Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Tudományosan a hegyi manókról (Paracelsus: Elementális lények)

2020. február 24. - Timár_Krisztina

elementalis.jpgA Paragranum által okozott csalódás után már kissé óvatosabbnak kellett volna lennem, mint hogy megint Paracelsust kezdjek olvasni, de ez a kötet annyira kis vékonyka, és mégiscsak Tolkienre meg Rowlingra hivatkozik a fülszövege, gondoltam, belefogok.
Ez már azért jobban tetszett. Nem maradtak ki belőle ugyan a mocsok ellenfelek, akik majd az utolsó ítélet napján jól megkapják, de hála Istennek beéri egyetlen nekik szentelt oldallal, ami túlélhető.

A kötet háromnegyede valami bűbáj. 
Tudományos módszerekkel megírt szakmunka a gnómokról, óriásokról és tűzben lakó szalamandrákról. Hol és hogyan élnek, mit esznek, hogyan öltözködnek, milyen az ábrázatuk, mi a teendő, ha találkozunk velük. A levezetések logikusak,* bár nem feltétlenül mindig következetesek, az érvek rendben vannak, és még a történelmi példákról sem feledkezik meg a szerző, bár az utóbbi részek a XXI. században nem túl olvasóbarátok (valószínűleg arra számított, hogy úgyis mindenki tudja, kiről beszél, mert neveket nem említ).
Egyszer egy nagyon okos ember azt mondta nekem, hogy Tolkien vagy Rowling művei (többek között) abban különböznek az ókori vagy középkori művektől, hogy az ókori és középkori olvasóközönség halálosan komolyan vette a bizonyos lények létezését – ellenben aki A Gyűrűk Urát olvassa, nem hisz abban, hogy a sarkon túl szembejöhet vele egy nazgûl. Paracelsus viszont nemcsak hitt a szalamandrák és hegyi kis manók létezésében, hanem szerintem még találkozott is velük. És úgy kb. a kötet felénél már én is azt mondtam, hogy ugyan egy hangot se hiszek el az egészből, de ha mégis így van, hát hadd legyen. Felőlem lakhatnak a szilvesztreszek (sic!) meg a gnómok, ahol szeretnének, még a kincseiket se bántom, nemhogy őket.** 

A föld nem más, mint a hegyi kis manók okozta káosz, ezért haladnak keresztül szellemként a falakon, sziklákon és köveken. Számukra minden tárgy csupán káosz, tehát üres (vizes) tér. Ahogy számunkra a levegő nem képez akadályt a járásban, úgy őket sem gátolja mozgásukban a hegy, szikla és föld.

Az a levonás egyrészt a fordításnak szól. Helyenként nagyon zavaros, és több mint valószínű, hogy a fordító a filozofikusabb részeknél egyszerűen nem értette a szöveget. Nem egy mondatnak lemaradt a vége, belekerült egy tagadószó oda, ahol semmi értelme, indokolatlanul megismétlődnek egyes szerkezetek, vagy egyszerűen hiányzik a szövegkohézió. Ezt azért nem lett volna szabad. És a korrektor se végzett éppen kifogástalan munkát.

Másrészt a Paracelsus-féle túlkapásoknak. Még hogy ezeknek a lényeknek van értelmük, de nincs lelkük?! Ezt még csak-csak elfogadtam volna, bár a nagy földrajzi felfedezések korában ilyet leírni azért minimum felelőtlenség.*** No de hogy arra valók, hogy az embernek alárendelődjenek???? Mint általában az egész természet?! Ezt az összes gnóm és nimfa nevében kikérem magamnak. „Szerénység! Ne tömjénezze magát! Szerénység!” Nem előfutárkodunk itten a globális felmelegedésnek. Ilyeneket sem jelentenék ki jó lelkiismerettel:

És jóllehet anatómiai szempontból az emberhez belsőleg a disznó hasonlít a legjobban, ennek ellenére az ember mégsem nevezhető annak.

Amikor meg elkezdte magyarázni, hogy az emberrel kötött házasság amúgy ezeknek a lényeknek mégicsak lelket ad (!), és a gyereküknek is lesz lelke, de azért visszamehetnek az elemükbe, de ott is megmarad a lelkük… no ott kevés hiányzott a félbehagyáshoz. 

Jó volt, szép volt, de mostanában nem olvasok több Paracelsust, ennyi elég volt.

* Az milyen aranyos, már, hogy: „A föld nem más, mint a hegyi kis manók okozta káosz, ezért haladnak keresztül szellemként a falakon, sziklákon és köveken. Számukra minden tárgy csupán káosz, tehát üres (vizes) tér. Ahogy számunkra a levegő nem képez akadályt a járásban, úgy őket sem gátolja mozgásukban a hegy, szikla és föld.”
** Az izlandiak vajon sikerrel tüntettek a tündéreikért? Ilyesmiért én is szívesen az utcára vonulnék. 
*** Simán el tudom képzelni, hogy ilyen hiedelmekkel vágtak neki az európaiak a gyarmatosításnak. A meghódítandó területek lakosságát jobb esetben „vademberek”-nek tekintették, rosszabb esetben nyugodtan nézhették elementális lényeknek, akiknek nincsen lelkük, tehát velük szemben nem szükséges tekintettel lenni semmi emberségre. És akkor még nem beszéltem arról, ahogyan az erdőkben, hegyekben élő magányos, civilizációból kiszakadt emberekkel bántak. Persze ezért nem ez a könyv a felelős, ilyesmit eszemben sincs állítani, sőt. A könyv olyat határozottan NEM mond, hogy „akik ilyen lénynek tekinthetők, azok szabadon agyonverhetők”. Sőt egy helyütt ezeknek a lényeknek a megjelenését el is választja az ördögi mesterkedésektől. De azért egy népszerű közvélekedésre még rá is tenni egy lapáttal… hát nem tudom, én a Paracelsus helyében nem aludtam volna nyugodtan… Ez már megint nem a bölcsesség jele.

Ezt 2016. szeptember 11-én írtam. 

Pontszám: 10/8

Kiadási adatok: Hermit, Miskolc, 2012. 80 oldal, Ladányi Lóránd fordítása

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr9215490246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása