Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok


Világszínház, főszerepben az emberi lélek (Johann Wolfgang Goethe: Faust)

2020. március 08. - Timár_Krisztina

Újraolvasás vége. Ezt hívják, kérem, klasszikusnak, nem a Werthert. Bocsánat az utóbbi rajongóitól. Középkor, antikvitás, felvilágosodás, romantika, szerelem, háború, pénzvágy, hatalom, szorgalmas munka, minden benne van, meg mindennek az ellenkezője is. Ennek tényleg akkora a hírneve, amekkorát…

Tovább

Vita, keresés, időutazás (Madách Imre: Az ember tragédiája)

Ikszedik újraolvasás vége.Mit lehet erről még írni? Fogalmam sincs, mióta szeretem. Az tuti, hogy hamarabb elolvastam, mint kötelező lett volna, úgyhogy csak az a biztos, hogy nem tizenhét éves korom óta. Addigra már legalább a negyedét kívülről tudtam, de nem mintha szándékosan tanultam volna. Két…

Tovább

Túlvilági beavatástörténet (Dante Alighieri: Isteni színjáték)

Újraolvasás vége.Gyerekként olvastam, pedig nem volt kötelező. Egy kukkot nem értettem belőle, de rettentő büszke voltam magamra, hogy eljutottam az első betűtől az utolsóig. A Pokolt később egyetemistaként feladták, azt átismételtem, arra emlékszem is, de a Purgatóriumról meg a Paradicsomról csak…

Tovább
süti beállítások módosítása