Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok


Napóleon közönséges, karizmatikus, nagyszerű és veszélyes (Waterloo, 1970)

2024. február 04. - Timár_Krisztina

Óriási film, és nem tudok mit kezdeni azzal, hogy olyan keveset beszélnek róla manapság. Azzal még kevésbé, hogy olyan kevés díjat nyert. Látom a hibáit, de mind eltörpülnek a koncepció, a színészi játék, a tömegjelenetek mellett. El se hiszem, hogy több mint ötvenéves, alig akad eleme, ami rosszul…

Tovább

Egy tragikus ellentmondás megszelídítése (Chrétien de Troyes: Lancelot)

Azért az elég sokat elmond valakinek a kvalitásairól, hogy huszonnégy év után még tudom, miről beszélt nekem, és ma is értem, hogy mi volt a tétje annak az előadásnak.  Chrétien de Troyes regényeiről Halász Katalintól hallottam először, aki mintegy véletlenül, egy másik tanszékről „beugróként”…

Tovább

Apró ötletek modern mozaikja (Jókai Mór: Egy magyar nábob)

Újraolvasás vége. Nagyon régen érett már. 2023 utolsó befejezett olvasmányának szántam.  Furcsa, hogyan öregedett ez a regény. Mint szerelmi történetnek, nagy része inkább ijesztő, mint jóleső. Mint irányregénynek, már nem működik az optimizmusa, bár a reformkort ismerve érthető. Mint epizódokból…

Tovább

Szépségek, szörnyetegek, felnövés, megváltás és zsenialitás (Két fantasyfilm a nyolcvanas évekből)

Fogalmam sincs, hogy maradt ki a gyerekkoromból a Labyrinth (Fantasztikus labirintus, 1986) és a The Dark Crystal (A sötét kristály, 1982), de most pótoltam, és felnőttként sem bántam meg. Egyúttal így karácsony felé mindkettőt jó szívvel ajánlom, mert olyanfajta történet mindkettő, amely felnőttnek…

Tovább

Mindenki kiárusítja magát (Honoré de Balzac: Splendeurs et misères des courtisanes)

Balzacot én még így nem untam.  Pedig nem volna ez rossz, három baja van. Kettő objektív, egy szubjektív. 1. túl van írva, nagyon, 2. még túlírva se tud olyan hiteles lenni, mint a Goriot apó, egyszerűen nincs ugyanolyan jól megírva, 3. már megint benne van Lucien.  Természetesen Vautrin, avagy…

Tovább

Egymást tükröző (rém)álomvilágok (Lovecraft és Johnson quest-regényei)

Közvetlenül egymás után olvastam H. P. Lovecraft és Kij Johnson álomutazás-regényét, és másnak is tudom javasolni a módszert. Az egyik egy érdekes-fura horrorklasszikus (ami nem is olyan rémisztő, mint elsőre gondolnánk), a másik azok közül a kortárs újrafeldolgozások közül való, amelyek a…

Tovább

Egyszerű és kényelmes válaszok nincsenek (Székely János: A nyugati hadtest)

Háborúról szól: döntéshelyzetekről, engedelmességről, veszélyről és szabadságról. Novelláskötet, amely akár regényként is értelmezhető. Az egyes szövegeket összefogja az elbeszélő katona személye (akár első, akár harmadik személyben beszéljen), a II. világháborús háttér, a felnőtté válás, de még…

Tovább

Akár élő, akár halott, kinyomozzuk (William Hope Hodgson: Carnacki ​the Ghost-Finder)

A magyar változat címe: Carnacki, a szellemvadász. Klasszikus kísértethistóriák – vagy mégsem. Carnacki ugyanis, bár szerintem több diplomája is van ördögűzésből, azért elsősorban nyomozó. Az első kérdése mindig az, hogy nem természetes-e az ok; és csak ha Sherlock Holmes módjára kizárt minden más…

Tovább

Az iszonyat akaratlan hordozói (The Wolfman, 1941, 2010)

Variációk a Dr. Jekyll és Mr. Hyde-ra. Vagy mégsem. Különösen a későbbi film esetében gyanús, hogy inkább nemes versengésről volna szó – csak a forgatókönyvíró nem volt elég ügyes. Ha elég ügyes lett volna, ismét klasszikust forgathattak volna. De így is bőven van benne kraft.  Minimum tizenkét…

Tovább

Vagány gótika (Eckhart mester: Válogatott prédikációk)

Ez majdnem olyan vagány, mint Avilai Szent Teréz. És azért a vagányság lenne az utolsó, ami az embernek egy gótikus kori prédikátorról eszébe jutna. Még akkor is, ha azt a prédikátort eretnekségért beperelték (egyébként szerintem is igazságtalanul).  Eckhart mester azok közé az írók közé tartozik,…

Tovább
süti beállítások módosítása