Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Idealista, hadvezér, őrült óriás (Lawrence of Arabia, 1962)

2021. március 08. - Timár_Krisztina

lawrence-of-arabia-56682012772df.jpgMár nem számolom, hányszor láttam. Tíznél biztosan többször. 

David Lean filmje mind a hét Oscart megérdemelte, amit megkapott, és még jó párat bőven megérdemelt volna. A legjobb férfi főszereplőnek járó díjat mindenképp oda kellett volna adni Peter O'Toole-nak.* Az, ahogyan megjeleníti Lawrence utazását tájakon, küldetéseken, létállapotokon át, jó eséllyel élete legnagyobb teljesítménye volt. 

A maga három és fél órás terjedelmével ugyancsak próbára teszi a néző türelmét, de abból egy perc sem vész kárba, még a stáblista sem. Azt ugyanis – mivel a hatvanas években még a film elejére volt divat rakni – gazdaságosan kihasználják arra, hogy elkezdjék építeni Lawrence jellemét, aki a jobb alsó sarokban precíz mozdulatokkal gondozza a motorját, hogy az utolsó pillanatban laza mozdulattal félrehajítsa a rongyot (elpakolni más fog utána), felüljön rá, és üdvözült mosollyal élvezze az egyre veszélyesebb sebességet a nem éppen erre kitalált angol utakon. Pedig közben zajlik az útjavítás, és egy marha nagy táblára ki is van írva, hogy „DANGER”. Aztán persze megtörténik az elkerülhetetlen karambol, hogy elkezdődhessen a visszaemlékezés arra, kicsoda-micsoda is volt ez a nagy ember.**

Igen, kérem. Ez a jelenet nemcsak a cselekményt viszi előre, nemcsak jellemet épít, hanem ügyesen beillesztett metaforát is tartalmaz. A film folyamán nem először, nem utoljára. Furcsa ómenek szegélyezik Lawrence útját, véletlennek tűnő jelek, amelyek mégis mind egy irányba mutatnak: ne menj erre, fordulj vissza, vagy legalább lassíts! De ez az őrült nem, ennek a lehetetlen kell, ennek a hübrisz kell, ez óriás akar lenni, ha addig él is. Aztán sajnos többnyire kiderül, hogy nem a saját életét kell feláldoznia, hanem a másokét, ami mindig nagyon rosszul érinti, mivel nemcsak őrült, hanem még lelkiismerete is van. 

lawrence_3.png

A jeleket vagy észre se veszi, vagy szándékosan figyelmen kívül hagyja, mert őrá más szabályok vonatkoznak. Ez a fenti részlet, mondjuk, éppen kivétel, mert ennek a figyelmeztető jelzésnek olyan szinten nincs semmi értelme (elvileg arra való lenne, hogy a katonai objektumtól távol tartsa a hadseregbe nem tartozókat, gyakorlatilag összesen igazából ennyi maradt a katonai objektumból: néhány oszlop meg egy nyikorgó ajtó), hogy annak a kizárólag jelképes ereje még az ő tudatáig is eljut. Igaz, túl van egy saját kezű kivégzésen meg egy felelőtlenségből elkövetett emberölésen, és amúgy is éppen a megállást fontolgatja.

Csak hát pontosan ezekre a pillanatokra tartogatja gátlástalanul manipulatív manővereit Allenby tábornok (Jack Hawkins), aki ilyenkor gondosan eszébe juttatja Lawrence-nak, hogy ő voltaképp óriás akar lenni. Aztán, amikor visszaküldte Lawrence-t az örvénybe, akkor a tábornok hátralép, és elismeri, hogy a másik tényleg nagyobb, mint ő. Mert a tábornoknak (Lawrence-szel ellentétben) lelkiismerete nincs ugyan, de sem nem gonosz, sem nem irigy, a modora pedig kimondottan barátságos. Ki tudja, miért állítja következetesen (különösen árulásgyanús helyzetekben) azt, hogy ő távol tartja magát a felelősségtől, csak parancsokat teljesít. Dryden, a vele szövetséges diplomata (Claude Rains) kedvesen meg is jegyzi a végén, hogy „yes, sir, so you keep saying”, vagyis „igen, uram, valóban folyton ezt mondogatja”. 

lawrence_4.png

Három és fél óra telik el úgy, hogy a hősnek nincs igazi ellenfele, még rosszakarója sem. (Kivéve, amikor nem ismerik föl, de akkor meg nem a személyének szól az erőszak.) Nincs senki más, csak önmaga meg a saját korlátai, amelyek számára csak arra valók, hogy áttörjön rajtuk. Hogy újabb meg újabb kihívásokat tűzzön ki maga elé, majd ha sikerült, azzal csak az étvágya nőjön, hogy valami még annál is sokkal hatalmasabbat akarjon véghez vinni. És az ámulatba ejtő az, hogy nagyon sok minden tényleg sikerül neki. Legalább elkezdeni, ha befejezni nem is. Csak nem feltétlenül úgy, ahogyan szerette volna, mert az ördög a részletekben rejlik, és azok a részletek ütik szét tökéletesen az eszét, az önbecsülését, az emberi kapcsolatait. Egyetlen igaz barátja van, Ali (Omar Sharif), ő is fél tőle. Az pedig csak most, több mint tíz filmnézés után tűnt fel, hogy a másik, aki úgy tűnik, őszintén ragaszkodik hozzá, Brighton (Anthony Quayle), hány apró áruláson van túl a film végére, amelyeket még csak észre sem vesz, nemhogy a lelkiismeretét bántanák. Mert az egyértelmű, hogy Fejszál herceg (Alec Guinness), bármennyire is becsüli és szereti, éppen olyan könnyen szabadul meg tőle, mint amilyen könnyen elfogadta annak idején a szolgálatát. 

(A mellékszereplők közül egyébként még mindig messze Fejszál herceg a legrokonszenvesebb, és nemcsak azért, mert mintha emlékeztetne egynémely jedimesterre. Rátermett, bátor, karizmatikus vezető, aki tud bánni a hatalommal, de soha nem él vissza vele; akinek annál több tekintélye van, minél halkabban beszél; aki felelősséget érez az alattvalói sorsáért; aki még a legnehezebb dolgot is magától értetődő könnyedséggel tudja megtenni: azaz elismerni, ha egy nála alacsonyabb rangú embernek igaza van vele szemben. Már a legelején úgy jelenik meg, mint aki képes lenne egy szál karddal nekimenni a harci repülőnek, mert úgy kívánja a becsület és a példamutatás, aztán pedig nem azért fordul meg, mert őt majdnem eltalálja a géppuska, hanem azért, mert látja, hogyan találja el az embereit.***)

lawrence_5.png

Lawrence átlagosnak tűnő, kalandvágyó és idealista ifjúként indul. (Azt azért nem érdemes elfelejteni, hogy a helyismerete cseppet sem átlagos: fejből tudja a Koránt, és ránézésre megmondja, ki melyik törzsből való. Ezt a feljebbvalói alábecsülik mint könyvszagú ismeretanyagot, neki viszont pontosan ez az ismeretanyag segít pillanatok alatt barátokat és szövetségeseket szerezni. Csak mondom.) Először semmi mást nem akar, csak izgalmat, lehetőleg minél romantikusabb tájakon. (Ennél szebb, jobban mondva fenségesebb felvételeket a sivatagról készíteni szerintem lehetetlen. Rajta van a bakancslistámon, hogy egyszer kikönyörögjem egy mozitól, hogy hadd nézzem meg nagy vásznon; ezt a tájat vétek ilyen kicsi képernyőn bámulni.) Aztán rájön, hogy itt igazi, hősnek való küldetést is kaphat – és elkezdi kísérteni a sorsot. A sorsot kísérteni, az pedig olyan, hogy az függőséget okoz. Főleg Maurice Jarre fantasztikus zenéjével a háttérben, ugye. Így aztán a kalandvágyó és idealista ifjúból előbb hadvezér lesz, aztán önjelölt próféta, messiás, angyal, dühöngő őrült, tömeggyilkos – de a legnagyobb célt, az egyesített és független arab államot akkor sem téveszti szem elől. Ha mások csinálják is meg helyette, jóval evilágibb (alantasabb, viszont emberre szabottabb) módszerekkel, és jóval lassabban. Lawrence pedig óriás lesz. Még bukásában is. 

Teljesen elbűvölt ez a jelenet, ennek kedvéért írtam meg ezt a bejegyzést is. Lawrence – miután többszöri borzalmak után többször is kijelentette már, hogy szabadulni akar ettől a világtól, normális életet akar élni, de mindig visszatérítették megkezdett útjára – most, félúton a megőrülés felé, fanatikus tekintettel a távolba mered, arra, ahonnan hűséges híveit várja. Közben pedig, mivel a messiás nem szokott csak úgy széjjelnézni, nem veszi észre, mi van a háta mögötti festményen: a Nap darabokra törő kocsijáról éppen lezuhanó Phaethon.**** Az antik mitológia egyik nagy hübriszének elkövetője, aki az égbe vágyott, az istenek helyére, és közben elfelejtette, hogy csak ember, ezért mélyebbre kellett zuhannia, mint azoknak, akik a földön maradtak. 

lawrence.pngNem mellékesen megjegyzendő, hogy elég érzékenyek a receptoraim a rasszizmusra, de ebben a filmben három és fél óra alatt egyszer se jeleztek be, pedig akárhány csapdába belefuthatott volna a rendező. Hiszen mégiscsak arról van szó, hogy jön az európai, és tanít valamit az araboknak. És nem: semmi lekezelés, még a legmélyebb pontokon sem. Amikor Lawrence megvető, akkor az a személynek szól, nem a származásnak. Amikor Lawrence-nak felsőbbrendűségi tudata van, akkor annak csakis az ő személyes küldetéstudatához van köze. Az pedig külön mese, hogy mennyiben szolgál előnyére, mennyiben hátrányára a származása, és hogy ő maga mennyire van kibékülve vele. Vagy mennyire nem. 

Na, ezt csinálja végig a Peter O'Toole olyan erővel, hogy az még a szinte törékeny testalkatán is átüt. Vagy éppen azt használja fel, a fehér ruhával együtt, arra, hogy légies, szellemi hatást keltsen.

lawrence_6.png

Ilyen színésszel (színészekkel), ilyen stábbal nem csoda, ha még a természet is kegyes hozzájuk, például pont akkor kezd fújni a szél (megtörtént eset, nem szélgéppel), amikor a legborzongatóbb hatást keltenek a halkan nyikorgó sátorkarók. 

A teljes film megtekinthető angol nyelven itt, sajnos felirat nélkül, és az angol katonai szleng időnként erősen feladja a leckét. Létezik magyar nyelvű változata is, sajnos azonban el kell mondanom, hogy nem a teljes filmet, csak egy vágott változatát szinkronizálták. Azért az sem lett miniatűr tőle, még megvágva is elég hosszú. 

Szánjátok rá az időt. Semmit nem öregedett '62 óta. Köszönöm az ajánlást testvéremnek, Timár Juditnak. :)

* Igen, tudom, Gregory Peck sem volt piskóta Atticus Finch szerepében. Azt is értem, hogy miért kellett odaadni neki az Oscart. Akkor sem neki járt volna. Atticus szerepének hatása abban áll, hogy minden körülmények között azonos önmagával. Lawrence-é abban, hogy legalább három iszonyú megrázkódtatáson megy át, és mindig át kell alakulnia. Nyilvánvaló, hogy melyiket nagyobb munka és művészet hitelesen eljátszani. 

** Érdemes ám a film végére érve újranézni az elejét, hogy Lawrence melyik ismerősének milyen mondatot adnak a szájába róla. Ki az, akit meghat a halála, ki az, aki ironizál, és ki az, aki még le is tagadja.

*** Legalább egy lábjegyzetet megérdemel Arthur Kennedy is, az amerikai újságíró, Bentley szerepében. Üdítően józan és egészséges humorú jelenség egy sorstragédia közepén, aki mindvégig nyitottan, derűsen, tisztelettel és jóindulatú távolságtartással kezeli Lawrence-t is, a környezetét is. Egy alkalmat kivéve, amikor nagyon jó oka van felháborodni, akkor is a józanság nevében háborodik fel. 

**** Az azonosításért Bóta Nikolettnek tartozom köszönettel, én, bevallom, Lucifernek néztem, aztán szóltak rám, hogy ott a kerék meg a ló is. 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr8516454730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pudingman 2021.03.10. 17:20:00

Köszönöm! Nagy élvezet volt olvasni. Örülök, hogy mást is így elvarázsolt a film, nem csak engem. :))

Timár_Krisztina 2021.03.10. 17:53:29

Én köszönöm a visszajelzést, fontosak ezek nekem!
süti beállítások módosítása