Minden meg van írva.
És ez így jó, mert így újra is lehet írni…
Nagyon fura könyv ez. Fantasy is meg nem is. Egy olyan képzeletbeli világban játszódik, amelyben a legváratlanabb pillanatokban a sajátjára ismerhet az ember. És nem mindig kellemes a ráismerés.
A helyszín egy kitalált táj, amelyik pont úgy néz ki, mint a Szahara; kitalált népekről szól, amelyek közül az egyik időnként rabszolgaságban tartja, máskor irtja a másikat. A másik meg hagyja, mert így van megírva a Nagy Könyvben. Az egyik nép olyan színű, mint a nap, a másik olyan, mint az éjszaka. Az egyik nyugaton lakik, a vizek mentén, a másik keleten, a sivatagban…
…szerintem idáig mindenkinek ismerős…
…és a küldetés, hogy a Nagy Könyvet újraírják (mert amit megírtak, azt újra is lehet írni!), természetesen egy olyan nőre vár, akinek mindkét nép vére folyik az ereiben, és ezért mindkét nép kiközösíti, sőt gyűlöli és üldözi, néhány hűséges társ kivételével…
…na, ez a fantasy-része, de szerintem ebben is akad ismerős elem.
Sok-sok kötelező fantasyelem található ebben a regényben, adott esetben (főleg a közepe felé) még néhány sablon is becsúszik. Mégis sikerült a könyvet úgy megírni, hogy sehol máshol ne játszódhasson, csak éppen ebben az elképzelt, jövőbeli világban, ahol a középkori körülmények jól megférnek a laptopokkal és GPS-ekkel (legalábbis engem cseppet se zavart ez az együttes), ahol a mindennapok részét képezik a varázslatok, és a szellemvilág lakói mindig jelen vannak, éppen úgy, mint a népirtás veszélye, a gyarmatosítás következményei vagy a gyerekkatonák. Furcsa, érdekes, időnként gyomorszorító és nagyon fájdalmas egyveleg. Nagyot üt, főleg az utolsó harmada.
A regénynek azok a részei tetszettek a legjobban, amelyek a sivatagi kultúrát mutatták be. Ha esetleg valaki nem tudta volna, hát most megtudja, hogy ez minden szempontból teljes, működőképes kultúra, és természetesen nemcsak a puszta életben maradást biztosítja a tagjainak, hanem közösségi életet, iskolát, történelmi tudatot, szórakozást, hagyományokat – emberségeseket és emberteleneket egyaránt.
Utánanéztem: azok a mesei-mitikus figurák és tájak, amelyek felbukkannak a regényben, tényleg részei az ibo vallásnak. Ettől még a helyszín éppúgy nem azonos Nigériával (főleg, mert Nigériában alig van sivatag), mint ahogy az okeke nép sem azonos az ibókkal. De a következő könyv, amit elolvasok, tuti, hogy egy kötetnyi afrikai népmese lesz, valahonnan a környékről.
FRISSÍTÉS: Megtörtént.
Ezt 2014. augusztus 15-én írtam.
Pontszám: 10/10
