Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok


Idealista, hadvezér, őrült óriás (Lawrence of Arabia, 1962)

2021. március 08. - Timár_Krisztina

Már nem számolom, hányszor láttam. Tíznél biztosan többször.  David Lean filmje mind a hét Oscart megérdemelte, amit megkapott, és még jó párat bőven megérdemelt volna. A legjobb férfi főszereplőnek járó díjat mindenképp oda kellett volna adni Peter O'Toole-nak.* Az, ahogyan megjeleníti Lawrence…

Tovább

Egy Dickens-adaptáció a javából (Our Mutual Friend, 1998)

Dickens Közös barátunk c. regényéből két minisorozatot is forgattak az angolok. Én az 1998-as BBC-s változathoz jutottam hozzá, azt néztem végig, apró darabokban, amikor jutott rá időm. (A regényt is hónapokig olvastam, nem mintha nem tetszett volna, éppen ellenkezőleg: sok volt a jóból. Itt írtam…

Tovább

Karácsonyi énekek 1984-től 2009-ig

Maratoni Dickens-nézés után, a Karácsonyi ének különböző filmadaptációiról. (A regény értékelése itt.) 1984. Rendezte Clive Donner, a főszerepben George C. Scott. Úgy veszem észre, a korosztályombeli angol anyanyelvűeknek ez az első számú kedvencük, valószínűleg azért, mert a gyerekkorukhoz…

Tovább

Tömény marhaság, sírni valóan szép üzenettel (Jákob rabbi kalandjai)

Hátha van még élő ember, aki nem ismeri ezt a filmet – vagy még inkább olyan, aki újra szeretné nézni. Mert megérdemli. Louis de Funès igazi nagy sikerfilmekben szerepelt. Hogy ezek mind minőségiek-e, hogy ma még mind nézhetőek-e, arról megoszlanak a vélemények (még az enyém is), de amellett…

Tovább

Fények, tükrök, labirintus – a western meg a paródiája (Nevem: Senki)

Ez biza kegyetlen jó western vagy westernparódia, vagy mind a kettő, vagy mi a franc ez. :) Valamiért kimaradt az életemből, úgyhogy tetemes késéssel láttam, de ennek nem árt az idő. Sergio Leone ötletéből készült a film. Ha az is az ő ötlete volt, hogy pont ezt a két színészt pont így állítsák…

Tovább

Képernyőre az összes Brontëval! (To Walk Invisible, 2016)

A Brontë család három éve a BBC-től. 2016-ban készült, de sajnos Magyarországon még se híre, se hamva. Remélem, megvesszük, és akkor az angolul nem tudók is megnézhetik. Így még csak az angolul tudóknak tudom ajánlani, nekik viszont nagyon. Egyáltalán nem hibátlan, de nagyon szép film, kiváló…

Tovább

Groteszk tündérmese felnőtteknek (Grimm)

Grimm, 2005.  Őszintén csodálkozom azon, hogy miért áll 5,9-en az IMDB-n. Nem hibátlan, ez tény és való, de azért megér legalább 8 pontot a 10-ből. A testvérkonfliktus feldolgozása (ahogyan mindketten megdolgoznak érte, hogy el tudják fogadni a másikat olyannak, amilyen) önmagában is érdekes…

Tovább

Bűbájos mesefilm lett... illetve lett mesefilm... (Sprīdītis / Malíček / Däumling)

Anna Brigadere, a lettek klasszikusa írta ennek a filmnek az alapjául szolgáló mesedrámát, amelyet 1903-ban mutattak be először. A letten kívül még angol fordításban lehet hozzáférni, ha NAGYON nagy szerencséje van az embernek, meg türelme kivárni azt a szerencsét. Nekem volt, itt írtam…

Tovább
süti beállítások módosítása