Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Könnyed humor, felnőtteknek (Norbert Winney: Sárkányok, farkasok és almák)

2020. február 24. - Timár_Krisztina

winney.jpgEleven humorú, ötletgazdag mese-fantasy, fordulatos cselekmény izgalmas világban – véleményem szerint felnőtteknek. Annak ellenére, hogy több vonatkozásban is visszahozta a gyerekkoromat.

Például anyukám brassóiját.

Amelyikből a húgom a krumplit szerette, én a húst.

Ezért aztán úgy ettük a brassóit (hajdani boldog vacsorák a nagyasztalnál!), hogy mindkettőnk megkapta az adagját, majd ő kiszedte az enyémből a krumpli nagyját, én meg kiszedtem az övéből a hús nagyját, így mindkettőnk elégedett lehetett.

Én úgy vagyok bekötve, hogy a világ jobban érdekel, mint a kalandok. Persze közben tudom, hogy az olvasók nagy része éppen fordítva működik. No most ez a regény (tulajdonképpen három kisregény egy kötetben) úgy van összerakva, hogy a háttérvilágnak mindig éppen arra a pontjára világít rá, amelyik a cselekményhez kell, úgyhogy a szöveg minden pontján mindenki megkapja, amit szeret. Legfeljebb osztozkodnak egy kicsit.

Sok magyarázat valóban nem szükséges a világhoz, mert minden ponton ismerős – mégis minden ponton meglepő, ami nagyon gyakran humorforrásként (is) működik. Értsd: mikor éppen nem történik semmi, akkor nevetni lehet. Én legalábbis remekül szórakoztam a kiforgatott magyar és nemzetközi népmeséken csakúgy, mint a jelzésszerű, de hasonlóképp kiforgatott apróbb kulturális „kikacsintásokon”.* Szeretem, ha az ismert mintázatok hirtelen összekeverednek, mint a kaleidoszkópban, és szokatlan formákat adnak ki. Olyankor én hálás közönség vagyok. Főleg, ha mindez nemcsak varázslatos, hanem hétköznapi világban is játszódik, ahol a szereplők időnként unják magukat, dühösek a hidegre és/vagy a sárra, kidörzsöli a feneküket a ló háta, ad absurdum még pisilni is kell nekik.

Könnyed humor, könnyedséget sugárzó mesevilág – de azért van itt bizony nehézség is, nem is kevés. Az első harmad még elmenne ifjúságinak (inkább így tudja meg a bizonyos ifjúság a bizonyos részleteket, mint kevésbé baráti forrásból), de a másik kettő már biztosan nem. Annak ellenére mondom ezt, hogy valóban hordoz a szöveg az ifjúság számára hasznos mondanivalót, pl. a felnőtté válásról.

Nem is akarok vaskalaposnak tűnni, vagy úgy tenni, mintha nem tudnám, hogy mire a bizonyos ifjúság eljut ehhez a regényhez, egyéb helyekről ennél sokkal több olyan információt szerez, amelyre az előző nemzedék (ld. szülők) még nem feltétlenül tekinti érettnek. A durvaságra meg fel vagyok készülve.

Csak nem akkor, ha egy kedves humorú, ötletes mese-fantasyt olvasok. Olyankor a csúfság úgy esik, mintha a szabadstrandon gyalogolnék bele békésen a vízbe, miközben az iszap besüpped a lábam alatt, aztán egyszer csak kagylóhéjba lépnék. Ne már.**

Amúgy meg Rozi néni forevör! Nem mintha minden tetszett volna, ami körülötte történt, de ő áll a legközelebb ahhoz, hogy a kedvenc szereplőm legyen.

* SPOILER Bertalan és Kempelen… jó! Megj.: Mozart kimaradt… Igaz, ő nem magyar. A kurta farkú malacoktól meg végem volt.
** SPOILER És még csak nem is a szexualitás jelenlétére vagy a kelleténél kicsit több vérre reagálok így. Hanem a férfi-nő kapcsolatokra. Nem feltétlenül ugrik ez az olvasó képébe, sőt szerintem a legtöbben észre se veszik (így aztán még veszélyesebb a dolog): hogy a legritkább esetben alapulnak kölcsönös beleegyezésen. Csalás, átok, kényszer, alattomosság a gyökerük, és ha jól számoltam, összesen egyszer fordul elő, hogy valamelyik fél rájön, hogy ezt nem kéne. Ez a fő oka annak, hogy azt mondom: nem ifjúsági regény ez, nem való formálódó emberek kezébe. Ha csak egy, legalább egy működő (és komolyan vehető) kapcsolat lenne a regényben… 

Ezt 2016. július 16-án írtam. 

Pontszám: 10/9

Kiadási adatok: Athenaeum, Bp., 2016. 320 oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr8015490140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása