Nem akármilyen élmény Stein Aurélt olvasni. Igazi kalandos utazás, csak azt sajnálom, hogy a Verne-korszakomban még nem volt hozzáférhető a számomra.

Gyalog és lóháton, teherhordó tevékkel vagy szamarakkal végigjárni Belső-Ázsiát és Észak-Indiát. Olyan helyeket, ahova még az őslakosság is csak negyvenévente egyszer merészkedik be. Holdbéli tájakat, ahol hetekig megmarad a lópatkó lábnyoma, és évezredekig eltart a fatábla meg a selyemzászló. Ahova jeget kell szállítani, hogy embernek-állatnak vize legyen, mert csak sós források vannak, meg húsz fok hideg. Beszélni a magyaron meg az angolon kívül még vagy nyolcféle nyelvet (közben lazán megemlíteni néha, hogy „akkor még csak törtem a kínait”), és évezredek óta eltemetett írásokat felfedezni, megfejteni, kiadatni…

…ehhez zsenialitás kellett. Nem is akármilyen.

No meg a brit kormány pénzbeli támogatása… 

Kevés ember érdemelte meg úgy a lovagi címet, mint Sir Aurel Stein.

Ha két szóban kéne összefoglalnom az olvasás közben legmeghatározóbb érzésemet, ez a két szó lenne az: „sárga irigység”. 

Ezt 2014. május 4-én írtam. 

Pontszám: 10/10