Nem pontozom, mert nem tudnék biztonsággal dönteni.
De értékelni mindenképpen szeretném, mert megígértem, hogy véleményezni fogom. Jó is, hogy összeszedhetem a gondolataimat.

Szedjem össze elébb is a jót:
A könyv határozottan olvastatja magát, az írónak van stílusérzéke. Néhány óra alatt a végére értem, pedig az oldalszám becsapós, elég nagyok a lapok. Találtam benne mondatokat – nem egyet, nem kettőt –, amelyek tehetségre vallanak. Aki olyanokat tud, hogy „édesanyját úgy szerette, mint a dunyhát télen”, annak van mire építeni.
A történetnek íve van, nem folyik szét, halad valahonnan valahová. Az eseményeket biztos kézzel vezeti az elbeszélő, nem vész el a részletekben. Azért a kitérőktől sem fél, éppen elég anekdotát közbeiktat, ilyenkor megvolt az „itt ül előttem és mesél”-érzés, hasonló történeteket hallgattam már eleget, ezek is fenn tudták tartani az érdeklődésemet. A fordulatok jó részét ki tudtam számítani (számomra ez nem negatívum), de azért egyszer-kétszer eléggé meglepődtem.
A történelmi háttér (a regény legnagyobb része a 80-as évek végén, 90-es évek elején játszódik) szerintem rendben van, már legalábbis én nem találtam tárgyi tévedéseket. (Egyéb hibát igen, de az nem tartozik ide.) Elég sivár a kép, de hát az nem a regény hibája. 

Szedjem össze, ami nem feltétlenül jó, de nem zavart különösebben:
A szereplők valahogy nem keltek életre számomra. Nem mintha összefolynának, meg lehet őket különböztetni, csak annyira vázlatosan, pár vonással vannak felrajzolva, mint a mesealakok. Ami végül is nem baj, ez egyfajta tanmese, ha nem is gyerekeknek. Sablonok, na, nincs ezen mit szépíteni. Vannak a jók és vannak a rosszak. Általában nem zavart a dolog, egy fordulatot kivéve, de ez nem tartozik ide.
A fentiekből következően didaktikus a regény. Ez sem baj, csak én nem szeretem. De itt most nem zavart,* mert nem kirívóan az. Nem látszik minden sorban a kanál, amellyel beadják az olvasónak a bizonyos erkölcsi tanulságot. Sőt, szerintem többnyire egész finoman csinálja. De azért csinálja, az első mondattól az utolsóig. 

Szedjem össze, ami határozottan nem tetszett:
Több helyen is maradtak a regényben „fehér foltok”. Mintha a szerzőnek nem lett volna elég ismerete/ideje kidolgozni egyes eseményeket, és inkább rövidre zárta a dolgot, „haladjunk”. Ettől legalább két életfordító esemény egyszerűen nem hihető.
Akadnak kirívó stílushibák – ezek az idővel és gyakorlattal el fognak tűnni. Kevés is van belőlük. Annál gyakoribb a kisebb hiba: a túlmagyarázás. Ez a rövidke regény nyugodtan lehetett volna még rövidebb. 
Van a regényben egy olyan jellembeli pálfordulás, amely véleményem szerint egyáltalán nincs előkészítve. Ami indoklás szerepel a regényben, az egyszerűen kevés. Egy ilyen horderejű változáshoz vagy sokkal, sokkal bonyolultabb háttértörténet járna – de hát akkor persze már nem is lehetne olyan egyértelműen elítélni az illetőt, mint ahogy az elbeszélő sugallni igyekszik –, vagy ha nem változott meg az illető, hanem mindig is ilyen volt, csak titkolta, akkor annak a korábbi oldalakon sokkal erősebb nyomának kellene lennie.
Ugyanezen a ponton erősen mesterkéltnek éreztem a jó-rossz ellentétpárt. Kb. mint Az elsodort faluban, mikor X-nek azért kötelező elzüllenie (bár a jelleméből ez egyáltalán nem feltétlenül következik), mert Szabó Dezső az elején eldöntötte, hogy X életformája nem példaértékű, mert kizárólag a paraszti munkák megfelelő végzése a példaértékű, tehát X a regény végére lejáratandó, ha kell, ha nem. Hát ez nem így megy…

Hogy erre az egyszerű alapképletre a szerző fel tudott építeni egy működő történetet, amely végig fenn tudta tartani az érdeklődésemet, és még könnyen is olvastatta magát – az viszont nagyon nagy dolog. 
Sok sikert kívánok a továbbiakhoz!

* Annak ellenére, hogy az erkölcsi tanulságokkal egyáltalán nem mindig értettem egyet… de ez nem a regény hibája. Illetve elég sokkal egyetértettem, csak nem hiszem, hogy ennyire egyszerűen és sarkítva is meg lehetne fogalmazni (vagy inkább érdemes volna megfogalmazni) őket… ez viszont már lehet a regény hibája. De erről sajnos spoiler nélkül többet nem beszélhetek.

Ezt 2016. december 30-án írtam.