Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Szeretni és röhögni rajta egyszerre lehet (Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A köpönyeg)

2020. február 18. - Timár_Krisztina

gogol.jpgSzegény drága Akakij Akakijevicset még mindig szeretjük.
És még mindig nevetünk, hol a rovására, hol… a javára. Ilyen kifejezés eddig nem volt, most majd lesz.

Akivel már előfordult életében, hogy örömét lelte teljességgel hétköznapi, hogy ne mondjam, jelentéktelen dolgokban – hogy úgy istenigazából fázott – hogy éjszaka hazafelé menet azon ette magát, miből és hogyan fog kifizetni adott összeget egy teljességgel hétköznapi dologra – hogy lehetetlen dolgokra vállalkozott a spórolás érdekében, és tátott szájjal, boldogan fogadta az apró sikert is… az olvassa fanyar mosollyal Akakij Akakijevics históriáját, és szeresse magát, és röhögjön magán…

…és vegye azt is észbe, hogy igen, ez a név bizony az orosz fülnek is azt a szót asszociálja, amit a magyarnak…

Akivel pedig már előfordult életében, hogy a maga jelentéktelen kis életét egy bűbájosan csengő cím és némi (esetleg tetemesebb) anyagi juttatások után kb. a Jóisten létével érezte egyenértékűnek, és örömét lelte abban, hogy részint a nála kisebbekkel veszekedjen (minél értelmetlenebb szöveget használva, annál jobb), részint a nála nagyobbak elvárásainak igyekezzen megfelelni…

…az szorítsa kissé össze a fogát, és vegye észbe, hogy örömforrásai körömfeketényivel több gyönyörűséget sem juttatnak neki, mint amennyit Akakij Akakijevicsnek juttattak az övéi…

Aki pedig szereti a kísértethistóriákat, amelyekben egy cseppnyi, ámde annál édesebb győzelmet arat a jó, a hatalmasok pedig legalább öt percre verítékezve futamodnak meg, az ne fanyalogjon, hanem vigyorogjon, és szeresse tovább szegény drága Akakij Akakijevicset.

Ezt 2015. január 14-én írtam. 

Pontszám: 10/10

Kiadási adatok: Szépirodalmi, Bp., 1959. 58 oldal, Makai Imre fordítása

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr2015480094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása