Két kisregény egy kötetben. Fura kis szövegek. Tetszettek, érdekeltek, fognak még egy jó darabig mocorogni a fejemben. Nem elsősorban az, ami történik bennük (annak ellenére, hogy jól megírt, fordulatos történetek), hanem ahogyan meg vannak írva.

Szinte oldalanként találni valami szokatlant, oda nem illőt, meghökkentőt. Az egyik sárkány kardforgatásra idomítható, a másiknak varangyosbéka-lába van. Éjszaka vékony üvegcsövekkel világítanak, de amúgy barlangokban, nádszőnyegen alszanak. A nyomorban élő Boldog-völgy neve telitalálat. Sziklatetőre épített várakban laknak, madárszerű, beszélő (és igen tiszteletlen) lényekkel vitetik magukat a levegőben, egyébként meg napelemet használnak… és most nem sorolom tovább…

…na meg olyan művészien idegesítő módon tudnak nem kommunikálni egymással, hanem elbeszélni egymás mellett, hogy azt tanítani lehetne. Ember az embert se érti, nemhogy más intelligens fajokat. Valahogy nem vagyok meglepve. 

Az első történet tetszett jobban. A második annyira éles határokat vont a szereplők közé (valaki VAGY méltóságteljes, ostoba és halálra ítélt, VAGY hétköznapi, okos és életrevaló), hogy azzal nem tudtam azonosulni.

Elhatároztam, hogy többé nem vonok le pontot a borítóért… de itt közel jártam hozzá, hogy megmásítsam az elhatározásomat. Egyrészt sok köze nincs a borítónak a könyvhöz, másrészt a kötetben szereplő második kisregény (Az utolsó várkastély) címét fel se tünteti. (Arról nem is beszélve, hogy a fordító nevét sem tünteti fel a kiadvány.) De nem, azért se vonok!

Helyette köszönöm szépen az ajánlást Iaras molytársnak! 

Ezt 2014. július 3-án írtam. 

Pontszám: 10/9