Ez régi adósság volt…

Tudom, hogy régebben a kötelezők között szerepelt ez a dráma, de nekem már nem adta fel senki. Viszont pár éve találtam egy Márkus László-felvételeket tartalmazó bakelitlemezt a piacon, amelyen egyaránt szerepeltek dalok és színházi monológok. Többek között a Báró és Szatyin jelenete az Éjjeli menedékhelyből. Azóta el akarom olvasni. Most kerítettem rá sort.

Nem is baj, hogy felnőttként találkoztam ezzel a darabbal, mert gimnazista koromban, ha nem is utáltam volna, semmiképpen nem találtam volna szépnek. Sok szerencsétlen kisember, testi-lelki nyomorúságtól megtörve, porban, piszokban egyik napról a másikra él; lopnak, csalnak, lépten-nyomon kínozzák egymást és önmagukat, és gyakorlatilag semmi nem köti össze őket a téren kívül, amelyben véletlenül mind egymás mellé kerültek.

És mégis: éppen azért, mert a nyomorban mind egyenlőek, és mert bárki kerülhet bárki mellé, maguk közé fogadják az öreg zarándokot, aki egyszerű szavakkal emberségről beszél nekik. Nemcsak befogadják, meg is hallgatják. Nemcsak meghallgatják, tisztelik is. Nemcsak tisztelik, ki-ki a maga módján végig is gondolja azt, amit mond nekik. Aztán a zarándok (próféta) eltűnik, és marad ki-ki egyedül a gondolataival, meg azzal, hogy tud vagy nem tud az életével mit kezdeni.

Aktualitásából sajnos nem veszített a darab, sőt…

Megértem, hogy ekkora formátumú színész-zsenik akarták/akarják eljátszani, mint a Márkus. Kár, hogy színpadon még nem láttam.

Ezt 2014. július 11-én írtam. 

Pontszám: 10/9