A magyar kiadás címe: A mély dala. 

Különleges ifjúsági történelmi fikció. A történetminta bevallottan egy klasszikus európai mesére épül, így kellőképpen ismerős, a világháttér viszont egy távoli kultúra elemeiből áll össze, így kellőképpen egzotikus. Ügyes kombináció, és nagyon örvendetes, hogy magyarul is megjelent. 

„A kis hableány” legújabb adaptációja miatt (amelyről itt írtam) olvastam el éppen most ezt a fantasyt. Jól összerakott variációja ez a mesének, igaza volt annak, aki ajánlotta. Valóban alkalmas arra, hogy filmre vigyék, és megérdemelné a nagyobb hírnevet. Ha valaki fekete sellős mesét keres, itt keressen. 

A háttérre nagyon kíváncsi voltam. Szeretem, ha egy fantasyben ritkán látott kultúra mitológiája és hiedelemvilága jelenik meg, a Nigériában élő jorubák iszlám előtti hagyományairól pedig semmit nem tudtam korábban.* A regénynek ez a része számomra informatív és élvezhető volt. A társadalmi háttér rajza szintén alkalmas arra, hogy megmutassa a világtörténelem egyik nagy szégyenét: az Amerikába hurcolt fekete rabszolgák történetét. Történelmi fikcióval van dolgunk, ismert személyek nem bukkannak fel, látunk néhány európai rabszolgavadászt és afrikai falut, de semmi igazán drasztikus nyílt színen nem történik. Ifjúsági regényről beszélünk, bőven elég az elvont felháborodás. Az afrikaiak egymás közötti háborúiról nincs szó. (Belefért volna, de lehet, hogy túlságosan megterhelte volna a cselekményt; végül is nem erről szól a regény.) Megjelennek viszont olyan afrikaiak is, akik összefognak és visszaütnek. 

A fantasybe illő cselekmény és a történelmi háttér összekötésére használja fel Bowen a joruba mitológiát, mégpedig úgy, hogy a történet tétje ráadásul maga az összekötés legyen. A rabszolgavadászatnak köszönhetően válságot él át a hétköznapi ember, de válságos a helyzet úgy a természetben, mint a természetfölötti szférában is. A szereplők küldetése az, hogy megtalálják azt az ikerpárt,** amelyik a közösség fennmaradásának záloga. Ha az ikrek elnyerik a nekik járó különleges hatalmat, és azt meg is tudják tartani, akkor onnantól kezdve békében élhetnek az emberek is, a természet részének számító mitikus-mondabeli lények is, és állandósul a kapcsolat ég és föld között. Ezt a kapcsolatot akarja felforgatni a nagy ellenfél, a trickster, akinek az lenne a feladata, hogy közvetítsen a főisten és a földön-vízben élő emberek és egyéb lények között, csak éppen elege van ebből a szerepből, mert hatalmat akar, és különben is a trickster dolga a felforgatás. Nem gonosz, csak trickster, de az pont elég ahhoz, hogy visszafordíthatatlan értékvesztést okozzon. 

Hogy mi köze ehhez Andersen meséjének? Az, hogy a főszereplő-elbeszélő szintén kettős lény (bizonyára ezért kapja éppen ő a feladatot, hogy a küldetést teljesítse). Simidele a rabszolgavadászok miatt veszíti el a családját, és egy tengeristennő változtatja emberből sellővé, hogy onnantól kezdve a halottak lelkeit eljuttassa az őket megillető helyre. A probléma abból adódik, hogy egyszer nem tudja teljesíteni lélekvezetői feladatát, mert megsajnál egy rabszolgahajóról a tengerbe dobott fiatalembert, és megmenti az életét. Innentől kezdve az istennő veszélybe kerül – hacsak nem veszi át a trickstertől ő maga a közvetítői szerepet ég és föld között. Aztán persze kiderül, hogy a világot is csak így lehet megmenteni. Simidele eleme a víz, de emberi származása miatt a földön is mozogni tud: ha kimászik a vízből, azonnal lába lesz, bár nem teljes értékű láb, mert a csontjai lágyabbak, a gyaloglást pedig néhány óránál tovább nem bírja. Olyankor úgy érzi, tűvel szurkálják a talpát minden lépésnél. Ember-szerelme a földhöz köti, de valódi erőt csak a víztől nyer, ez az ellentmondás pedig végigkíséri az egész regényt. Több kapcsolódási pontot nem árulok el; csak annyit mondok: szerintem úgy sikerült eredetit alkotnia a szerzőnek, hogy tiszteletben tartotta a klasszikust is. 

Ami engem illet, azért nem volt ez számomra maradéktalanul jó olvasmányélmény, de ez nem a könyv hibája. Mit tegyek, elmúltam tizenhat éves, tehát a tizenhat évesnek való fordulatok már nem igazán kötöttek le. Ifjúsági regénynek viszont tökéletes: kaland kaland hátán, köztük éppen annyi kulturális információval, amennyi még érdekes, de nem száraz. Egyébként a regény egy dilógia első része – bár a végkifejlet önmagában is megállja a helyét, azért érthető, ha a közönség igényli a folytatást. Én olyan nagyon nem, de leginkább a korom miatt. 

Nem rossz a mese legutóbbi adaptációja, de ez a regény szerintem határozottan jobban megérdemelné a filmvásznat.

* Őket magukat ismertem, de nem éppen a legkedvezőbb nézőpontból, hiszen a könyv, amelyet olvastam, a biafrai polgárháborúról szólt. 

** Az ikrek szerepe a helybeli hiedelemvilágban önmagában is fontos, és nemcsak fantasyben dolgozzák fel, hanem az előző lábjegyzetben említett történelmi regényben is. 

Pontszám: 10/8