Ötven ponton is lehetne vitatkozni ezzel a regénnyel (fogok is), továbbá egy túlírt monstrum, abszolút életszerűtlen párbeszédekkel, írástechnikai problémák tömkelegével. De valami eszméletlenül izgalmassá teszi egyrészt a mögötte álló irdatlan műveltséganyag, másrészt az, ahogyan ebből a műveltséganyagból hét különböző, mégis egy irányba tartó történetszálat kanyarít. Legalább másfél éve nem olvastam semmit, ami gyakorlatilag* az elejétől a végéig ilyen erővel le tudott volna kötni, és egyáltalán nem kizárólag a cselekményével. Több nagyságrenddel nagyobb figyelmet érdemel, mint amennyit kap, és nemcsak mint ezoterikus alkotás, hanem mint a magyar fantasztikum hagyományának (tudtommal) soha ki nem használt eleme. Én erre nem vagyok hajlandó tíz pontnál kevesebbet adni.