Tavaly olvastam, de azóta se sikerült elfelejteni.

A darab önmagában is izgalmas, egy foltnyi közhely nincs benne, és újat mond egy olyan korszakról, amelyik (legalábbis az én korosztályomtól felfelé) mindenkinek alsós korától kezdve a könyökén jön ki.

De hogy közben még ott van a sorok között a saját korának szóló üzenet is, úgy beleszőve, hogy nincs cenzor, aki ki tudná belőle kaparni?! 1956 elején mutatták be a darabot. Le se lehetne tagadni. Óriási esemény lehetett.

Főleg, ha a parádés szereposztást nézem a kötet elején („Őze Lajos f.h.”, jaj, de bájos), és elképzelem, melyik színész hogyan mondhatta a saját szerepét… hát igazán nem nehéz. Mészáros Ági felemelt fejjel, hisztérikusan, elragadtatásba esve, Tompa Sándor kenetteljesen, puhán és sunyin, Bessenyei fojtott indulattal, pincemélyből ki-kirobbanva. Dózsa kb. kétoldalanként kap olyan mondatokat, hogy ha nem tudtam volna, hogy ezt Bessenyeinek írták, akkor is két perc alatt kitaláltam volna. 

Ezt 2014. július 10-én írtam. 

Pontszám: 10/10