Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Egy sellő identitása (A kis hableány, 2023)

2023. június 17. - Timár_Krisztina

andersen_film.jpgA Disney a kilencvenes évek óta következetesen törekszik arra, hogy saját korábbi rajzfilmjeit élőszereplős mesefilmekké dolgozza át. Így A kis hableány is voltaképpen egy adaptáció adaptációja, hiszen Hans Christian Andersen klasszikus meséjének 1989-es animációs változatát alkotta újra a stúdió. 

Már a beharangozók nagy vitákat kavartak, főként a főszerepre kiválasztott Halle Bailey személye miatt, aki a lehető legtávolabb állt a nézők többségének elvárásaitól. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy konkrétan ennek a produkciónak az esetében egyfelől már az 1989-es rajzfilm is számos ponton radikálisan eltér Andersen szövegétől, többek között végkifejletében is; másfelől ezt a rajzfilmet is sok más, adott esetben jobban sikerült adaptáció előzte meg.

A kiállításról írt kritikám a KULTeren olvasható. A teljes szöveget jogi okból nem másolhatom ide, de a link odavezet.

A szovjet adaptációkról itt írtam. 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr9018148364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása