Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Publius Cornelius Tacitus: Tacitus

2020. március 02. - Timár_Krisztina

tacitus.jpg

2017. július 9.

5/4

Szövegminőség: öt csillag, élmény: három. Nem azt kaptam, amit vártam. Azt hittem, jobban fog tetszeni, de tévedtem, bár ez nem a könyv hibája. Most akkor egy kicsit pihentetem a több ezer éves könyveket. :)

Válogatáskötet ez, három teljes művet és két vágottat tartalmaz, közben Borzsák István jegyzeteivel, kiegészítéseivel, tanulmányával. Fraser könyve miatt fogtam bele, amelynek első része rengeteget hivatkozik Tacitusra, de sajnos pont azt a részt kivágta belőle a professzor úr. :/ Benne hagyott viszont mindent, ami a könyökömön jön ki, de azt persze ő nem tudhatta, hogy négyszer olvastam és hatszor láttam a Quo vadis?-t, és akkor Gravest még nem is említettem… Caesart olvasva még reménykedtem, hogy ha még egyszer odanézek, hátha a gallok nyernek, de itt még csak eszembe se jutott már, hogy jahahaj, hátha most megmarad a Britannicus… Maximum a nőalakok értékeléséről vitatkoztam volna szívesen Tacitusszal, már nem mintha el lennék bűvölve Messalináéktól, annyira azért nem.

Maga a szöveg, eseményektől függetlenül – hát az igen. Az olyan, amilyennek képzeltem. Tömény és súlyos stílus, hol racionális, hol szenvedélyes, hatsoros körmondatokkal, hibátlanul megszerkesztett (fiktív) beszédekkel, még a magyar fordításon is érződik a latin eredeti hangulata. Az Agricola megvan itthon latinul, de annyira bátor nem vagyok, hogy hozzá is fogjak, mert arról is tanultam ám nótát annak idején (ld. lentebb), és igen pontosan emlékszem, mennyit szenvedtek vele az évfolyamtársaim.

Így is sok érdekes, tanulságos rész maradt benne persze, még ott is, ahol a büdös életben nem gondoltam volna, sőt szerintem még a professzor úr se gondolta volna… A fordítás is, a válogatás is az ötvenes években készült ugyanis, és nagyon durva, de ez hatott rá!
A későbbi fordítás van fenn a neten, abból akartam kimásolni részleteket, és a következő eltérés tűnt fel: „az üldöztetések miatt már sem beszélni, sem hallgatni nem lehetett” (ez az ötvenes évek fordítása), „a figyelők miatt még beszélni, egymást meghallgatni sem lehetett” (ez a nyolcvanas évek).
Fúúú, nem tudom, ki mit gondol, de hogy még Tacitus se ugyanaz… és pont Tacitus nem ugyanaz… és pont itt…
A tanulság, édes feleim, a következő: diktatúra idején tanuljunk meg latinul.

De azért nem kell mindjárt Tacitusszal kezdeni, mert:
Köték Agricolát sötétkék kötésbe,
Kiadá a Teubner, de agyadba vésd be:
Mindegy, hogy az órád siet-e vagy késik,
Mer' Agricola eltart végkimerülésig.
(Ebből elég az első versszak. :) Ahogy sejthető, a „Megkötöm lovamat” dallamára kell énekelni, minél lassabban, ünnepélyesebben.)

Kiadási adatok: Gondolat, Bp., 1961. Borzsák István és Szabó Árpád fordítása

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr7015500468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása