...mert bizony megjelent végre, nem is akármilyen társaságban!

2020-ban novellapályázatot írt ki a Black Aether. A(z igen vagány) feladat: a Grimm-mesék világát ötvözni a lovecrafti horrorral. Grimmékkel gyerekkorom óta barátságban vagyok, felnőttként pedig nem sokkal korábban olvastam és jegyzeteltem végig az összes meséik második kiadását. Akkor akadtam rá arra a mesére, amelyikről azonnal tudtam, hogy egyszer muszáj lesz novellát írnom belőle. 

Az alkalom eljött, én pedig lecsaptam rá. Lovecraftot elég régen olvastam ugyan utoljára, de tudtam, hogy az összes novelláinak két kötete megvan itthon, minden egyébnek pedig utána tudok nézni. Némi segítséggel megtaláltam azt a kettőt, amelyik a legjobban megfelelt nekem és a feldolgozandó mesének: „The Thing on the Doorstep” és „The Rats in the Walls”; ezekben ugyanis a rettenet belülről jön. 

A mese címe Adamik Lajos fordításában „A Fergyó meg a Katóca”. Abban a kiadásban, amelyikből az ő fordítása készült, „Der Frieder und das Katherlieschen”. A címben szereplő női név kettős: a Katharina és az Elisabeth becézésének összekapcsolásából keletkezett. Ennél jobban nem is illeszkedhetett volna a koncepciómba. Nem sok olyan népmesét ismerek, amiben a főszereplőnek szó szerint identitásválsága lenne, azaz egy adott ponton hirtelen elfelejtené, kicsoda valójában, és ennek hangot is adna. A mesebeli Katherlieschennel pedig pontosan ez történik, és pontosan ezért döntöttem úgy, hogy őrá van szükségem.* Még akkor is, ha az antológiába a mesének egy másik, régebbi kiadáson alapuló változata került bele – mivel valamennyi mesét, amelyből a kiadvány szerzői dolgoztak, újrafordították az antológia számára. Ebből is látszik, milyen igényesek voltak. (A fordítások Sütő Fanni munkái.) A kettősség/hasadtság így a névből sajnos eltűnt; de mindenkit biztosíthatok róla, hogy a meseszövegben nagyon is megmaradt, a novellában nemkülönben. 

Eleve hasadt a világ, amelyben a történet játszódik. Az utóbbi pár évben nagyon elkezdett érdekelni Lengyelország történelme, és adta magát, hogy egy olyan történet helyszínét, amely a német nyelvterület klasszikus népmeséin alapul, Pomerániába helyezzem el, abba az időbe, amikor Lengyelország mint állam éppen nem létezett, és a terület egyharmada porosz fennhatóság alá tartozott. A településeknek két nevük van, az emberek többsége legalább két nyelvet beszél, a nem német nemzetiségűeknek rendszerint fel kell adniuk identitásuk egy részét a boldogulás érdekében, ami nem jelenti azt, hogy a németeknek viszont mindig fenékig tejfel. 

Mondanom se kell, ez azt jelentette, hogy elég sok mindennek utána kellett néznem a novella megírásához, de hát erről rég tudom, hogy az írással jár. Kérdezték már, mennyi időbe telt megírni a szöveget. Nos, miután újraolvastam a népmesét és a Lovecraft-novellákat, feltúrtam a netet Pomeránia korabeli térképéért és a gázlámpák kezeléséről szóló videókért, kifaggattam – értsd: legalább másfél óráig beszéltettem – a nagynénémet (Kliszekné dr. Timár Erzsébet gyulai főorvos) a pszichiátria történetéről, Pataki Éva segítségével pedig megalkottam a lengyel főszereplő nevét... tulajdonképpen jött a flow, és röpke négy nap alatt megszületett a novella. Lassú munkához idő kell, ugye. Ha valakit érdekelne, mi tart olyan iszonyat hosszú ideig azon, hogy a regényem második részét megírjam: hát ez. Ahhoz, hogy a végeredmény átmenjen az én kritikámon is, a másokén is, bizony ennyi mindenre szükség van.** Egyébként ritka, hogy ennyire pontosan tudjam már a megírás kezdetén az összes fontosabb fordulatot, és hogy honnan hová fogok eljutni. Pont ezért ritka az is, hogy néhány nap elég legyen a megíráshoz. Kultúrtörténeti ismereteim régen meglevő és újonnan szerzett elemei pillanatok alatt megtalálták a helyüket a koncepcióban. 

A szerkesztés persze (Tomasics József munkája) további időt vett még igénybe, és a német főszereplő nevét meg is kellett változtatnom. Ehhez Gazdag Helga kolléganőmtől kaptam segítséget. De akkor már jóval kisebb volt a munka tétje, hiszen már tudtam, hol és hogyan fogok megjelenni. Tessék csak nézni a tartalomjegyzéket, mennyi kreativitást előhozott a pályázat a szerzőkből. Külön hadd említsem az illusztrációkat, amelyeken több művész is dolgozott. Az enyémet Ámon Attila készítette, és nem konkrét jelenetet ábrázol a novellából, hanem elvontabb értelemben kapcsolódik hozzá. Minden egyes elemén gondolkodni kell, míg megfejti az ember, és pont így jó. 

Sajnos még én se láttam sokkal többet az antológiából, mert csak ma délelőtt foghattam kézbe, és azóta egyfolytában dolgom volt. De ami késik, nem múlik. (FRISSÍTÉS: Azóta végigolvastam, és egyre büszkébb vagyok rá, hogy ilyen írások közé kerülhetett az enyém. Itt írtam a kiadványról.) Mindenesetre ezt a bejegyzést feltétlenül meg akartam írni, már csak azért is, mert a fent említett embereknek mindenképpen meg akartam köszönni a segítségét, és erre a novella szövegében nem volt módom. Aki megveszi a kiadványt (itt megrendelhető), látni fogja, hogy tényleg kimaxolták a terjedelmet, szó szerint minden négyzetmillimétert kihasználtak a papírból, oda már egy köszönetnyilvánítás nem fért volna be.*** Ha valamit mégis elszúrtam, arról ennyi segítség után csakis én tehetek. 

Végül azt is elárulom, hogy a novella (és egyáltalán a törekvés arra, hogy megtanuljak horrort írni) egy jóval nagyobb terv része, amelyet évek óta forgatok a fejemben, és tavaly nyerte el végső formáját. Mármint a hozzá tartozó vázlat, mert annál tovább még nem jutottam el – kénytelen voltam elhallgattatni a bizonyos hangokat, amíg a fantasy-kéziratomat befejezhetem. Itt is regényről van szó, egész más jellegűről, mint az eddigiek: történelmi fikcióról, amely pontosan azon a soknemzetiségű területen játszódik majd, mint a novella, pontosan ugyanabban a sorsfordító korszakban, hasonlóképpen a saját és az idegen problémájáról, az egyik főszereplője pedig stílszerűen abból fog élni, hogy horrornovellákat ír. Igen, meg akarom majd írni a novelláit, és igen, létező, klasszikus mesékre fogom alapozni őket. Kettőnek az alapját már meg is találtam. 

Hogy mikorra lesz kész, azt én is szeretném tudni. Felhívnám a figyelmet arra, amit a lassú munkáról írtam fentebb. 

* Aki tud németül, itt talál róla részleteket, meg még egy kivonatos, ám ettől még nem kevésbé érdekes meseértelmezést is arról, hogy Katherlieschen butasága talán nem is butaság. Lám csak, kellő forráslistával még a Wikipédiának is lehet komoly haszna. 

** A regényíráshoz és a novellaíráshoz folytatott kutatómunka nem válik ám el élesen, ami a kultúrtörténetet illeti, úgyhogy mindenkit megnyugtatok: közben a regénnyel is haladtam.

*** Sajnos a tördelés hibákat is hagyott a szövegben, konkrétan éppen az idegen nevek elválasztásában, ezekért pirulok, nem a segítők tehetnek róla.