Sokat akar a szarka, pedig egyébként jó ötletei volnának.

Csavaros, fordulatos cselekmény, sok összefutó szál, nyomozás némi noir-beütéssel, történelmi ereklyék, XVI. századi oroszok meg tatárok, ősrégi hiedelmek, mítoszok és mondák, misztikus kapcsolatok múlt és jelen, ember és ember között, égetően mai társadalmi problémák, visszatekintés az NKVD dicső napjaira, valamint némi nyelvészet. Mindez összesen százötven oldalban elmesélve. Az ilyet gyorstalpaló tanfolyamnak hívják, nem kisregénynek.
Közben meg nem tudom eldönteni, hány pontot adjak neki.

Mondhatnám, hogy ha egyetlen udmurt könyvet akarsz elolvasni életedben, ez legyen az. Mondhatnám, de hazudnék. Valóban nagyon informatív ugyan a regény, de meg is köll dolgozni érte. Elég sok mindent csak elharapott félszavakkal mond el, aztán ha az olvasó érti, az jó, ha nem, akkor így járt. A lábjegyzetek leginkább csak az orosz mondatok lefordításában segítenek, egyebet nem nagyon magyaráznak el. Úgyhogy inkább azt javaslom, hogy aki érteni szeretné, előtte olvasson udmurt népmeséket, esetleg eposzt. Nekem is azzal kellett volna kezdeni. Mondjuk, az én alapozásom sem volt haszontalan, legalább a sztálini időkben játszódó részeket felfogtam. És meglepő, de a XVI. században játszódó szakaszok megértésében pedig a nemrég olvasott orosz népmesék – illetve a mesekötetben szereplő hősmondák – segítettek.

Nagyon bonyolult a történet, több nézőpontból elmesélve, több idősíkon lejátszva. Az ilyesmi engem sose zavart. Az már annál inkább, hogy időnként a szerző is eltévedt a pontjai meg a síkjai között. A szereplőiről nem is beszélve, akik hol mérhetetlenül dörzsöltek, hol olyan naivak, hogy én is lekörözném őket, nemhogy az udmurt maffia. Azért sem volt nehéz megértenem az események összefüggéseit, mert sajnos a XXI. század eleji udmurt világ sokkal több mindenben emlékeztet a XXI. század eleji magyar világra, mint szeretném. Csak úgy tűnik, nekik rosszabb, mert nincs szuverén államuk, viszont nagyságrendekkel közelebbről kapták a szemükbe annak idején a diktatúrát. Ehhez tessék elképzelni azt a jól fejlett irigységet, gyűlölködést, hatalomvágyat, hajlékony gerincet, olykor sóhajtva fölemlegetett dicső múltat és igazságtalan bánásmódot, no meg a szomszédok gyakori feljelentgetését, ami nem is tudom, honnan ismerős.

Nem hawaii üdülés udmurtnak lenni. Nem csoda, hogy az egyik legellenszenvesebb szereplő be is sokall, utálja az egész bagázst, és még az anyanyelvét sem hajlandó használni. (Becsületére váljon a regénynek, hogy nem ettől ellenszenves az illető. Sőt.) És nagyon fontos könyv lehetne ez, amolyan „excrementum az élet a mai vidéki Oroszországban, főleg, ha pechedre még nemzetiséginek is születtél”-fajta könyv, amelyet jó szívvel ajánlanék minden tájékozódni vágyónak, persze az udmurt népmesék elolvasása után, hogy értsék is.

DE.

Rosszul van megírva. Bocsánat. Ennyi csudálatosságos ötletet elszúrni… Először is nincs rendesen kifejtve. Ennyi ötlet, ennyi szereplő, ennyi helyszín nem százötven oldalba való. Főleg úgy, hogy nem egynek két perc alatt az egész előéletét megtudjuk. Százötven oldalban ennyi szereplőből csak a zseni tud valódi jellemrajzokat kihozni. Szerzőnk pedig nem zseni. Sajnos. A férfiak legnagyobb része klisé, de legalább nemcsak egyféle klisét használ hozzájuk a regény (van közöttük kisember, gengszter, sőt még kiismerhetetlen alak is), a nők viszont… pfff. Azokat meg se lehet különböztetni. Igaz, hogy minek kéne, eszköznek vannak használva egytől egyig. Azt pedig mindenki képzelje el, hogy sablonfiguráknak miféle párbeszédeik és cselekedeteik lehetnek. Egyik-másik szinte sírva könyörög a szerkesztőnek, hogy legalább annyira igazítsa ki, hogy ne látszódjon elsőre a hiba. Arról nem beszélve, hogy a történelmi krimik sablonjai meg a noir-regények sablonná vált elemei éppen csak hogy nem csikorognak az illesztéseknél. 

Kár. 

Ha ügyesebb kézzel nyúl ehhez az anyaghoz az író, ez a regény nagyon nagyot szólhatott volna. Mondjuk, akkorát, mint egy bizonyos örmény kolléga műve, csak persze egész más műfajban.

Különben meg Gedi molytársnak igaza van: az önmagában is nagyon menő, hogy egyáltalán lehet kortárs udmurt irodalmat olvasni magyarul. A fordítónak, akinek mély meghajlás jár, teljesen igaza volt, amikor ezt a regényt választotta a mai magyar olvasóközönség számára. Még magyar vonatkozása is van a regénynek. A szerzőnek nemkülönben. (A magyar irodalom udmurt fordítója.)

És akkor most pontozzam le?!

Inkább nem is pontozom egyáltalán.

Ezt 2018. április 6-án írtam.