Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Kifordított rejtői világ, megváltás nélkül (Tarja Kauppinen: A nép igazsága)

2020. április 07. - Timár_Krisztina

kauppinen.jpgNagyon jó könyv. Nagyon nem az én műfajom/ízlésem/életszemléletem. De a minőséget akkor is fölismerem, és érdemének megfelelően kezelem. Ez pedig minőség. Tudom. Kétszer olvastam végig, egyszer báb-állapotának legvégén, egyszer közvetlenül megjelenés előtt. Megtiszteltetés. 

Jutott nekem eszembe erről mindenféle. Leginkább az, hogy kifordított Rejtő. „Hát azt így hogy?” kérdezhetné bárki, hiszen Rejtő önmagában véve kész világfelfordulás, hogy lehet azt tovább forgatni úgy, hogy értelme is legyen, minősége is legyen? Például úgy, hogy nagyjából az összes sablont, amit Rejtő (természetesen zseniálisan!) felhasznál, annak megváltoztatjuk az előjelét: itt mindig mindennek az ellenkezője történik, azaz valami sokkal keserűbb, nyomasztóbb, gonoszabb a vártnál. Közben viszont a nyelv, az éppen eléggé pontosan követi a Rejtő-receptet. A mondatok, sőt időnként a kifejezések is az ellenkezőjére fordítják az olvasói elvárásokat, és rendre úgy végződnek, hogy csak úgy csattan az a kontraszt, én meg röhögök. Kedvem ellenére, mivel ez továbbra sem az én műfajom/ízlésem/életszemléletem.

Valamint rejtői a regényvilág (ezúttal minden forgatás nélkül) azért is, mert tulajdonképpen rendkívül szomorú. Vagy inkább keserű. Többszörösen sérült, lehangolóan sivár és kegyetlen. Csak míg egy Rejtő-regényben a világ egészen biztosan megkapná a maga kiszámíthatatlan, szerepére tökéletesen alkalmatlan, ám azt véletlenül mégis nagyszerűen betöltő, többé-kevésbé őrült megváltóját, addig itt a megváltó nemhogy nem jön el, már nem is várja senki. Ennyi ellenszenves, kapzsi, önző, ravasz, könyörtelen, szadista alakot egy rakáson, komolyan mondom... Hány olyan regényt tudnék így hirtelen mondani, amelyiknek konkrétan egyetlen szereplőjét se lehet szeretni, mégis olvastatja magát? Pedig azt aztán nem lehet állítani róla, hogy túlzottan könnyen fogyasztható formába volna öntve. 

Szóval megváltó, az nincs. Marad a keserűség meg a sivárság. Meg a kalandregény-fordulatok, szakszerűen kifordítva. Meg a regénynyelv, még szakszerűbben kifordítva. Fantasy, az hát, a műfaj követelményeinek meg is felel, de azért nem lehet eltéveszteni a szatirikusságát sem. Hogy „rólunk szól a mese”, az oldalanként az arcunkba ugrik. (Még ha nem is bólogatok folyamatosan, mert azért megesik az is, hogy olyasmi ellen irányul a szatíra éle, ami speciel szerintem nem érdemli meg de, mint említettem, a minőséget akkor is fölismerem. Amúgy meg ez az anomália viszonylag ritkán fordul elő.) 

Miért ajánlom? Először is azért, mert érdemes az embernek a komfortzónájából kilépni, még ha mindjárt térdig szakad is a félig összefagyott hóba. Illetve szembesül azzal, amivel nem szeretne, pedig kéne. Másodszor azért, mert kiválóan alkalmazza a kalandregények módszereit (ha szereti is visszájukra fordítani őket), azaz kellő számú és minőségű csavarral tartja fenn az olvasó érdeklődését. Harmadszor pedig azért, mert a humora is éppen olyan gonosz ugyan, mint az egész könyv úgy, ahogy van – de ettől még vigyorogni, azt lehet rajta. Meg magunkon. 

Pontszám: 10/9

Kiadási adatok: Twister Media, Bp., 2020. 510 oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr3915471564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása