Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Középkori receptek, mai nyelvre lefordítva (Hildegard von Bingen: A természet patikája)

A XXI. századi szerzőtárs: Fegyveresi Anikó

2020. február 27. - Timár_Krisztina

bingen.jpgHildegard von Bingen a XII. században élt apáca (később apátnő), orvos, misztikus és egyházdoktor, aki több mint nyolcvan évet ért meg, életében köztiszteletben állt, halála után pedig szentté avatták.
Már ennyitől is érdekelne a figura, nemhogy azok után, amiket egyetemista koromban olvastattak velem tőle. Gyönyörűen tudott írni. Misztikus szövegeiből olvastam részleteket annak idején, már régen esedékes a teljes szöveg elolvasása is. De, gondoltam, előbb valami könnyebbel kezdem, lássuk a gyógynövényes könyvét.

Egy pontot azért vonok le, mert átvágott a kiadvány. De nagyon. Mégpedig a szerkesztő-fordító hibájából. Így nem lehet kiadványt készíteni.
A könyv borítóján kizárólag Hildegard von Bingen neve szerepel szerzőként. A címlapon is csak ő szerepel, és még a tartalomjegyzékből se derül ki semmi egyéb, sőt a fülszöveg is kizárólag őróla beszél, mondván, hogy ez az ő könyve. Frászt az.
Ez a könyv legalább annyi szöveget tartalmaz a szerkesztő-fordító tollából, mint Hildegard von Bingentől. Nemcsak előszót ír a könyvhöz, hanem folyamatosan belebeszél a középkori szövegbe… illetve mit belebeszél, hát gyakorlatilag ő írja a szöveget, miközben folyamatosan idézi Hildegard von Bingent! Amivel önmagában az égvilágon semmi baj nincs, csak erről nem értesíteni előre az olvasót csúf dolog. És akkor még finom voltam.

Hogy miért csak egy pontot vonok le érte – hát azért, mert ezért a szarvashibáért bőven kompenzál a kiadvány azzal, amit Fegyveresi Anikó a középkori szöveggel csinál. Mindvégig tiszteletben tartva ügyesen modernizálja azt. „Lefordítja” mai szóhasználatra Hildegard von Bingen gyógynövény-leírásait és receptjeit, elmondja, melyik növényt hol és hogyan lehet ma termeszteni, gyűjteni vagy venni, melyik vált kevésbé fontossá, melyiknek a jelentősége nőtt meg, és hogy a mai problémákhoz hogyan alkalmazhatók. Igaz, azt is megjegyzi, végül is tökmindegy, hogy jobbágyi robotban megy tönkre az ember háta, vagy azért, mert reggeltől estig a monitor előtt görnyed. 
Ahogy ebből is látszik, a könyv időnként életmódtörténettel kapcsolatos adalékokkal szolgál, amelyek külön nagyon érdekesek. Ja, és többször közli, hogy amúgy csak olyan receptet ajánl, amit orvossal és természetgyógyásszal egyeztetett, aztán pedig kipróbált, és rendszeresen figyelmeztet arra, hogy ezek ám nem csodaszerek, infarktussal meg csonttöréssel meg ilyenekkel tessék szíves kórházba menni. 

Foglalkozik táplálkozástannal (ételrecepteket is ad), gyógynövényekkel (rövidke tájékoztatót is ad a gyűjtésükről és feldolgozásukról), egyéb gyógyászati szerekkel és betegségekkel is.* Az ábécérendet szigorúan tartja, így elég könnyen kereshetők a benne levő információk, bár egy tárgymutató nem ártana a végére.
Az édesköményt ki is fogom próbálni, úgyis útba esik hazafelé egy gyógynövényes bolt, majd megkérdezem, tudnak-e valamit adni nekem, de az is lehet, hogy tavasszal ültetek az erkélyre cserépbe. Zsákutcában lakom, sok kocsi nem jár erre, aminek a füstje bánthatná.

A kötet a 90-es években készült, és tetten is érhetők benne a 90-es évek jellegzetes divatjai. Nemcsak a feléledő természetgyógyászat, hanem a drágakövek és fémek gyógyhatásaiban való újjáéledő hit is. Ezeket is komolyan veszi a könyv, bár itt mintha érzékelnék valami udvarias „ha nem használ, nem is árt”-felhangot is. Szélütés utáni lábadozáskor borba tett nyersgyémánt, aha… csak le ne nyeld. De a legbájosabb utasítás is itt olvasható: a krizoprász alkalmas indulatkitörések, haragosság megfékezésére – „a követ vagy egy szeletét kössük a nyakunkra, míg átmelegszik, s csak azután beszéljünk.” Ez tényleg tuti módszer.

Az viszont tetszik, hogy nemcsak a test, hanem a lélek és a szellem bajaira is igyekszik megoldást találni a kötet. A középkori egységelvű szemléletet persze már nem hozhatja vissza senki, ez hiábavaló törekvés is volna, de azt ma sem árt hangsúlyozni, hogy a böjtöt nem fogyókúra céljára találták ki. Ezt a szót nem is használja Fegyveresi Anikó a kötet végére illesztett, kizárólag a böjtnek szentelt fejezetben. Következetesen méregtelenítésről beszél, és arról, hogy ez a folyamat a lélekre ugyanúgy hat, mint a testre, ha helyesen végzi az ember. Nem arra való, hogy negyven kilós legyél vasággyal, hanem arra, hogy békét köss magaddal és a világgal. Arra pedig ma is éppen úgy szükség van, mint nyolcszáz éve.

* A másik pontot azért veszítette el, mert külön sorolja a női bajokat, de nem női bajokat tárgyal ez alatt a címszó alatt. A hányinger és a keringési zavar valóban felléphet a terhesség idején, de ezer más egyéb okuk is lehet, úgyhogy szerintem célszerűbb lett volna a maguk helyén megemlíteni őket, aztán hozzátenni, hogy ez a terhes nőkre is vonatkozik. Migrénje meg nemcsak nőnek szokott lenni. A valódi női bajokról (amelyek a nemi szervekkel kapcsolatosak) egy árva szót se szól Hildegard von Bingen, hogy miért, abba Fegyveresi Anikó nem megy bele.

Ezt 2017. január 15-én írtam. 

Pontszám: 10/8

Kiadási adatok: Budapest Print, Bp., 2004. 168 oldal, Fegyveresi Anikó fordítása (és társszerzése)

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr1615494350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása