Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Márvány, óramű és csoportpszichológia (Xenophón: Kürosz nevelkedése / Anabázis)

2020. február 28. - Timár_Krisztina

xenophon.jpgNa, ezt érdemes volt. Nem is értem, miért nem olvassák többen.
Igen, tudom, ókori. Igen, tudom, lassú. Ellenben ritkán unalmas, és mindig tanulságos. A mára nézve is. Sőt. Nagy esze volt annak, aki pont ezt a két művet pont így állította párba, mert gyönyörűen kiegészítik egymást.
Történelmi munka, de sem mai, sem ókori görög értelemben nem történetírás. Éppen ezért általánosítható, és akár a mára is alkalmazható. Mármint végiggondolás után.

Kürosz nevelkedése:

Újraolvasás vala. A cím becsapós: a nevelődést az első tíz oldalon letudja, a továbbiakban kész emberként állítja elénk Küroszt („Nagy”-nak nevezett, Kr. e. VI. századi perzsa uralkodó), aki a szöveg végéig az égegyvilágon semmit nem változik. Még ő nevel másokat, magánál jóval idősebbeket is.

Hát bevallom, ezt a részt többször is eléggé untam. Nem azért, mintha olyan hömpölygős lenne – ellenkezőleg: bonyolult hadműveletekkel, mozgalmas csatajelenetekkel van teli –, hanem azért, mert olyan szereplőkről szól, akik nem elevenek. Hanem szobrok, piedesztálra állított márványfigurák, gipszből készült ellenségekkel, akik nem véreznek, ha megszúrják őket, egyszerűen csak puff: szétomlanak. Magyarázza is a bizonyítványt az utószó elég hosszan, hogy ez miért nem történetírói munka, és hogy hát akkor mi a manó.

Ha ügyes és tisztességes gazdára talált, aki jól művelte meg a rábízott földet, és hasznot húzott belőle, soha nem rövidítette meg, hanem mindig még többet adott neki. Örömmel fáradoztak az emberek, bátran növelték vagyonukat, és eszükbe sem jutott Kürosz elől eltitkolni, mennyijük van, mert tudták róla, hogy soha nem kívánta az őszinte gazdagok pénzét, csak azoktól vette el, akik titkolták vagyonukat.

Pedig nem kell sokat magyarázni, elég annyi, amit a fülszövegbe írtak: ez utópisztikus fejedelmi tükör. Nem a történelem megértésére, hanem a jelen okulására való. Mindent meg lehet tudni belőle arról, milyennek kell lennie az eszményi uralkodónak: hogyan jár, hogyan beszél, hogyan vezeti a hadsereget, hogyan szervezi a békét, hogyan hallgatja meg mások tanácsát, és alkalmazza őket saját belátása szerint, hogyan gondoskodik híveiről, hogyan ítélkezik a bűnösök felett. Fejedelmi tükörnek, annak nagyon jó. Kár, hogy túlidealizál, hogy megvalósíthatatlan.

Vagy talán nem is olyan kár. Lehet, hogy ezt a szöveget olvasva nekem is az alkotmányos monarchia hívévé kellett volna válnom (mert Kürosz azt csinálja, legalábbis Xenophón szerint, még akkor is, ha abban az időben ilyen intézmény nem létezett, ld. bővebben „utópia” címszó alatt), de ki tehet róla, ha nem a saját rebellis lelkem, hogy inkább még jobban meggyőződtem a demokrácia hasznáról? Mert minél jobban taglalja Xenophón, hogy milyen csodálatos dolog egy ideális vezető uralma alatt élni, annál jobban suttogta az én rebellis lelkem, hogy a legeszményibb vezetőnek is, még ha márványnak hazudják is, van egy csúf hibája: hogy halandó. És ha kidolgoz egy tökéletesen hierarchizált államszervezetet, az pedig az ő halála után egy nem éppen ideális vezető kezébe kerül, akkor nagyon nagy gáz van. De még annál is nagyobb.

1024px-defeat_of_croesus_546_bce.jpg

A thymbrai csata. Forrás: Wikipédia.

Nem beszélve arról, hogy én még azt az eszményt se tartom olyan hú, de jónak. (Fene a gusztusomat.) Ez az eszmény egyszerűen túl van racionalizálva. Meg a szöveg is. Ha nagyon költői akarok lenni, azt mondom, hogy ezt a márványszobrot finom szerkezetű óramű működteti, amely soha, de még véletlenül se hibázik. Mindenre számít, mindent kidolgoz, minden helyzethez alkalmazkodik, majd úrrá lesz fölötte, nem ismer semmi lehetetlent – és sajnos véletlent se. Pedig olyan van. Tessék tudomásul venni. Valaki rosszul lendíti meg a kalapácsot, kiröpül a kezéből, eltalálja a márványt meg az óraművet, azt' annyi vót.

– Jól tudom én – felelte az –, hogy takarótok és fekhelyetek is több van, mint nekem, és a házatok is jóval nagyobb, mint az enyém; mert hajlékotok a föld és az ég, ágyatok a földnek minden fekhelye, és takarótok nemcsak a juhok gyapja, hanem minden növény, ami a hegyeken és a síkságokon nő.

Ez nem történelem, se múltbeli, se jelenkori: ez számítógépes játék, amelyikben egész csapatok (természetesen saját hibájukból történő) elvesztének kb. akkora súlya van, mint amikor a Civilization nevű játékban* kilőnek egy „chariot” fedőnevű egységet (kép innen), aztán vissza kell menni a fővárosba másikat csinálni.

chariot_civ4.jpgMégis tessenek csak olvasni! Mert ez, amit felsoroltam, mind csak két pont levonására volt elég. Mert lehet, hogy ez az eszmény megvalósíthatatlan, sőt szükségtelen is, de attól még oldalanként hat olyan tanulságot is felsorolhatnék, amelyek igenis alkalmazhatók adott körülmények között, ha bármiféle vezetésre adja a fejét az ember. (Kivéve, ha áramot vezet.) Figyeljen az olvasó és tanuljon, csak ne ész nélkül. És vigyázzon azokkal a kézből kirepülő kalapácsokkal.

Anabázis:

Az igen! Ez már tízpontos. 

Nem mintha igazabb/hitelesebb lenne, mint az előző, bár ez a szöveg dokumentumnak van kikiáltva. A fülszövegben, turistacsalogatónak. Aztán az utószó jól megmondja, hogy a fele se igaz, vagy éppen csak annyi. De kit érdekel, közben úgyis rájöttem, hiszen itt nincs se márvány, se óramű: emberek vannak. Keménységükben is kiszolgáltatottak, barátaikhoz hűek vagy hűtlenek, karriert csinálók, vezetőiket hatszor is kiborítók, hazavágyók, kapzsik, meggondolatlanok, veszekedők, nevetők, csalók, zsiványok, meggyászoltak stb.

Történelemből nem emlékeztem a tízezrek hadjáratára; vagy nem tanultuk, vagy két mondatban elintéztük, de nem is baj. Annyi háttértudásom volt, hogy a hatalmi viszonyokat nagyjából tudjam, de még erre se lett volna tulajdonképpen szükség, mert ez se történelmi munka. 

440px-expedition_of_the_ten_thousand.jpgNem az az érdekes benne (nekem), hogy merre járnak, kiket vernek agyon, hanem az, hogy mihez kezd egy ellenséges közegben, otthonától mérhetetlenül távol levő, vezéreitől megfosztott, tökéletesen magára hagyott közösség. (Térkép innen.Na, ennek hálás közönsége voltam, ezért sokkal gyorsabban is olvastam, mint a Kürosz nevelkedését.

Nagyon tetszett, ahogy pillanatok alatt kitermelik maguk közül az új vezéreket. Egyrészt azért megy ilyen könnyen, mert nem merev hierarchiára épül a sereg rendje, nemcsak a kiválasztott kevesek kaptak rendes kiképzést, másrészt azért, mert akkora bajban vannak, hogy ha valaki normálisan tud szervezni és irányítani, meg még kreativitással is dicsekedhet, arra azonnal hallgatni kezdenek a többiek. Nem érdekel, hogy így volt-e igaziból, ennyi év távlatából mindegy is az :) szerintem ez realisztikus. Nagyon tetszett, ahogy azok is képesek együtt dolgozni, tervezni és feladatokat végrehajtani, akik amúgy otthon ellenfeleknek számítanának – legfeljebb előtte klasszikus virágnyelven megmondják egymásnak, kinek mit hova.

– (…) Hiszen hallom, Kheiriszophosz, hogy ti, spártaiak, már a teljes jogúak, kora gyermekségetektől fogva gyakoroljátok a lopást, és nemhogy rútnak, hanem egyenesen szépnek tartjátok a törvény által nem tiltott dolgokat elcsenni. Sőt, hogy minél ügyesebben és észrevétlenebbül próbáljatok lopni, törvénybe hoztátok, hogy akit lopáson rajtakapnak, azt megkorbácsolják. Nagyon is itt van most az ideje, hogy neveltetésedről bizonyságot adj, vigyázz hát, hogy rajta ne kapjanak bennünket, amikor fellopakodunk a hegyre, nehogy aztán nagyon elverjenek bennünket.
– Én meg azt hallottam rólatok, athéniakról – mondta Kheiriszophosz –, hogy szörnyű ügyesen lopjátok a közvagyont, noha szörnyű veszély fenyegeti a tolvajokat, s hogy legkiválóbb polgáraitok a legjobb tolvajok, ha ugyan ti a legkiválóbbakat tartjátok méltónak a főhivatalokra. Úgyhogy itt az ideje, hogy te is bizonyságot adj neveltetésedről.

Igen, művelnek nagyon nagy ökörségeket, igen, veszítenek embereket, és az bizony nagyon érzékenyen érinti őket, nem pusztán annyi, hogy kilőtték a „chariot” fedőnevű egységet, csináljunk másikat. Igen, összevesznek nyolcvanszor is, igen, van köztük gyenge láncszem, meggondolatlan, sőt áruló is. De tudnak tanulni a hibáikból, és ha nagy baj van, akkor összezárnak megint. A legjobban az tetszett, hogy mekkora szerepe van az életükben a beszédnek. Annak, aki a vezérük akar lenni és maradni, egyéb szükséges készségeken kívül elsősorban meggyőzéssel kell hatnia a többiekre; minden döntés előtt alaposan megvitatják a lehetséges következményeket, és bárki hozzászólhat, ha nála van a kagyló. Nem mindig jó a döntés – de hát nincs kőbe vésve, lehet rajta változtatni.

A gond ott kezdődik, ahol elkezdenek túl közel kerülni az otthonukhoz. Ha egyszerűen csak haza akarnának jutni, fene bajuk nem volna. De ezt csak addig akarják (hazudik ám a fülszöveg), amíg el nem jutnak a Fekete-tengerhez. Ott bújik ki a hiba, hogy ez nemcsak egy magára utalt közösség, hanem elsősorban zsoldos hadsereg, amely megélhetési forrásnak tekinti a háborút, és nem a puszta életét akarja hazavinni, hanem pénzt is. Lehetőleg jó sokat. Onnantól nagyon ellenszenves társasággá válnak (kinyílik a bicska a zsebemben, ahogy a mások falvait, városait egyszerűen állat-, gabona-, pénz- és rabszolgaforrásoknak tekintik), onnantól nem tud szurkolni nekik a magamfajta. De ez nem semlegesíti a korábbi eredményeiket, úgyhogy nem vonok le érte. Megírni jól megírta ezt is Xenophón. (Kép innen.)

xenophon_1.jpgJa, utóirat: Amit Xenophón a saját szerepéről mesél, azt nem kell ám mindet elhinni. Nekem pont emiatt lett gyanús a szöveg, hogy nem olyan nagyon dokumentarista jellegű írás ez. Mivel azonban ettől még működik, teszek rá. :)

– (…) Csakhogy igaztalanul irigykednek rám. Mert kit akadályozok meg közületek abban, hogy elmondja, ha valami jót tud nekünk mondani, vagy ha akar, harcra keljen érettetek, önmagáért vagy biztonságotokért? Hogy is van ez? Kinek állok útjában, amikor vezéreket választotok? Félreállok, legyen más a vezér, csupán azt lássam, hogy a javatokra cselekszik.

* Nem, az értékelés írója nem játszik ilyenekkel. Már. Amikor játszott, akkor is állandóan a béka hátsója alatt voltak a pontjai, mert nem volt hajlandó hódító hadjáratokba bocsátkozni, inkább épített meg kereskedett. Ami (mármint a pontszám) nem tartotta vissza attól, hogy napokig játssza. Aztán egyszer elege lett a saját függőségéből, és letörölte a gépéről az egészet. Azóta is siratja. Nem, nem szeretné még egyszer feltelepíteni. Pedig tudja, hogy a legújabb verziókban már nemcsak hódító háborúkkal lehet magas pontszámot szerezni, hanem értelmesebb dolgokkal is. Mégis szilárdan ellenáll a késztetésnek. Sajnos.

Pontszám (átlagolva): 10/9

Ezt 2017. május 8-án írtam, és 2020. július 18-án egészítettem ki.

Kiadási adatok: Európa, Bp., 1979. Fein Judit fordítása

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr2515496430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása