2017. december 3. 

5/5

Azt mindig is tudtam (na jó, nem mindig, csak amióta megtanították nekem), hogy Arany azért tartotta tudatosan csukva a Kapcsos könyvet, mert nem olyan verseket írt bele, amilyeneket vártak volna tőle. Most meg is bizonyosodtam róla. :)

Az 1870-es évek végén, amikor a benne szereplő versek legnagyobb részét írta, ő volt a nagy, a koszorús, a köztiszteletnek (nem annyira) örvendő költőfejedelem, az Akadémiának már nemcsak tagja, hanem főtitkára. Valószínűleg azt várták tőle, hogy valami különösen felemelőt, valami magasztosat és nagyszerűt alkot, és úgy tekintették a bezárt könyvet, mint egy misztériumot.

Hát… nagyszerűnek nagyszerű, ami benne van, de felemelni legfeljebb az árát lehet, mióta hasonmás kiadásban árulják. Szerencsére én ingyen jutottam hozzá, a szüleim polcáról elemelvén. Van benne szelíd humor, fanyar (ön)irónia és kőkemény gúny (az is leginkább öngúny), a versekben megszólaló költői személyiségről sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy egységes (versről versre, sőt adott esetben egy versen belül is változik), nem hisz, nem hirdet, nem is kiabál – csak úgy motoszkál az ember agyában olvasás után pár napig, hónapig, évig.

Így is lehet az elvárásokkal szembemenni. Látványosnak nem látványos a dolog, de bátorság, az kell hozzá. Meg önismeret. Meg a felsőbbrendűség tudatának teljes hiánya. Soha nem szoktam a költőt mint embert értékelni, mert se haszna, se értelme, de ezt a kötetet olvasva nem tudtam nem gondolni arra, hogy Aranynak nagyságrendekkel kisebb volt az egója, mint a tehetsége. Az ilyet pedig csak tisztelni tudom.

A kézírás elég könnyen olvasható. Legalábbis nekem csak itt-ott bizonyult nehéznek, ahol sok a javítás, áthúzás, ceruzás hozzáírás, lábjegyzet. Ezekből különben kevés van. Mármint javításból. Ahhoz képest, hogy milyen változatos versszakformákat és rímszerkezeteket talált ki, döbbenetesen kevés. És mindig igaza van: ha kibogarászható a korábbi verzió, mindig kiderül, hogy kijavítva jobb.