Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Ha egy komoly kutató játékba fog (Paolo Santarcangeli: A labirintusok könyve)

2020. február 28. - Timár_Krisztina

santarcangeli.jpgÚjraolvasás vége.

Hasznos könyv, nagyon informatív, mítoszértelmezős-nyomozós-kultúrtörténetes, meg még izgalmas is, pont nekem való. Annyira nekem való, hogy meg is lepődtem, mennyi minden használtam fel belőle az utóbbi pár évben úgy, hogy nem is emlékeztem, hogy az ebből van. Most már fogok. 

Így néz ki, ha egy komoly kutató játékba fog.  Mindenki számára példaértékű. Alaposan, következetesen utánajár a labirintus motívumának, minden létező formájának (az építészettől egészen a táncig!) Európától Óceániáig, az ókortól a XX. század közepéig (akkor jelent meg). Közben pedig a stílusa mindvégig befogadható, olvasmányos, éppen csak nem ismeretterjesztő, laikusok is nyugodtan kézbe vehetik.

Az ember csak ámul-bámul, mi mindenre nem jó az útvesztő, és hol mindenhol meg nem jelenik, micsoda alakokat vehet föl, micsoda gondolatrendszereket fejezhet ki. Van itt föld fölötti kőtemplom föld alatti tükörképe beavatottaknak (ókori Egyiptom), geometrikus formákra nyírt kert (klasszicista Franciaország), kőfaragás a sziklafalon, egy csatajelenet közepén (ókori India), etruszk temető, zarándokút vonala egy középkori katedrális padlóján, vagy éppen a kedvenceim: a nemes libajáték és a játékosságukban is véresen komoly barokk rendszerek.

Kuszmának igaza van, ennek a könyvnek az anyagából minden további nélkül lehetett volna történelmi krimi.* De – bármilyen fura – kultúrtörténeti munka létére sokban nem is tér el a krimi műfajától. Éppen „csak” annyiban, hogy elsősorban kérdéseket tesz fel, válaszokat nem feltétlenül talál – legfeljebb újabb és újabb kutatásokra buzdít, újabb és újabb könyvekre hívja fel a figyelmet –, és bizony időnként száraz felsorolásokba bocsátkozik. Krimiszerző egyiket sem engedhetné meg magának.** De ez a könyv pont így jó, mert így tudja a lehető legtöbb információt átadni, a továbbgondolást pedig az olvasóra bízni.

Számomra nélkülözhetetlen. Sokszor vissza fog még köszönni a hivatkozásjegyzékeimben.

* Szerintem amúgy lett is, úgy hívják, hogy A rózsa neve. :)
** Vagy mégis? Utalnék itt az előző lábjegyzetre. 

Ezt 2017. április 11-én írtam. 

Pontszám: 10/10

Kiadási adatok: Gondolat, Bp., 1970. 366 oldal, Karsay Lucia fordítása

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr4815496404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása