Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Óceániai hétköznapok egy orvos nézőpontjából (Ewa Wolak: Varázslatos Szamoa)

2020. március 13. - Timár_Krisztina

wolak.jpgNagyon megtetszettek a Világjárók sorozat Óceániában játszódó darabjai. Hiába telt el több évtized a megírásuk óta, érdekesek és tanulságosak maradtak. Még az elavult adatokból is lehet tanulságokat levonni. (Ha másról nem, hát a korszakról, amelyben íródtak.) Jól elvagyok velük, egyszerre informatív és pihentető olvasmányok.

Mivel az előzőleg olvasott kötet nagyon tetszett, először ugyanannak a szerzőnek egy másik könyvét vettem ki a könyvtárból. Hogy az másik sorozatban jelent meg, nem zavart. Kellett volna. Nem éri el a Mikronéziáról szólónak a színvonalát. Ezért félbehagytam, és inkább maradtam a Világjáróknál, pár szigetcsoporttal és néhány ezer kilométerrel arrébb. Más szerző, más nézőpont. Nem bántam meg. 

Félreértés ne essék: a cím becsap. Ezt már a fülszöveg tisztázza, hiszen aki három évet tölt egy egzotikus szigetvilágban, az nem álomba illőnek fogja azt megismerni, hanem nagyon is hétköznapinak. Az eredeti címhez egyébként a magyarnak nem sok köze van,* de ez nem baj. Nekem tetszik így. Ironikus távolságba kerül a magyar cím a szövegtől, mintha csúfolódna. Jól áll neki. Ewa Wolaknak egyébként is egész jó a humora.

Az a Szamoa, amelyet Wolak bemutat, nem varázslatos. Gazdag is, szegény is, szeretni való is, elviselhetetlen is, távoli is, közeli is: ahogy egy európai orvos látja/láttatja. A munkájához tartozik, hogy közelítsen az emberekhez, elfogadtassa magát, és mindenekelőtt segítsen nekik. Természeténél fogva is kíváncsi és kalandvágyó, így sok mindenbe beleüti az orrát, és azt mind megmutogatja az olvasónak is: 

Az asztalokat félkör alakban állították fel. A patkó szárai közt középen, pirosra sült malac illatozott étvágygerjesztően. Fejével és lábaival éppúgy hatott, mintha élne, szájába és farka alá pedig kacéran hibiszkuszvirágokat dugtak. A malac mellett hegyekben tornyosodott a taro, a főtt kenyérfagyümölcs és a zöld banán, kecses paluszami csomagocskák, kenyérfalevélben egészben sült halak, továbbá csirkék és tálakon konzervmarhahús. Külön kis halmokat alkottak a bíborszínű tarisznyarákok és homárok, a sült palolo és a limu nevű tengeri növény, mely mintha csak éretlen, zöld, apró szőlőfürtökből állna, s átható jódszagot áraszt. Zöld saláta és zöldségsaláták, paradicsom és sült tök, olasz makaróni és hindu curry meg kínai zsenge bambuszrügy párolgott a virslik és rózsaszín cukormázas torták szomszédságában. Ezenkívül az asztal túlfelén még voltak kókuszkrémes tarokockák barna cukormázzal és kínai aprósütemények.

...meg hivatásánál fogva is mindenhová bejárása van, tehát annál is többet mutathat meg az olvasónak. Nyitott, toleráns, de azért nem a végletekig elfogadó: változtatni is próbál a helybeli viszonyokon, elsősorban azokon, amelyek az egészségügyet hátráltatják. És pont jó így, hogy nem néprajzos, mint Stingl, tehát nem feltétlenül sajnálja az elvesző szokásokat. Valamint Stingllel ellentétben könnyedén belenyugszik abba, hogy a helybeliek se feltétlenül akarják megőrizni azokat a bizonyos szokásokat, és hát némelyikért nem is olyan nagy kár.

Az apiaiak szeretnének másképpen élni, mint eddig. Nem akarnak sem slumokban, sem skanzenben lakni. Jobb, kényelmesebb, komfortosabb otthonokra vágynak – mint a világon minden ember. És anélkül, hogy igényt tartanának a folklór szerelmeseinek jóváhagyására.

Az pedig külön megérne egy misét, hogyha részletesen összevetném, mit lát meg az óceániai kultúrákban Stingl férfiként és Wolak nőként. Csak ajánlani tudom, hogy így egymás mellett olvassátok kettőjük művét.

…de azért azt a pontot levonom, mert egynémely esetben a saját korlátait se veszi észre, és párszor azért kicsapta a biztosítékot, ahogy a gyerekével viselkedik.

A fordítás mellett nem mehetek el szó nélkül. Ilyet se sűrűn csinálnak mostanában, hogy egy ismeretterjesztő könyvet költőre (Sebők Évára) bízzanak, majd egy másik költővel (Kerényi Gráciával) lektoráltassanak. Kiváló ötlet volt, az eredmény pedig gyönyörű. A leírások valóban megjelenítik a tájat, minden szépségével és nyomorúságával együtt.

Megint a hasadék fölé hajoltunk, és alig tíz-tizenöt centiméterrel a felszín alatt, piros korallerdőt pillantottunk meg. Miniatűr erdőt, mely nem felfelé, hanem vízszintesen nő, kissé a mélybe hajolva. Mintha a zöldes és barnás sziklákból sarjadt volna ki, vastag, szürkés levélszárakkal szétlombozódott, majd fokozatosan áthaladt a kobalt és rózsaszín különféle árnyalatain, hogy végre eljusson a mély bíborvörösig. Kemény, szúrós és halott volt.

* Talán azért adták a könyvnek, hogy jobban el lehessen adni, bár szerintem ezt már a sorozat „eladta”, amelyben megjelent.

Ezt 2018. november 19-én írtam. 

Pontszám: 10/9

Kiadási adatok: Gondolat, Bp., 1975. 236 oldal, Sebők Éva fordítása

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr9315519620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása