból is meglepő élményt nyújt a kötet. A szerző, Rūdolfs Blaumanis* a lett irodalom nagy klasszikus novellistája a XIX. század végéről. Ennyit tudtam, mielőtt belefogtam a kötetbe. Nagyjából a kötet kétharmadáig folyamatosan piszkált is a bizonyos déjà vu, miszerint én ezt a stílust, ezeket a szereplőket, ezeket a történetmintákat valahonnan már nagyon régről ismerem, de ha négybe vágnak, se tudom megmondani, hogy a kései Móricz, Tömörkény István, esetleg Petelei István, vagy ki az, akire Blaumanis emlékeztet? Lényeg, hogy 1. gyalázatosan régen olvastam a századforduló környékének magyar novellisztikáját, és ideje újra előszedni, 2. már megint kiderült, hogy bőven van mondanivalónk egymásnak, sok kicsi országnak itten az Elbától keletre. Ezek az írások nemcsak a korabeli lett faluban, hanem szinte bárhol máshol, nálunk is játszódhatnának, íródhatnának. Legfeljebb azzal árulják el magukat, hogy időnként szókimondóbbak a magyar kortársak műveinél, és szerintem durvábbak is.

Meglepődtem olvasás közben azért is, mert ahhoz képest, hogy 1956-ban adták ki a kötetet, ráadásul oroszból fordítva, nem teng benne túl az ideológia. Na jó, hát a gazdagok csúfak, önzők és/vagy gonoszok, a szegények szépek és többnyire jók**, de valahogy tudnak valamit ezek a novellák – megfejteni még mindig nem tudtam, hogy mit –, amitől elfogadom a szereplőket olyannak, amilyenek, és nem zavarnak a szélsőségek.

Ami pedig a szerkesztést illeti, hát az profi. Rögtön belecsap egy nagyon egyszerű, mégis a maga módján az első sortól az utolsóig hatásos kis szöveggel – aztán jönnek sorban szomorúak, keserűek, humorosak, sírni valók, persze többnyire kiszámítható végkifejlettel – aztán mikor már jól beleringatta magát a hangulatukba az ember, már ki is választotta magának kényelmesen a legjobban tetsző novellát, na, akkor jön a két utolsó, hosszabb elbeszélés.
„A halál árnyékában”, az úgy fejbe vágott, hogy utána egy darabig nem tudtam folytatni a kötetet. Nem tudnék cselekményleírás nélkül idézni belőle, de azt… azt mindenkinek el kéne olvasni. Az az írás nem játszódhatna akárhol. Csak ott és csak akkor, a XIX. század végi Lettországban, ahol egy csoport tengerparti halász a jégen dolgozik, és hirtelen elválik a parttól a jégtábla, aztán sodródnak bele a végtelen hidegbe. Az odavág. Bocs. Még mindig a hatása alatt vagyok. Az utolsó elbeszélés pedig éppen az ellentéte: Rigában, a nagyvárosban játszódó, elejétől végéig mulatságos kis történet, amely száz év alatt se vesztett a humorából egy grammot se.

Így utoljára még pár dolog, amit nem értek. Nagyon nem.
1. Hogy lehet, hogy ez a kötet összesen 3000 példányban jelent meg annak idején? Na jó, tényleg nem egy olcsó kiadás, kemény 10 Ft 50 f-t elkértek érte, és tényleg az égvilágon semmit nem ártott neki az azóta eltelt majd' hatvan év, tehát ebbe belerakták a belerakni valót. De miért nem terjesztették jobban? Ma alig lehet beszerezni. Könyvtárakban ha akad egy-két példánya még. Nekem nagy szerencsém volt az antikváriummal, de szerintem évekig várhatnék rá, ha direkt ezt keresném.
2. Hova a bánatba lett a többi Blaumanis-fordítás, amit a magyar Wiki jelez? Még a Mokka katalógusban se találom őket. Pedig a magyar Blaumanis-szócikk még elég részletes is, főleg ahhoz képest, hogy ennyire nem közismert a szerző neve. Kb. a litván verzióval van egy szinten, pedig nekünk sose volt szomszédunk Lettország.

* Avagy Rudolf Blauman, ahogy a kötet címlapja nevezi – mivel a kötetet nem lettből fordították, hanem orosz fordítást használtak hozzá –, avagy Rudolf Blaumanis, ahogy a magyar Wiki tiszteli; de az anyakönyvbe mégiscsak Rūdolfs Blaumanisnak írták bele.
** Továbbá úgy általában sok-sok személyes szomorúságot, bajt, sőt tragédiát okoz a vagyon, a létbiztonság utáni vágy, a nyomorból való kiemelkedés vágya – de ez, mondjuk, ideológiától teljesen független.

Ezt 2014. december 22-én írtam. 

10/9