…mert hősmondáik nemcsak a görögöknek meg a rómaiaknak meg a keltáknak meg a skandinávoknak vannak…

Január elsején kezdtem bele a kötetbe, és napi beosztással, apránként haladtam vele előrébb-előrébb. Így érdemes, mert egyébként derekas súlya van, jó vastag, sűrűn szedett, magas is, széles is. Megfelel a feladatának: nem egyszerűen egy mondakincset kell a magyar olvasónak átnyújtania, hanem egy olyan mondakincset, amely soha nem jelent meg korábban magyarul, és más számunkra hozzáférhető nyelveken sem tengenek túl a kiadásai. Holott nyilvánvalóan megérdemelné; és éppen a magyar olvasó számára lehet igazán érdekes. Ha másért nem (de), akkor azért, mert a mai jászok ősei között szép számban voltak oszétok is, ez a kötet pedig az ő mondáikat is tartalmazza.

Sőt, elsősorban az ő mondáikat. Meg persze jó pár más kaukázusi népéit is, amelyekről még harangozni se hallottam. Az ő közös hőseik a nartok, ez a legendák ködébe vesző csodanép, az ő mindenre elszánt kalandozó hadukkal, bölcs úrnőjükkel, ravasz bajkeverőjükkel, no meg az emberiséggel bizalmas baráti vagy éppen ellenséges viszonyban levő istenségeikkel. Mert az utóbbiak is csak annyiban emelkednek a nép fölé, hogy időnként az égben laknak. Időnként meg máshol. Egyébként még a görögöknél se komáznak az emberekkel ennyit.

– Jó kötésű vagy, szép, és a lovad szerszáma is meglehetős gazdag. Indulj el a falu főutcáján, és hamarosan három vendégházat pillantasz meg. A legmagasabb az égi lakóké, az alacsonyabb az aldaroké, a legalacsonyabb pedig a szabadon születetteké. Az égi lakók vendégházánál a lókikötő cölöp aranyból van, az onnan a házig vezető ösvényt pedig üveggel rakták ki. Az aldarok vendégházánál a lókikötő cölöp ezüstből van, az ösvény pedig szintén üvegből készült. A szabad emberek vendégházában a lókikötő cölöp rézből készült, az ösvényt pedig deszkával borították.

Mítosz itt nincsen, a világ teremtéséről és összefüggéseiről nem tudunk meg semmit. Régi nagy hősök vannak, akik beszerzik a szükséges táltos paripát és fegyverzetet (rendszerint a föld alól), majd elvonulnak vadászni, barátokat szerezni, szerelmesnek lenni, és mindenekelőtt elhajtani a szomszéd gulyáját vagy ménesét. Időnként varázseszközeik is akadnak, pl. halottat felélesztő nemezkorbács vagy mindent megtáncoltató aranyhangszer...

Amikor megközelítették a házat, Acamaz játszani kezdett a furulyán. És a fű azonnal nőni kezdett és kétakkorára nőtt, száraz szára kizöldült. A fák lombja megsűrűsödött, a madarak odarepültek Acamaz köré és énekelni kezdtek, az állatok előbújtak az erdőből és táncba fogtak.

...esetleg fél koponya rézből, ha véletlenül elveszítenék a csontból valónak egy részét (igen, mint a Szaffiban).

Egyre közelebb megy Szoszlanhoz, egészen megközelíti. És ekkor Szoszlan nem türtőztette magát. Felpattant és Cselahszartagra vetette magát. Cselahszartag a vár kapuja felé menekült, de Szoszlan utolérte. Végigsújtott rajta kardjával és lenyisszantotta a fél koponyáját. De Cselahszartag végül mégis bemenekült a várba, és onnan kiáltotta Szoszlannak:
– Egy hét múlva megvívunk újfent, addig pedig felmegyek Kurdalagonhoz, hogy gyógyítsa be a fejemet.
Hiz fia Cselahszartag felemelkedett az égbe, és Kurdalagon új koponyatetőt kovácsolt neki rézből. Kurdalagon miközben Cselahszartag fejére feltette, azt kérdezte:
– Kívülről odaerősítem szöggel, de hogyan hajtsam be belülről?
– Emiatt ne aggódj – felelte Cselahszartag. – Amikor kívülről bevered a szöget, köhintek egyet, és a szög úgy hajlik be, ahogyan kell.
Így gyógyította meg Kurdalagon Hiz fiát, Cselahszartagot.

Máskor alvilágot járnak, és sok-sok szimbolikus cselekedetet látnak, amelyeket sorra meg kell fejteni.

Folyót pillantott meg maga előtt, azon pedig egy szigetet. A partról a szigetre híd vezet, amely nem szélesebb egy kés élénél. A szigeten pedig tojáshéjban üldögél egy mezítelen öregember.
Megy tovább az útján Szoszlan.

(...)

– Épp csak, hogy továbbmentem, és megint csak csodát látok. Az útfélen kegyetlen harcot vív egymással egy női kendő és egy férfi kucsma. Hol a kendő gyűri le a kucsmát, hol a kucsma teperi le a kendőt. Így küzdöttek, és egyszerre csak barátságban álltak egymás mellé előttem. Sokáig találgattam, hogy mit jelent ez, de végül mégsem tudtam kitalálni.
– Ez pedig – mondta Veduha – azt az időt vetíti előre, amikor a nő és a férfi mindenben egyenlő lesz.

Óriásokkal harcolnak, akiknek olykor egy fejük van, olykor hét, olykor kilenc, olykor meg tizenkettő. Mocsok gazemberekkel is összeakadnak, akikről időnként kiderül, hogy vagy nem is olyan mocskok, vagy minimum jó okuk van rá – időnként meg maguk a hősök válnak gazemberekké. Az életüket odaadják, hogy barátjukká tegyék a vendéget, de egy megkésett látogatásért úgy megsértődnek, hogy egész családokat irtanak ki és/vagy adnak el rabszolgának. Azért is vontam le a pontot, mert egyáltalán nem éreztem magam mindig felhőtlenül boldognak olvasás közben. Sőt. Az oszét mondákkal voltam leginkább kibékülve, amelyek a kötet kétharmadát teszik ki. A többi nép mondái jóval ellenszenvesebbek, nem szeretnék olyan közösségben élni, amelyik ilyeneken szórakozik.

A csintek serege állandóan rátört a nartokra, vérbe borította az országot, rabolta vagyonukat, szegénységet és félelmet hintett. Badinoko szétverte az álnok ellenséges sereget – elszárította a csintek gyökereit.
A nart hősök tudomást szereztek Badinoko hőstetteiről és meggyőződtek arról, hogy mindannyiukat fölülmúlja bátorságban, ezért ellene fordultak.

Esti realista mesénket halljátok. Remélem, a gyerekek már alszanak, mert ők még ráérnek megtudni, hogy van ez.

De azért ott is akad egy-két igazi gyöngyszem:

– Ennek a véréből inni annyi, mint hős vérét inni – mondta a csóka, és rátelepeve Szauszurukóra, teleitta magát a vérével.
– Hogy a szádon át rakd le a tojásaid, hátadon fekve költs ki fiókát, és az idén kiköltött fiókáid öljenek meg téged – átkozta meg a csókát Szauszuruko.
A csóka azóta szájon át rakja tojását, és hátán fekve csak két fiókát költ ki, egy hímet, egy tojót. A kiköltött fiókák megölik anyjukat.
Aki nem hiszi, tenyésszen csókát.

Egyébként a kötet szerkesztői a mondákat főszereplők szerint rendezték el. Mivel a történetek nagyjából egy időben (jobban mondva időtlenségben) játszódnak, és a hőseik simán átjárnak egyik sztoriból a másikba, tényleg ez az elrendezés a legbiztosabb. Legfeljebb annyit lehetett megtenni (meg is tették), hogy a legidősebb szereplők, akik szinte minden mondában öregek, már a legelején megszülessenek, és az ő történeteik kerüljenek az első oldalakra. Így az elején kicsit összezavarodik az olvasó, mert nem egészen tiszta, hogy melyik mellékszereplő kicsoda, de mihelyt a következő mondakörben főszerepbe kerül az illető, mindjárt minden világossá válik. És előbb-utóbb mindenkiből főszereplő lesz, ha csak egy-két történet erejéig is. Ez tetszik.

Összességében pedig annyit mondanék, hogy vadonatúj állapotban vettem a könyvet (bár antikváriumból szereztem, láthatóan nem olvasta előttem a kutya se), de két hónap alatt annyiszor tartózkodott annyiféle helyen, és annyifelé vittem magammal, hogy egészen kikopott a gerinc két széle. Ez, azt hiszem, elég sokat elmond. 

Mély meghajlás a L'Harmattan kiadó munkatársai előtt, akik bevállalták nemcsak ezt a kötetet, hanem az egész sorozatot, amelynek ez a kötet része, és sok ismeretlen kincset odaadnak a magyar olvasók kezébe. Úgyszintén a fordítók előtt, akiknek temérdek (szó szerint több nemzedéknyi) munkájuk fekszik ebben a kötetben. Valamint nagyon szépen köszönöm Arianrhod és Mesemondó molytársaknak (időrendi sorrendben), hogy felhívták rá a figyelmemet. 

Ezt 2018. február 23-án írtam. 

Pontszám: 10/9