Bűbájos állatmese felnőtteknek, átütő jelképi erővel.
Meggyőződésem, hogy éppen azért válhatott világsikerré, mert állatmese – mert arra használja az állatmese műfaját, amire évezredekkel ezelőtt kitalálták: hogy egyetemes jelképekké tegye a szereplőit, akik át tudnak lépni időn és téren. Előbb eltávolítja az olvasótól a szereplőket (emberből állattá változtatja őket), csak azért, hogy aztán annál nagyobb erővel közelítse őket egymás felé, hogy rájöjjünk: „rólunk szól a mese” (így lesz az állatból ismét ember).

Ez persze még nem volna elég. De ezek a szereplők, a tyúk, a vadkacsa, a kutya, a kacsák, a menyét nemcsak jelképek, hanem élő, eleven alakok is. Egyszerre tudnak emberként és állatként viselkedni; állatként az ösztöneiknek engedelmeskedni – így válnak egyetemessé –, emberként a megértésünkre igényt tartani. Van személyiségük, keresik az útjukat és a helyüket a világban; a világuk is a mi világunk, társadalmi berendezkedésével, hierarchiájával, szigorúságával, hol kirekesztő, hol elfogadó magatartásával. Legtöbbjüket csak néhány vonással ábrázolja a könyv: egy-két szavukkal vagy cselekedetükkel, ritkábban egy-egy jelzővel, beszélő névvel. Az egyetlen, akit belülről, éppoly mély, mint amilyen egyszerű érzésein és változásain keresztül látunk, az Rügy, a tyúkocska. Mindvégig az ő nézőpontja érvényesül. Esze nincs túl sok – bár a maga módján egyre okosabbá válik, egyre több mindent felfog a világból is, saját magából is, ahogy az élet rákényszeríti –, annál több benne a jóság, a kitartás, az áldozatkészség, sőt a bátorság. Az anyaság utáni vágy elválaszthatatlanul összekapcsolódik benne a szabadság utáni vággyal, és szó szerint a halállal is képes szembenézni – mégpedig nem is egyszer – azért, hogy ezt a kettőt megvalósíthassa. Hogy pedig ez a hatás még erősebb legyen, az utódhoz, akit felnevel, vér szerint az égvilágon semmi köze sincs, hiszen kiskacsáról van szó.

Halvány fogalmam sincs, milyen specifikusan koreai problémákról szólhat ez a könyv – engem itt, Magyarországon nagyon mélyen megérintett.* Aki olvasott már felnőttként (!) olyan állatmeséket, mint A rút kiskacsa vagy a Vuk, az tudja, miről beszélek. Vannak mesék, amelyekből az ember előbb-utóbb kinő – ezekből nem. (Ha az eredeti verziót olvassa persze, azaz nem átdolgozást és nem képregényt.) Mindkettő olyan állatokról szól, akikben magunkra ismerhetünk; egyszerre szólnak állatokról és emberekről; és egyaránt (együtt?) olvashatja felnőtt és gyerek. Mégis inkább Fekete István állatregényeihez érzem közelebbinek Sun-Mi Hwang regényét, az egyszerűségében is tökéletesre kimunkált stílusa miatt. „A búzaszálak bajusza olyan lett, mint az arany, és derekuk is megkeményedett, ami pedig az öregség jele. Érett a búzaerdő.” (Ez a Vuk.) „A rügy levéllé bomlik, belekapaszkodik a napba és a szélbe, aztán lehull, szétkorhad, avarrá lesz, amiből aztán megint illatos virágok szökkennek elő.” (Ez a Rügy.) Nem tudhatom persze, hogy mennyit tett hozzá a regényhez Szabó T. Anna fordítása, de abból a kevésből, amit a távol-keleti költészetről tudok, gyanítom, nem sokat. A természet rendje szólal meg ezekben a sorokban, amely egyetlen nagy harmónia részévé tud tenni örömet és keserűséget, születést és halált. Amilyen kicsi könyv ez, olyan gazdag jelentésekben.

Földi Andrea illusztrációi pedig még tovább gyarapítják ezeket a jelentéseket. Egyszerű vonalakkal, néhány pasztellszínnel éppen a fordítottját művelik annak, amit a szöveg csinál: ami a szövegben állatokkal történik, az a képeken emberekkel; és ahogy a szövegben emberivé válnak az állatok, úgy kapnak a képeken madárvonásokat az emberek. Már az első képek megérintenek (különösen a kisbabát védelmező anyatest rajza, amikor a szövegben a tyúkocska éppen a tojást költi ki), az utolsók egyike pedig, a regény végén megjelenő másik anyáról (a poént nem lövöm le) egyszerűen nem megy ki a fejemből azóta se. Szeretném ezt a könyvet a polcomra. Ajándéknak is nagyon szép.

* Konkrétan potyogott a könnyem. Nekem. Aki nem szokott regényeken sírni. Nem mertem a vonaton olvasni, nehogy az utazóközönség előtt fakadjak sírva.

Ez a bejegyzés egy sorozat része, amelynek minden darabja a világolvasási kihíváshoz kötődik. A teljes listát itt találjátok. 

Ezt 2015. április 4-én írtam. 

Pontszám: 10/10