Van annak egy „fílingje”, ha az ember elmondhatja magáról, hogy „Petőfi-thrillert olvastam, mér, te nem?”  Mondtak már nekem olyat is, hogy azért olvassam el, hogy ha felszállok egy zsúfolt buszra, elmondhassam, hogy olvastam egy könyvet, amit az egész buszon rajtam kívül senki. Ez persze önmagában…

Boldogult úrfikoromban többször is olvastam ezt a feketénél is feketébb históriát. Lehet nyugodtan: kb. egy órába telik az elolvasása, haladós szöveg, egynémely sorai meg is tudnak ragadni az ember fejében. A szőlőszemes nagymonológért persze rajongtam, mivel romantikus voltam én is, jól fejlett…

Újraolvasás vége. Annyira nem volt jó, mint boldogult úrfikoromban, amikor szétröhögtem rajta magam. Főleg azért nem volt most annyira jó, mert a poénok felét már tudom kívülről, főleg ami az első énekeket illeti.* De mégis jó volt, mert azért most is tudtam értékelni a humorát, és – életem…