Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

A könyv cselekedetté válik (Féja Géza: Viharsarok)

2024. február 21. - Timár_Krisztina

feja_vihar.jpgNehéz erről a könyvről írni, személyes érintettség okán. Az én családom is erről a területről származik, része az identitásomnak. Másfelől önkéntelenül összehasonlítja az ember az akkori viszonyokat a maiakkal, és ez (is) elég fájdalmas élmény, szintén személyessé teszi az olvasást. 

Tudományos módszerekkel készült, szenvedélyes hangú vádirat, arra való, hogy fölrázza az országot a harmincas évek végén. (Sikerült is, csak nem egészen úgy, ahogyan a szerző szerette volna.) 

Embertelen körülményekről ír, amelyek mindennaposak voltak Békésben, Csongrádban, Csanádban. Ennek ereje különösen attól olyan brutális, hogy ezek esetében használja a legtöbb statisztikai adatot, ellenőrizhetően és következetesen. Közben folyamatosan tudatosítva azt, hogy az adatok nagy részét a szerző személyesen a helyszínen szerezte meg, a többit pedig hiteles forrásból. Bele is döngöli az olvasót a porba.

Közben vállalja, hogy hangot ad azoknak az embereknek, akiket szisztematikusan kényszerítenek elhallgatásra, sőt, arra is bőven hoz példát, hogy nagyon sokan átveszik az elhallgattatóik mentalitását, és egymást vagy ami még rosszabbul esik: saját magukat hallgattatják el.

Persze beszél arról is, hogy mi történik, ha hagyják az embereket dolgozni: kiváló eredményeket érnek el. Úgy általában nagyon szép, ahogyan Féja a közös cselekvés hasznáról és öröméről ír, mindenféle gátló tényező ellenében is; ez nem kevésbé fájdalmas pont volt olvasás közben, mint az embertelenségek rajza: mert ezt a fajta viselkedést mintha elfelejtettük volna. Nem gondoltam volna, hogy lesz, amiért irigylem az őseimet.

Pedig akadt más is, amiért irigykedjek. Annak a tudatáért, hogy ez a könyv néhány hónap alatt két utánnyomást is megért a maga korában. Hogy nem közöny fogadta, hogy nagyon érdekelt mindenkit.

Túlságosan is nagyon. Történetesen azt a kiadást olvastam, amelyiknek a végébe bele van illesztve a szerző ellen indított per anyaga. Vérlázító, igazi koncepciós per. (Önmagában az, hogy a mentőtanúk kihallgatását fölöslegesnek ítélik, kicsapja a biztosítékot.) Arról nem szól a fáma, hogy ez a negatív reklám mennyire dobta meg annak idején az eladott példányok számát. Remélem, többszörözte. Nagyon érdekes egyébként a peranyag. Nincs rá okom, hogy kételkedjem a hitelességében, márpedig ha valóban így zajlott le, akkor még mélyebben megemelem a kalapomat Féja előtt, mert a retorikája még abban a lehetetlen helyzetben is hibátlan. Ha van hiba, amit mégis elkövet, akár ő, akár az ügyvédje, az az, hogy nem hívják fel a figyelmet a bíró beszédének temérdek önellentmondására. 

Nyilván van benne éppen elég elfogultság is. Igyekszik objektív lenni a szerző, de a saját árnyékán senki nem léphet át. Látszik, mennyire igyekszik megérteni a sajátjától eltérő gondolkodásmódok értékét, és már ennyivel is messze meghaladja a kor elvárásait (ld. a pert), de alapfeltevéseit (például hogy szaporodni, szaporodni, szaporodni kell, de magától értetődően csak annak, aki magyarul beszél) végig nem hagyja el. Másrészt érthető is az elfogultság ilyetén hangsúlyozása: bármit ítélt a bíróság, itt érezhetően (száz évvel ezelőtti értelemben vett!) jobboldali hangot hallunk. Azzal együtt, hogy közben ugyanilyen magától értetődő módon beszél a kiszolgáltatottak, megalázottak és megszomorítottak életéről és nevében, rendkívül erős szociális érzékenységgel, ami viszont nem éppen jobboldaliságot tükröz. 

Nem, a Viharsarok nem csak kordokumentum. Nem pusztán olyan adatok felsorolása, amelyek alapján jobban érthetővé válik a jelen. Ha az volna, akkor is eltagadhatatlan jelentősége volna, de több annál. Olyan helyzeteket elemez, amelyek bármikor újra megismétlődhetnek, és meg is ismétlődnek, csak a neveket kellene kicserélni. Mindent megtesz, hogy összekapcsoljon egymással szót és cselekedetet – sőt, hogy maga a szó, a könyv váljék cselekedetté, ezzel pedig az értelmiség régi vágyálma teljesül be. 

Ha volt olvasás közben hiányérzetem, azt eszemben sincs a szerzőn számon kérni. Nemcsak tőle, mástól is alig hallottam még hasonlót, és nem tehetett róla, hogy nem jutott eszébe. (Legfeljebb nagyon sajnálom, mert akár a pert is megúszhatta volna vele, és még nagyobb hatást gyakorolhatott volna a korszakra, mint így.) Az, hogy hangsúlyozza: a nyomor megszüntetése egyáltalán nemcsak a nyomorult érdeke, hanem a haszonélvezőé is. Igen, kérem. Ez így van. Annyira el van foglalva Féja a nagybirtokosok (jogos) kárhoztatásával, hogy elfelejt szólni nekik, mekkora hiba a részükről sorozatosan megtagadni a nyitottságot. Több mint vétek: hiba. Pedig ott van a jele a könyvben, csak sajnos halványan és ritkán, hogy mennyivel nagyobb haszna van annak, aki aktívan segít a nyomor megszüntetésében, vagy legalább nem áll az útjába annak, aki segíteni akar. 

Nos, ennek hangsúlyozása ránk vár. Én mindenesetre nem felejtem el, hogy ha Harruckern János háromszáz éve nem veszi olyan komolyan a földesúri szerepet, nem telepíti újra Békés megye nagy részét, és történetesen nem bánik olyan emberségesen az alárendeltjeivel, akkor nemcsak ő nem gazdagodott volna meg, hanem még én se születek a világra. 

Pontszám: 10/10

Kiadási adatok: Szépirodalmi, Bp. 1980. 368 oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr4918336025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása