Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Évértékelő

2019. december 31.

2020. február 03. - Timár_Krisztina

81654252_701208816953745_3150721049805455360_o.jpg

Céljaim voltak 2019-re:

Befejezni a regényemet.
Történelmi regényeket olvasni Bizáncról. Legyen közte Pusztai Andrea, Vera Mutafcsieva és Robert Graves. Minimum.
Olvasni még latinul és franciául. Végre tényleg elkezdeni a spanyolt.
Több kortárs fantasyt.
Sokkal több kortárs magyart. És magyar népmeséket.
Végigcsinálni a tavaszi Bradburyt csupa nőíróval. Azért, mert csak. (A Bradbury-kihívás a Moly nevű közösségi oldal rendszeresen meghirdetett csoportos olvasói vállalkozása.)
Végül pedig legalább tizenkilenc olyan nép írójától olvasni, amelyektől még semmit nem olvastam.
Ja, meg aludni is.

Ehhez képest hogy nézett ki 2019?

Kezdjük a végén. Aludni aludtam. A nyáron. Mert mást a melegtől nagyon nem tudtam. Ősszel jóval kevesebbet. Volt, hogy rendszeresen csak öt-hat, sőt négy órákat. Nem volt jó.

Sikerült olvasni tizennyolc olyan nemzet írójától, amelyektől még semmit nem olvastam életemben. Hozzászámolandó egy olyan nemzet, amely már képviseltette magát a korábbi olvasmányaim között (Svájc), de az még nagyon régen volt, valamint egy olyan állam polgárának alkotása, amely állam polgárai nem alkotnak önálló nemzetet (Vatikán). Fénypontok (ábécérendben): Fidzsi-szigetek (Epeli Hau'ofa), Monaco (Louis Notari), Svájc (Jean-Jacques Rousseau), Tonga (Joshua Taumoefolau).
Tanulság: Irtó jó volt, izgalmas is, tanulságos is, de az életben én többet ilyet nem csinálok! Illetve majd esetleg akkor, ha semmi más dolgom nem lesz az olvasáson kívül. Ez luxus, amikor nemcsak olvasok, hanem írok is. Még akkor is, ha a könyvek egy része nagyon jól jött az utóbbihoz. Természetesen folytatom a világolvasást, de sokkal lassabb tempóban.

Végigcsináltam a tavaszi Bradburyt csupa nőíróval. Jól tettem. Máskor is kéne. Régi tartozásomat róttam le, és egy csodálatos életműben is elmélyedtem. Fénypont: Nemes Nagy Ágnes.

Sokkal több kortárs magyart sajnos nem olvastam. Valamennyit igen. Ábécérendben: Bánki Évát (tőle több könyvet is), Dragomán Györgyöt, Kal Pintér Mihályt, Kele Fodor Ákost és Szakács Esztert. Erre nem vagyok büszke, ez irgalmatlanul kevés. Csekély vigasz, hogy legalább mind tetszett. Felfedeztem viszont magamnak egy olyan magyar klasszikust, aki csak pár éve került be újra a köztudatba (aki még nem ismerné, nagyon gyorsan pótolja): Lesznai Annát.

Magyar népmesék nélkül nem fantasy a fantasy. Ipolyi Arnold klasszikus gyűjteményén kívül olvastam én mást is, de ennek kell alapnak lennie. Hát nem minden szövege tetszetős és léleksimogató, az tuti. Rágja végig magát rajta, aki úgy gondolja, hogy már jól ismeri a magyar népmesék világát. Majd utána beszélgetünk.

Szakács Eszter kortárs fantasyjét már említettem. (Bánki Évának is van köze egyébként a műfajhoz.) Olvastam én ezenkívül mást is, de inkább klasszikust, és sajnos azt is kevesebbet, mint kellett volna. Beavatódtam Ursula K. Le Guin világába (A kisemmizettek), és sikerült abszolválni az első Vajákot is, de az utóbbi nem igazán az én ízlésem. Jobban örültem volna, ha erősebben épít a lengyel népmesékre és a szláv mitológiára.

Latinul semmit se sikerült olvasni az idén, pedig megkaptam az Aeneist, ahogy szerettem volna, de egyelőre maradt a polcomon. A francia nyelvűekkel jobban állok, a nemzetiségek kergetése miatt. A svájcit és a monacóit már említettem, a Comore-szigetek (Touhfat Mouhtare) és Vanuatu (Marcel Melthérorong) se sikerült volna nyelvtudás nélkül. Viszont szeptemberben most tényleg, de tényleg elkezdtem a spanyolt. Gondolkodtam is rajta, hogy érdemes-e egyszerre ennyivel próbálkozni, végül abszolút gyakorlati szempontok döntöttek: most indult a csoport, most nem kerül sokba. Pont. Olvasni még csak tankönyvi szöveget merek.

A bizáncos terveimből a világon semmi nem lett.  Maradnak 2020-ra. Kárpótlásul néhány egészen furán érdekes történelmi témájú művet sikerült találnom. A tongai regényt már említettem, attól zúgtam bele Óceánia kultúrájába. A „legextrább olvasás” díját idén a Vaka nyeri, amelynek Cook-szigeteki szerzője (azelőtt azt se tudtam, hol vannak a Cook-szigetek, nem is önálló állam egyébként) szóbeli forrásokra, néprajzi kutatásokra és régészeti leletekre támaszkodva alkotta meg azonnal klasszikussá vált művét – és sikerült neki annyira hitelesnek maradnia, amennyire csak lehet. Nagyon tetszett Gravesnek a homéroszi korban játszódó regénye (Homérosz leánya) is, izgalmas is, humora is van, jól összerakott főszereplője is van, az Odüsszeiát most még jobban szeretjük. 

A legelső pont a legnehezebb. Mert hogy is nézett ki a regényírásra szánt időszakom?

Írok.
Írok.
Nehezen, de továbbra is írok.
Iszonyú meleg van, így nem lehet írni, éjszaka írok. Jön a szúnyog. Akkor is írok.
Még mindig írok.
Csöngetnek.
Illetve csöngetnek a fenét. Dörömbölnek. Betörik az ajtót.
Mármint nem a lakásajtót, jó órában legyen mondva. Az agyamét itt belül.
Hahó, én egy tökéletesen más regény ötlete vagyok, mostantól nálad fogok lakni, kezdem is a berendezkedést.
Álljál le, téged ide nem hívott senki, dolgom van.
Nem kérdeztelek. Folytatom a berendezkedést. Éjjel-nappal.
De semmilyen háttérmunkám nincs hozzád. Fogalmam sincs, hogy egy ilyen helyzetben hogyan viselkednének az emberek, vagy hogy egyáltalán hogy nézett ki az a hely és idő, amelyikben játszódnál. Még a műfajt se próbáltam életemben.
Mintha említettem volna, hogy nem kérdeztelek.
Jóságos ég, drága rokonok, barátok, mit csináljak?
Jegyzeteld le, ami eszedbe jut, aztán tűzzél vissza szépen a trilógiádhoz. Akkor talán békén hagy ez a betolakodó.
Hát jó…

Na, idáig novemberre sikerült eljutni. Úgyhogy megint nem fejeztem be. De legalább most újra tudok koncentrálni rá.

Egyéb fénypontok 2019-ben:
Harmadszor is elolvastam a Frankensteint, szerintem a fenti támadásról nagy részben ő tehet.
Ende bácsi Varázslóiskolája önismeretre és az önismeret tanítására tanított.
Egy ismeretlen francia krimi-klasszikust (Az orcivali bűntett) pedig le se tudtam tenni.

Tervek 2020-ra:

Befejezni most már ezt a drágaszágot, méghozzá zavartalanul. (Hallod, te betolakodó?!)
Ennek érdekében klasszikus lovagregényeket olvasni, amelyektől szeretnék olyan rohamszerű inspirációkat kapni, mint a fenn szemléltetett, csak most a trilógiámhoz. Hármat begyűjtöttem, annak elégnek kell lenni: a Tirant lo Blanch (címlapja lenn látható), a Didrik-saga és az Amadís de Gaula, egyelőre csak angolul. A legutóbbitól őrült meg Don Quijote. Csak mondom, hogy tudjam, mire számítsak.
Még mindig több kortárs magyart olvasni, több fantasyt, népmeséket és mondákat. Valamint a tavaly eltervezett történelmi regényeket.
Január elsejétől kezdve pedig Rabelais-t olvasni, amíg a végére nem érek, vagy bele nem szakadok. Jobban szeretném az előbbit. És még 2020-ban.

Többet nem merek tervezni.

Boldog új évet mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr3915453700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása