Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Katar. Machinációk, szorongások és egy üdítő barátság (Abdulaziz Al-Mahmoud: The ​Corsair)

2020. szeptember 18. - Timár_Krisztina

91mschhzxll.jpgNem jár rosszul, aki ezzel kezdi az ismerkedést Katar irodalmával. 

Jó kis történelmi regény az Arab-félsziget XIX. század eleji viszonyairól. Informatív, fordulatos, sok-sok intrikával, a szereplők kellően szerethetők vagy utálhatók, és eleget lehet szurkolni ellenük vagy mellettük. Vagy mind a kettő. Mert ez is azoknak a váltott szemszögből elmesélt történeteknek a sorát gyarapítja, amelyekben minden szereplőnek megvannak a maga céljai, tervei, szorongásai, és ezek elég gyakran ellentmondásba kerülnek más nézőpontszereplők céljaival vagy terveivel. A szorongásokról nem is beszélve. 

Csak valahogy a szereplők igazsága marad ki a játékból. Ezzel az eggyel vajmi keveset törődik a szerző. Éppen csak odapöttyint némi vázlatosan megfogalmazott motivációt, a többit az olvasóra bízza. Így, ami az utóbbi hónapok közel-keleti olvasmányait illeti, ez a regény vitathatatlanul elmarad a többitől, ha a gondolatok és az események súlyát nézem. Pedig van itt tömeggyilkosság, családon belüli bosszú és árulás, no meg egy könyörtelenül gonosz és manipulatív ügynök. Mégis minden külső és belső konfliktus megmarad egy cselekményközpontú, kicsit divatjamúlt kalandregény szintjén. 

Mondjuk, nem is nagyon van rá szüksége. Így jó ez, ahogy van. Igaz, annak nem örülök, hogy a nőalakok már megint sablonosra sikerültek – viszont meg kell adni azt is, hogy Al-Mahmoud nemcsak egy sablont használ a nőkre, hanem legalább hármat, hurrá, fő a változatosság. Kárpótlásul pedig sikerül neki tető alá hozni egy igazán emlékezetes férfibarátságot. Annyira jólesett látni, hogy ilyen körülmények között is lehetséges két embernek igazán mély kapcsolatba kerülni egymással. A nagy-nagy szerelmek regényei mellett jóval több barátság-történetre volna szüksége a világirodalomnak, azt hiszem. 

És még valamit sikerül Al-Mahmoudnak sokkal jobban csinálni, mint az utóbbi hónapokban olvasott más közel-keleti szerzőknek: írni. A fordítás is jól sikerült, de érezhetően jobb anyagból is dolgozott, mint a többi fordító. A szóhasználat változatos, a stílus gördülékeny, egyáltalán nem rajta múlt, hogy sokszor alig tudott lekötni. Sőt. A hiba az én készülékemben volt – vagyis a pontlevonás inkább az élményt tükrözi, mint a megírás minőségét. Ekkora mennyiségű politikai machinációt ugyanis én képtelen vagyok befogadni. Élőben kb. úgy érezném magam közöttük, mint szegény Sadleir, aki jómunkásemberként (némi bénázások után) elvégzi a rá kirótt feladatot, eleinte boldog, hogy csak ennyi dolga van, később meg, mikor rájön, mit végeztetnek el vele, akkor hányingere lesz az egésztől. Az ő jellemének ábrázolása gyakorlatilag hibátlan (kivéve azt az egy apróságot, amit Al-Mahmoud végül is önhibáján kívül könnyen eltéveszthetett: hogy ha valóban keresztény, akkor azt a mondatot még álcázásból se mondhatja ki). 

Igaza van Eule molytársnak (aki jóvoltából olvashattam ezt a könyvet) abban, hogy kicsit túlsúlyba is kerülnek a brit szereplők ahhoz képest, hogy ez arab szerző regénye az arab világról. Ez időnként engem is zavart. Abban is egyetértek vele, hogy kellene valami magyarázó jegyzet a különböző csoportok, vallási és etnikai közösségek között való eligazodáshoz. Ez azonban közel sem zavart annyira, mint őt. Azt pedig kimondottan élveztem, hogy újabb és újabb földrajzi neveket tanultam meg, a félsziget egyesítése előtti tartományok (és népek) neveit. Éppen passzol a legfrissebb bolondériámhoz. :)

Tetszett, izgalmas volt, új ismereteket adott – többet is, mint szerettem volna. Az, hogy melyik uralkodó kit szeret, kit utál, és kivel kell kit megöletni azért, hogy hat hajóval többet lehessen Londonból Adenbe küldeni, hát... abból, kösz, bőven elég volt. 

Ez a bejegyzés egy sorozat része, amelynek minden darabja a világolvasási kihíváshoz kötődik. A teljes listát itt találjátok.

Pontszám: 10/8

Kiadási adatok: Bloomsbury USA, New York, 2013. 320 oldal, Amira Noweira fordítása

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr3416206484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

viharmacska 2020.09.19. 14:57:05

hát az biztos, elméletem szerint sok gagyi YA azért sikeres, mert ki vannak a népek éhezve barátságregényekre.

Timár_Krisztina 2020.09.19. 15:06:20

Bevallom, ezen a téren kevés a személyes tapasztalatom, ezért nem merek ítéletet mondani.
Nemreprezentatív közvélemény-kutatást végeztem az egyik angolos csoportom körében, és a jelenlevő tizenhat évesek megerősítették a véleményemet. Az általuk ismert történetek túlnyomó részében, ha elő is fordul, hogy két szereplő barátsága áll a középpontban, abból a végére egész biztos szerelem lesz. Ami nagyon szép, örülhet is neki az olvasó, csak az már nem barátságtörténet.
Léteznek persze nagyszerű barátságtörténetek is. Csak kevés. :(
süti beállítások módosítása