Fantasztikus, inspiráló életrajz, és korrajznak sem utolsó.

Ève Curie jó újságíróhoz méltó módon írt az anyjáról: biztos vagyok benne, hogy minden, amit leírt, ellenőrizhető, visszanyomozható, legfeljebb nem a teljes igazságot közölte. Így eszményítettnek tűnhet a kép. (Valahol a vége felé meg is jegyzi, hogy valószerűtlen lehet ennyi rokonszenves ember egy könyvben, ám ettől még az olvasó legyen szíves elhinni, hogy azok a rokonszenves emberek tényleg megjelentek Marie Curie életében.)

Csak hát annyi a dinamizmus, annyi a lelkesedés a stílusában, amennyi kisebb jelentőségű életművet is elvinne a hátán, nemhogy olyasvalakiét, akiből eszményítés nélkül is süt a zsenialitás. Ráadásul időnként azért – főleg a saját életét illetően – az anyja tévedéseit sem tagadja le. Ettől nem lesz tárgyilagos, de valahogy hitelesebbnek tűnik.

Marie Curie jelentőségét nem kell sokat emlegetni, van neki emlegetés nélkül is. Azok közé tartozik, akik nemcsak örökérvényűt alkottak, hanem örökérvényű hírnevet is tudtak kivívni maguknak. Pedig Isten látja lelkét, nem tehetett róla. Mármint nem az alkotásról, hanem a hírnévről. Ő csak élte a maga tudós-életét – férjével együtt, amíg tehette, előtte-utána szerzetes módjára* –, aztán ki tehet róla, ha egyszer csak idegesíteni kezdték mindenféle firkászok meg fényképészek. Nem kell tehát sokat emlegetni, csak éppen egy kicsit, mert biztos, hogy a nagyközönség olyan találmányokról is tudomást szerezhet a könyvből, amelyekről korábban fogalma se volt. Legalábbis ha magamból indulok ki.

A könyv közepe Pierre Curie-életrajznak is beválna. Sírni valóan szép, amit és ahogyan a házaspár közös munkájáról ír a lányuk. (Na jó, mondjuk, kilencvenöt százalékig sírni valóan szép, mert azért amit a házimunkáról ír, attól virtuálisan kissé megcsóváltam a fejemet.) Hát mit mondjak, nem csoda, hogy az egyik vejük végül felvette a házaspár vezetéknevét. Az lett volna a meglepő, ha nem teszi.

Szegény Ève Curie élete viszont nem lehetett piskóta. Ekkora egyéniségek mellett felnőni, ennyi Nobel-díjas között tudományos karrier nélkül maradni – nem kevés frusztrációba kerülhetett. Annál nagyobb az érdeme, hogy ezt az életrajzot éppen így alkotta meg. Csak azt sajnálom, hogy nem hamarabb került a kezembe.

* Na, például ez az, amiről utólag megtudtam, hogy nem volt igaz, talált párt a férje halála után, de ennyi szabadsága van egy újságírónak – bizonyos részleteket elhallgatni. Meg is értem (bár nem helyeslem), hogy a lánya nem szívesen foglalkozott ezzel.

Ezt 2019. szeptember 2-án írtam. 

Pontszám: 10/10