Nem vagyok hajlandó pontozni, nem igaz, hogy tetszett, de az ilyesmi nem is arra való, hogy tetsszen. Ez pont akkor tökéletes, ha nem tetszik. Maximum annak örülök, de piszkosul, hogy vége.

Meg annak, hogy nem magamtól fogtam a kezembe, hanem egy diákomnak kell segítenem vele kapcsolatban, és ő viszont magától választotta ki elolvasni. Ezt nagyon, nagyon értékelem.

Nagyon sokat tudnék beszélni róla, de vagy csupa közhelyet, vagy csupa személyes dolgot, itt meg egyiket se akarok, eltekintve attól, amit máris megosztottam itt föntebb. De annak se a személyes vonzata a fontos.

Mondhatnám, hogy szegény Winston a lázadásával meg a Stockholm-szinrómájával. Vagy azt, hogy Julia nem felszínes, ahogy egy másik értékelő írta – Julia fiatal. Az ő korában én se értettem a regény filozófiáját. Most értem. Pedig még nem is vagyok annyi idős, mint Winston.

Mondhatnám mindezt, sőt folytathatnám, de nem teszem. Csakis azért csináltam ezt is, hogy mutassam: én kívül rekedtem a regényvilágon, hiszen ezt a bekezdést csak kívülállóként lehet elmondani, különben nincs értelme.

Három dolog ad lehetőséget bármiféle kívülállásra.
1. Hogy ez a szöveg egyáltalán meg van írva, méghozzá rendes angol nyelven.
SPOILER 2. Hogy a függelék múlt időben szól. Vajon mikor kellett (majd :)), hogy íródjon? SPOILER VÉGE
3. Hogy most azonnal hozzáfogok Tolsztojt olvasni.

Ezt 2018. január 9-én írtam.