No, ezt a kalandregényt tényleg az élet írta. Lelkiismeretes levéltári kutatások alapján készült kémtörténet. James Bond, mehetsz is a süllyesztőbe, ezek itten hatan hatszor leköröznek.

Ezek: egy szerb playboy meg a dán sikkasztó haverja (aki nem tudom, miért maradt ki a fülszövegből), egy lengyel önjelölt nemzeti hős, egy francia kutyás hölgy, egy biszexuális perui playgirl (vagy hogy nevezzem) meg egy spanyol csirketenyésztő, különböző szuperképességekkel… ja, nem.

Csak a stílusuk különbözik, egyébként 1 db szuperképességről van itt szó mindegyik esetben, amely ezennel előrelép az általam nagyra értékelt szuperképességek között, és háttérbe szorítja mind a repülést, mind pedig a nagy zöld szörnnyé való változást. Ez pedig a „kreatívan vad hazugságok produkálása kapásból”, illetve ezzel összefüggésben a „magamat bármilyen helyzetből kidumálás” ősi hermészi képessége. Illetve készsége. Különösen a spanyol csirketenyésztő űzi olyan mesterfokon, hogy szerintem Gorcsev Iván boldogan sietne kezet szorítani vele, én meg halálra irigylem.

Ez a Második Számú Legvegyesebb Brigád (mert az első már foglalt) intézte el a Szövetségeseknek, hogy meg tudják csinálni a partraszállást. Ezt nem sokan köszönték meg nekik – baj is lett volna, ha túl sokan tudnak róla –, ezért készült el ilyen sokára ez a könyv: mementónak, hogy fennmaradjon az emlékük. No meg annak az ugyancsak átlagos kisemberekből álló hivatalnokgárdának, amely megszervezte a titkos ügynökök rendszerét, és minden egyéb háttérmunkát elvégzett, mert közülük is elég lett volna egy csavarnak kiesni, vagy másképpen működni, és esett volna a kútba az egész terv. És ha már a köszönetnyilvánításnál tartunk, ne hagyjuk ki a német titkosszolgálat feneketlen hiszékenységét sem. Hogy ezek miket be nem vettek, azt tényleg képtelenségnek tartanám, ha nem lenne ott mellette oldalanként három ellenőrizhető történelmi dokumentum. Meg az a csúcsminőségű, faarccal előadott hazugságsorozat, amelynek tényleg nehéz lett volna ellenállni.

A fél csillag levonásáról a magyar szakos múltam tehet. Igen, tudom, a történetírás módszerei és a regényírás módszerei között igen szoros az összefüggés, de azért néha kicsit elbillent nekem a szöveg az utóbbi irányba, és ez engem zavart. Pedig amúgy semmi szüksége nem lett volna rá. Nem a történetszövést kifogásolom (azt nem is lehetett volna megváltoztatni), hanem a jellemzéseket. Azok nagyon úgy néztek ki, mint hogyha Agatha Christie regényeiből szedték volna őket. Az ember bonyolultabb annál, mint hogy egy fél bekezdésben össze lehetne foglalni, miféle. Ettől még remekül szórakoztam a jellemzéseken is, csak szerintem nem illenek a műfajhoz. A klasszikus krimihez illenek.

Mást nem kifogásolok. Olvassátok csak, érdemes. Van neki magyar fordítása is. Én Kuszma ajánlását követtem, és jól tettem, köszönöm. :)

Ezt 2018. augusztus 20-án írtam. 

Pontszám: 10/9