Igazából azért vonok le egy pontot, mert nem én vagyok a célcsoport, de hát erről a könyv nem tehet. Ellenben szívesen ajánlom tizennyolc év alatti kedves ismerőseimnek. Ha annyi idősen olvastam volna, kedvencelném.

Sajnos ritkán olvasok ifjúsági irodalmat. Ezt is részben a Molyklub kedvéért vettem ki a könyvtárból (címkés keresés: olyan portálfantasyt akartam, amelyik kortárs és magyar), részben egy molytárs ajánlására hallgattam. Nem bántam meg. Nem mondom, hogy újra tizenöt évest csinált belőlem, de azért felnőttként (nem utolsósorban tanárként) is jólesett olvasni.

Tetszik, hogy igazi jó „multikulti” fantasy, amelyiken látszik, hogy az írója rendesen utánanézett a mitológiai háttérnek, és azt is tudja, mi érdekli a megcélzott korosztályt. Belekerült ebbe mindenféle mitológia istenvilága, így mindenféle kultúra gondolkodásmódjába belebújhat az olvasó. Fantasynek fantasy, de azért mindvégig „rólunk szól a mese”, és toleranciára tanít. Felnőttként annak kevésbé örülök, hogy pont a görög mitológia áll az előtérben, ugyanis a könyökömön jön ki, azzal etetnek tizenegy éves korom óta. De, ahogy fentebb írtam, erről nem a könyv tehet. Egyébként a görög mitológia felhasználásában hibát nem találtam, mindössze 1 db olyan mítoszértelmezést, amellyel a legmesszebb menőkig nem értek egyet, főleg ifjúsági regénybe nem tenném bele, de fogalmam sincs, hogy oldottam volna meg a problémát a szerző helyében, és végül is csak két bekezdés az egész. Azzal sem értek egyet, hogy feltétlenül a germán-skandináv mitológia alakjaiból kellett ellenséget csinálni, még ha egy idő után helyre is üti az egyensúlyt a regény.* Az előttem szólókkal pedig egyetértek abban, hogy a cigány mitológiában nagyságrendekkel több van, mint amennyi teret a regényben kapott.

Tetszik, hogy jó sokat foglalkozik a háttérvilág kialakításával, és temérdek képzelőerővel kelti életre ezt a világot. Előfordulhat persze, hogy ez némely olvasókat elriaszt. Ha valaki nem olyan ízlésű, mint én, akár sokallhatja is a leírásokat. Bár tapasztalatom szerint ha fantasyről van szó, a közönségnek sokkal nagyobb része igényli a világábrázolást, mint például egy realista regény esetében. Tetszik, hogy a technikai vívmányok összeférnek a mágiával, sőt harmonikusan kiegészítik azt. Ez szerintem óriási ötlet. Azt pedig különösen értékelem, ahogyan a különböző mitológiák alvilágaihoz viszonyulnak a szereplők. Traumafeldolgozó szövegnek sem utolsó ez a regény.

Tetszik, ahogyan a szereplőket ábrázolja. Még a huszadrangú mellékszereplőknek is jut egy-két egyéni vonás és pár mondatnyi élettörténet, úgy, hogy az szervesen illeszkedjen a regénycselekménybe. Ez nem könnyű ám. Tetszik, hogy miközben egyáltalán nem hétköznapi dolgokat művelnek, azért megmaradnak hétköznapi kamaszoknak. Akiknek adott esetben olyan problémákkal kell szembenézniük, mint az iskolai bántalmazás és a családon belüli erőszak. Kissé túlzottan optimistának tűnhet az, ahogyan a szereplők ezeket a helyzeteket kezelik, de ezt nem látom problematikusnak. Legalább látszik, hogy van belőlük kiút. Az pedig különösen tetszik, hogy amikor ezek a szereplők felnőtt léthelyzetekkel szembesülnek, akkor igenis súlyosan sérülnek lelkileg, és utána terápiára van szükségük.** A főszereplő kiválasztottságától és a szerelmi száltól viszont annyira nem voltam elragadtatva. Egyetértek az előttem szólóval abban, hogy túlságosan is sokrétű ez a kiválasztottság. És hogy a szerelem egyáltalán nem hiányzott volna a regényből, ha kimarad. Vígan elműködött volna az barátsággal is. Amivel egyúttal felhívja a figyelmet arra is, hogy milyen kevés regény állítja középpontba megoldásként szerelem helyett a barátságot. (Legalább nekem is marad megírni való.)

Végül pedig tetszik, hogy kb. a regény harmadától kezdve már felnőttként is érdekeltek a cselekmény fordulatai. Nemcsak azt gondoltam végig olvasás közben, hogy melyik kamasz hogyan reagálna, hanem önmagában is izgalmasnak találtam a történetet. (Ehhez azért hozzátartozik az is, hogy úgy az ötödénél majdnem félbehagytam, személyes érintettség hiányában, és csak azért folytattam, mert az egyik értékelő mindenféle különleges mitológiát ígért a görögön meg a germánon kívül is.)

Jól elvoltam vele, na. Szívesen ajánlom, szerintem elég sokféle ízlést ki tud elégíteni. Sok minden húzta lefelé azt az öt csillagot, végül mégis olyan megbocsátó hangulatba kerültem, hogy felkerekítettem.

U.i.: Azért lemondtam volna arról a sok nyomdahibáról a vége felé. Remélem, az elektronikus kiadásban javították.

* SPOILER Szegény Loki, már megint ő a főgonosz. Oké, értem, főgonosz, az kell egy ifjúsági regénybe, és tényleg a róla kialakított kép áll a legközelebb ahhoz, ami a mai könyves-filmes kultúrában a főgonoszról kialakult. De azért én szeretnék már olyan könyvet is olvasni, amelyikben Loki az, ami: trickster, aki ártani és használni is tud. Mint a tűz. 
** SPOILER Ez így van. Normális ember, ha gonoszokat pusztít el, akkor is érzékeli, hogy ő most életet pusztított. Azon nem olyan könnyű túltennie magát. Főleg, ha gyerek. Legyen a korához képest bármilyen érett.

Ezt 2019. november 23-án írtam. 

Pontszám: 10/9