Szokatlan vegyüléke ez a könyv történelemnek és műértelmezésnek; legalább kétféle humán tudomány módszereit alkalmazza. Lehet, hogy a mai tudományos élet gyakran mutat fel hasonlót; engem minősít, hogy soha nem találkoztam még vele. Ettől azonban nemhogy elment volna a kedvem a kötettől: még inkább elkezdett érdekelni. 

A kétféle tudományág és látásmód úgy függ össze egymással, hogy Bélyáczot elsősorban nem a történelmi események érdeklik (ettől még természetesen aprólékos gonddal néz utána mindegyiknek), hanem azoknak a hatása az emberi gondolkodásra, illetve annak a gondolkodásnak a lenyomata a művészetekben. Pont az, ami engem is nagyon érdekel, ezért szerettem volna mindenképpen megszerezni.

Nem éppen könnyed esti olvasmány, sem nem ismeretterjesztés – különösen a kötet második felének fejezetei egyértelműen tudós közönségnek szólnak. (Nem egy közülük korábban tudományos folyóiratban jelent meg, és utólag szerkesztették be a kötetbe.) Én mint magyar szakos se mindig tudtam mit kezdeni velük. Ezért elsősorban a kötet első felét ajánlom laikusoknak, azt viszont nagyon. Nem esik ugyan abba a túlzásba, amelybe némely általa idézett szerzők, hogy tudniillik az egész európai kultúra a salamisi* ütközettel kezdődik – de ami összefüggés létezik az európai kultúra kezdetei és a salamisi ütközet között, azt holtbiztosra megtalálja. Végső soron a saját mai gondolkodásunk egyik legmélyebbre nyúló gyökerére talál rá ezáltal. 

A Salamis-mítosz tárgyalása olyan esemény emlékezettörténete, amelyhez a recepció igen nagyszabású fogalmakat társított: világtörténelem, a klasszikus kultúra születése, a szabadság diadala, a demokrácia megvédése, vagy éppen Kelet és Nyugat dichotómiája, az idegengyűlölet születése, „veszélyes orientalizmus”, és így tovább. Olyan témáról van szó, amit a görög, a görög–római és az európai kultúra is egyik alapító mítoszának tekintett.

Amint látható, korántsem kizárólag kellemes érzéseket keltő fogalmakkal asszociálják – de hát a kulturális önismerethez nemcsak a kellemes érzéseket keltő fogalmakat kell tudomásul venni. Az idézet így folytatódik (kicsit rövidítve-átfogalmazva): akár beszélnek Salamisról, akár mítoszt csinálnak belőle, akár megfosztják mítosziságától, akár megpróbálják elfelejteni, egyik cselekedet sem kizárólag egy történelmi eseményről árulkodik, hanem arról a korról és embercsoportról, amelyik beszél/mitizál/demitizál/elfelejt. Azok pedig a mi nem is oly távoli őseink, vagy éppen mi magunk. Egyszerre értelmezni az elbeszéltet és az elbeszélőt nagyon összetett, sokféle készséget és roppant műveltséget megkövetelő feladat, Bélyácz pedig hibátlanul megfelel neki. 

(Hogy mást ne mondjak, a forrásokat – amelyeket a kötet utolsó harmadában gondosan felsorol, az olvasó számára hozzáférhetetleneket pedig idézi is, mind eredetiben, mind fordításban – jó klasszika-filológus lévén legalább hat nyelven tanulmányozta, úgymint görög, latin, angol, német, francia, spanyol. Sárgulok.)

Megtalálható a kötetben a Salamis-mítoszra épülő klasszikus (Aiszkhülosz: Perzsák) és kortárs (Javier Cercas: Szalamiszi katonák) irodalmi művek részletes elemzése (köztük a magyar irodalmi hagyomány vonatkozó művei), a csatát idéző festmények, szobrok, egyéb képző- és iparművészeti alkotások vizsgálata, a történetírói és életrajzi munkák összehasonlítása (csatarekonstrukciók), illetve a nevezetes utazók görög kultúrát csodáló beszámolóinak párhuzamos olvasása, a késő reneszánsztól a romantikáig.** Különösen érdekes, ha későbbi történelmi eseményeket (lepantói csata, actiumi csata) igyekeznek a korabeli elemzők és/vagy az utókor bekapcsolni a salamisi ütközet emlékezetébe, így egyfelől plusz jelentőséget adni a későbbi eseménynek, másfelől visszavetíteni a későbbi esemény jelentőségét a korábbira. Közben az olvasó helyenként egyre nyomorultabbul érezheti magát, végiggondolva, hogy milyen elképesztő módon agyon van bonyolítva a gondolkodásunk – mert azt, remélem, senki nem hiszi, hogy Lepanto óta lényegesen megokosodtunk, és többé senki politikusnak eszébe nem jut saját cselekedeteinek igazolásáért felkaparni tisztelt elődeit a haló porukból. 

Most már tudom, hogy a salamisi csata körülbelül annyira rázta meg az ókori Hellászt, mint az újkori világot az I. világháború. Olyan eseményt jelentett a görögök számára, amely után többé semmi sem működhetett úgy, mint azelőtt, még önmagukat is másképpen kellett definiálniuk. Nemcsak a csata alapos és pontos megjelenítése az, ami ebben a kötetben életre kelti a történelmet. Legalább ugyanekkora ereje van annak, ahogyan segít belelátni rég halott emberek gondolkodásába. 

Köszönöm a Gondolat Kiadónak, hogy olvashattam. 

* Nem szeretem a görög nevek latinos átírását, jobb szeretem a magyaros-fonetikust, de mivel Bélyácz következetesen ezt használja, ennél maradok én is. 

** Életemben nem gondoltam volna, hogy nekem még egyszer megjön majd a kedvem újraolvasni Hölderlin regényét. Egyetemista korom egyik traumatikus élménye volt. 

Pontszám: 10/10