Jól összerakott, jól rendszerezett, informatív könyv, még éppen innen a „túl tömény” kategórián. Igaz, hogy Jankovics már megint egyenként minden oldalba bele akarta zsúfolni az egész irdatlan műveltségét, de azért lehetett követni. 

Esszészerű, külön-külön is olvasható fejezetek* a fáról mint mesei-mítoszi, világmagyarázó és szimbolikus motívumról, a világ minden tájáról összeszedett néprajzi és kultúrtörténeti anyagból dolgozva.

A fa mint istenség. A fa mint időjelző, mint kultúrák forrása. A fa mint férfijelkép, a fa mint nőjelkép. A fa a kereszténységben, a fa a néphiedelemben. A fa mint a szexualitás, mint a születés és mint a halál jelképe. Amiből bölcső lesz, ágy és koporsó. Ami közvetít evilág és túlvilág között. Utak és kapuk. Fa mindenütt, konkrét vagy átvitt értelemben. Népdalban, népmesében, mítoszban, klasszikus irodalomban. Tetszett a könyv, tudom is, mire fogom használni.

Még csak nem is úgy készült a könyv, hogy tizenkettőből csinált volna egy tizenharmadikat (bár én annak is örülnék, hiszen általam egyébként hozzáférhetetlen információkat dolgoz fel, és eddig ismeretlen könyvekre hívja fel a figyelmemet), hanem jócskán hozzátette a gyűjtött anyaghoz a magáét is. A témához való hozzáállása ismerős, a nézőpont, amelyet választott, nem lep meg, hiszen más könyveiben, előadásaiban és filmjeiben is ezt választja.

Nincs is ezzel semmi gond, hiszen éppen elég okos és művelt ember ahhoz, hogy állandóan jelezze az olvasónak: itt most az ő nézőpontjáról van szó, és más nézőpontok is léteznek.

Vagy mégsem? Amiért a pontot levontam (és ez igazán nem sok): azok a fejezetrészek, amelyekben nem jelez. Amelyekben valahogy hirtelen elfelejti, hogy más nézőpontok is léteznek. Amelyekben billen az egyensúly. Ezt nem szeretem. Egy Jankovics-könyvben ne billegjen semmi.

* Részemről külön-külön is történt az olvasásuk, november végétől mostanáig…

Ezt 2015. december 12-én írtam. 

Pontszám: 10/9