Újraolvasás vége.

A megírás minősége tíz pont, csak ezt a hülye állat Gregerst ne utálnám annyira. Ha már fel nem képelhetem, le kell vonnom miatta egyet. Kihozza belőlem a legrosszabbat. Persze ez is csak azt mutatja, milyen jól meg van írva a darab.

Olyan egy kicsit, mint egy krimi, csak nincs benne detektív. A nézőnek kell rájönnie, mi miért történik, és ki a gyilkos. Mert gyilkos, az van, még ha ő maga fel se fogja, nemhogy elismerné, miféle bűnök száradnak a lelkén. Hiszen nem az öl, aki ténylegesen meghúzza a ravaszt. És nemcsak a nyomozás zajlik előttünk, hanem maga a gyilkossághoz vezető út is. Minden apró jelével együtt.

Kiváló színészeknek kell játszaniuk a darabot ahhoz, hogy minden mondat érthetővé váljon – vagy sokszor kell elolvasni. (És, mint tudjuk, első olvasás nélkül tizedik sincs.) Mert itt sok-sok mondatnak több jelentése van, dolog, míg felfejti őket az ember. És nemcsak azok a mondatok többértelműek, amelyeket a kimondójuk annak szán. Sőt. Csak meg kell nézni például azt a jelenetet, amelyikben Gregers, Hjalmar és Gina arról vitatkoznak, hogy ki csinált nagyobb bűzt a lakásban. Gina ért az egészből a legkevesebbet, ennek ellenére tudtán kívül kétértelműen beszél (a néző tudja, ő nem), és speciel neki van igaza.

Aki olvassa a darabot, annak további hátránya, hogy a szereplők kinézetéről csak utalásokból tájékozódhat, és így a következményeket átgondolni is bajosabb. Hogy miért fontos az, hogy például Gregers csúnya, mint a sötét éjszaka (néhai anyjára hasonlít!), Hjalmarnak viszont arca, alakja, még a hangja is vonzó. No meg az sem mindegy, hogy a feleség idősebb (meg érettebb) a férjénél. Persze ezt a színház el is szúrhatja, akkor aztán a néző nem ért az egészből semmit, ha nem jó a szereposztás. (NB. én még nem láttam olyan Bánk bánt, amelyikben bevállalták volna, hogy tényleg olyan idős és olyan csúnya legyen a címszereplő, ahogy a darab szövegéből sejteni lehet. Pedig sok minden csak akkor érthető, ha ez egyértelműen látszik.)

Szóval gyilkosság van. De tragédia, az nincs. Annál sokkal rosszabb a helyzet: ez olyan darab, hogy nem változik benne semmi. Nincs katarzis. Ellenben láthatunk példát arra, hogyan lehetséges (esetleg) és hogyan szigorúan tilos embertársaink életébe belenyúlni; hogy milyen intenzíven és következetesen tud az ember hazudni saját magának; hogy hová vezet az elvakult rajongás; és mi történhet azzal, aki nem hajlandó hazugságokra. Nem, nem Gregersről beszélek. Ő a csodálatos eszményeivel pont ugyanakkorákat hazudik saját magának, mint a darab bármelyik másik szereplője.

Ja, nem. Azért nem bármelyik. Azért vannak itt őszinte emberek is. Olyanok, akik felnőttek, jó vagy épp a legjobb értelemben.* Akik tudnak megérteni és megbocsátani.

Vannak. Legalább hárman.

* És ez most nem azt jelenti, hogy a gyerekszereplőt bármiért elítélném, Isten őrizz! Ő az egyetlen, akinek joga van gyerekesen viselkedni, hiszen az. Teljesen normális gyerek, aki a korának megfelelően viselkedik. Akik körülveszik, azok nem viselkednek a koruknak megfelelően.

Ezt 2018. február 13-án írtam. 

Pontszám: 10/9