Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Faragott képek gondolati alapon (Nemes Nagy Ágnes összegyűjtött versei)

2020. március 16. - Timár_Krisztina

nemes.jpgÉn olyan mélyről nézek fölfelé erre az életműre, hogy kificamodik a nyakam.

Több mint másfél hónapja olvasom ezeket a verseket folyamatosan, mindennap négyet-ötöt. Kevésnek tűnik, de valójában bőven meghaladja az erre szánható energiaszintet. Nem is értem, hogy bírtam. Tömény költészet. Az a normális, ha egy költő „összes verseit” tartalmazó kötet erősebb és gyengébb darabokból áll. Az nem normális, hogy valakinek gyenge verse nincs is.

Mondjuk, ezzel a névvel az ember szinte kötelező jelleggel válik nagy költővé. A mázlista.

A kötetet úgy szerkesztették meg, hogy az első felébe a költő életében megjelent kötetek anyagát tették bele, a második felébe a folyóiratban megjelent vagy kéziratban hátrahagyott verseket, a végébe meg a zsengéket. Na jó, az utóbbiakból tényleg válogattak, a tízéves korában (!) írott verset nem tették bele, de a tizenhét (!!!) éves korában írottat, azt igen. És abban már a felnőtt Nemes Nagy szólal meg. Jézusom.*

Egyrészt nagyon konkrét költészet ez: hang, látvány, lélegzet, egymás után sorakozó faragott képek, tapinthatóak, és mindennek súlya van. Másrészt nagyon elvont: gyakran filozófiai vagy mitikus alapra építi ezeket a konkrét képeket, vagy akár álomi alapra, de úgy, hogy az utolsó apró mozdulat is általánosítható legyen. Ezt hívják szürrealizmusnak, azt hiszem. De azért nem nevezném Nemes Nagy életművét szürrealistának. Inkább misztériumnak. Nála még a durvaság, sőt a trágárság is valamiféle beavatás része.

Az persze nem könnyíti meg az ember dolgát, hogy rendszeresen olyan mondatrészek, kötőszavak hiányoznak a verssorokból, amelyeknek ismerete normális körülmények között elengedhetetlen volna az összefüggés megértéséhez. Nem beszélve azokról a szavakról, amelyek teljességgel nem nekik kitalált szerepben bukkannak fel (pl. névutó mint alany). Az olvasó meg ott áll magára hagyva, kapaszkodjon fel a hegyoldalon egyedül, ha tud. Ezért is nem szabad sokat olvasni belőle egyszerre. Inkább keveset sokszor. A ritmus, a rím viszont mindig tökéletes, előbbi akkor is, ha prózaversről van szó. Én nagyon hálás olvasója vagyok a hibátlan ritmusban, tiszta rímekkel írt verseknek. Ilyesmi érzés lehet nyugodt, egyenletes tempóban futni, elfáradás nélkül, úgy, hogy az ember közben figyeli az izmainak a játékát, és örül, hogy mind működik. És egy pillanatra se botlani meg. A legjobbak a ritmusjátékok, az „Énekhangra” ciklusból.

Magánkönyvtáram egyik legkorábbi darabja egyébként. Mármint legkorábban beszerzett, mert amúgy nem régi kiadás. Valamikor egyetemista koromban vettem, abban az időszakomban, amikor úgy válogattam, hogy „ami nélkül az én háztartásom nem létezhet”. Nagyjából ugyanebben az időszakban került hozzám A Végtelen Történet és A Mester és Margarita. Csak a viszonyítás kedvéért mondom. Sajnos aztán ezzel be is értem, ami Nemes Nagyot illeti, és csak olykor próbáltam hozzá tisztelettel közelíteni, levenni a polcról, aztán visszatenni, közben meg égni a szégyentől, hogy miért nem olvasom már végig. Másnak azt tudom tanácsolni, hogy ha megpróbálja, akkor lassan, még nálam is lassabban, naponta egyet, de azt többször.

Hogy része legyen valamiben, ami örökkévaló. Ami szilárd, erős, ami kőből van faragva, és megmarad addig, amíg a magyar nyelvet értik. Mint Arany János.

* Számomra fájó hiány, hogy az (egyébként felnőttként írt) gyerekversei viszont kimaradtak egészen. Először nem értettem, miért (gyengének semmiképp nem nevezném azokat se), aztán kiderült, hogy már a költő életében megjelent gyűjteményes kötetekből ő maga is következetesen kihagyta őket. Abban az időszakban születtek ugyanis, amikor a diktatúra semmi mást nem engedett az ilyen kaliberű alkotóknak, mint gyerekverset és műfordítást. Gondolom, mindenki jobb szeretett megfeledkezni arról a korról. Nekem viszont, aki jóval később születtem, a gyerekkorom részévé vált a Lila fecske, a Ki ette meg a málnát? vagy A gondolj-rám virág, úgyhogy sérelmezem, hogy kimaradhatnak belőle olyanok, mint a „te vagy, legényke, aki a képet / aranyecsettel fested s megéled”?!

Ezt 2019. május 2-án írtam. 

Pontszám: 10/10

Kiadási adatok: Osiris, Bp., 2002. 332 oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr4515525270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása