Úgy tudom, a kritika a trilógia befejező részét tekinti a három kötet közül a legjobbnak. A kritikával semennyire nem értek egyet. Méltó lezárása a trilógiának, és szintén nagyon inspiráló darab, de annyira túl van írva, hogy még csak utol sem éri az első vagy a második részt, nemhogy lehagyná. 

Mereskovszkij nem tette meg azt a szívességet az utókornak, hogy legalább megpróbáljon címet adni a trilógiájának. A Megváltás-trilógia, amivel az utókor próbálkozott, nem rossz cím, vagy legalábbis nem félrevezető. Igaz, hogy pont a magyar olvasónak nem biztos, hogy szüksége van erre, mivel általam a mai napig nem értett módon a trilógia első és harmadik kötetét fordították magyarra, a másodikat soha. Úgyhogy a magyar olvasónak, hacsak be nem szerzi a második részt angolul, németül vagy oroszul, esélye nincs látni az összefüggéseket. Mondjuk, az igaz, hogy a harmadik rész akár önmagában is értelmezhető. 

Esszékötet mind a három, szóval cselekményt ne várjatok. Abból a fajtából való, ami szinte bárhol letehető és fölvehető, elalvás előtt és orvosi váróban is olvasható, a körmödet nem fogod lerágni. Hamvas Béla szerintem Mereskovszkijtól tanulta az esszéírás módszertanát:* egyszerre mindig csak egy gondolatsort visz végig, ha négy sorban, akkor annyiban, ha két oldalban, akkor annyiban, aztán abbahagyja, és másnap folytatja, mint a meditációt. Ugyanez olvasás közben is végbe vihető. Élmény lesz, az biztos: ez az ember tényleg tud újat mondani még a legismertebb témáról is, ezért is jogos beletennie a műve címébe azt a szót, hogy „ismeretlen”.** 

Az első rész (nemrég újraolvastam) Egyiptom és Mezopotámia kultúráját állítja a középpontba. A második rész (azt is újra kéne) Atlantisz feltételezett-rekonstruált mitológiájától jut el a görögökig. Teljesen mindegy, hogy Atlantisz létezett vagy nem, a Mereskovszkij által elemzett ókori apokalipszistörténetek mindenhogy érdekesek. Ráadásul Mereskovszkijnál soha nem „múlt” az a múlt, hanem mindig minden előremutat, és a mi világunk közelgő végére figyelmeztet. (Mivel a II. világháborút meg az atomkorszakot közvetlenül megelőző időszakban írta műveit, ez is teljesen érthető.) 

A harmadik rész annyiban tér el az első kettőtől, hogy egy konkrét mű, az Újszövetség értelmezésére korlátozódik. Ez egyrészt könnyítés az olvasó számára, mert csak egy olyan szöveg ismerete szükséges hozzá, amelyik egyébként is a kultúrája része.*** Másrészt a maga módján meg is köti Mereskovszkij kezét, hiszen egy olyan vallás szent könyvéhez, amiben ő maga és a környezete is hisz, mégsem nyúlhat ugyanúgy, mint a Gilgames-eposzhoz. Valószínűleg ezért is írja túl: ha tudja, hogy szokatlan, akár veszélyesen szokatlan dolgokat fog mondani, akkor minden állítását egyenként szépen körbe kell magyaráznia, hátha úgy emészthetőbbé válnak. 

Itt van mindjárt a cím: miért állíthatja, hogy Jézus ismeretlen? Azért, mert – állítja Mereskovszkij, és nem mondhatom, hogy nem jogosan – az emberiség a mai napig nem tudta integrálni történelmébe az evangéliumot. Jézus tettei és szavai mindenhonnan „kilógnak”, olvasni lehet őket, de elviselni a mi értelmünkkel nem. Miután ezt levezette, mégiscsak megpróbál értelmezést is adni az evangéliumról, de nem is volna Mereskovszkij, ha nem kalandozna el oldalanként más-más dimenziókba is. Megfelelve egyébként a bibliaértelmezési hagyománynak, amely nagyon is biztatja az olvasót arra, hogy ne maradjon a szó szerinti értelemnél, hanem vonjon le következtetéseket a saját életére, vagy akár az apokalipszisre vonatkozóan. És igen, még mindig közeleg a II. világháború, szóval Mereskovszkijnak elég sok mindenről az jut az eszébe. 

Nagyon tetszik, ahogyan ellentmondásokat talál az egyes evangéliumok között, és azokat szépen beillesztgeti a nagy egészbe. Ahogyan kitöltögeti a képzeletnek hagyott hézagokat – hiszen igaza van abban, hogy a történelmi Jézus nyilván sokkal többet beszélt és cselekedett, mint ami egy vékonyka könyvbe belefér. Ahogyan levezeti az evangéliumok történeti sorrendjét és szerzőik gondolkodásmódját. Ahogyan eretnekségig megy el ember és tükörképe kapcsolatának felvázolásakor. Ugyanakkor ez az a pont, ahol tökmindegy, hogy Mereskovszkij fantáziáját látom, vagy csakugyan eltalálta (egyébként hasonlókat olvastam másnál is, csak azért nem ennyire elszállva), mindenhogy érdekes és izgalmas. Csak olyan szómenése ne volna. 

Hogy pedig mindennek mi köze akár Egyiptomhoz, akár Mezopotámiához, akár Atlantiszhoz vagy a görögökhöz – hát az, amit Mereskovszkij már az előző részekben is pedzegetett: hogy a kultúrák szépen gyöngysorba fűzhetők, egymás után illeszthetők, és mindkét szálat, Kelet és Nyugat titkait egyaránt, mint valami történelmi ígéretet, beteljesíti Jézus eljövetele. Ennek bemutatása pedig annyira szép, hogy akkor is olvasnám, ha nem volna hozzá semmi közöm. De még ráadásul van is. (Ettől még nem biztos, hogy hiszek Mereskovszkijnak, de most az nem tartozik ide.)

Akkor szoktam Mereskovszkijt olvasni, amikor inspirálódni akarok. Mindig sikerül. Van, hogy nagyon keresni kell azt az inspirációt, de végül mindig összejön. Most sem történt másképp: a regényem utolsó jelenetének küzdelmét nem tudtam volna megírni Mereskovszkij megkísértés-értelmezése nélkül. Mert pont a legelvontabb ötleteivel tud olyan löketet adni a más képzeletének is, hogy komplett elbeszélői problémákat lehet megoldani vele. Nyilván nem úgy, hogy másolja az ember, hanem úgy, hogy lehetőséget kap tőle jól ismert szövegek nagyon kreatív továbbgondolására. Ezért pedig nem tudok elég hálás lenni neki. 

Továbbra is úgy tartom, hogy a trilógia három kötete közül ez a legkevésbé sikerült, de ez nem Mereskovszkij hibája: egyrészt érthető a szómenéses egzaltáltsága (mégiscsak az élete értelmét adó vallásról van szó), másrészt a következtetései szokatlanságával indokolhatóak a repetitív körbemagyarázásai. Legközelebb mégis a Napóleon-könyveivel folytatom, azok vékonyabbak...

Megjegyzés a fordításról: Sajnos az új kiadás nem jelentett újrafordítást, csak a háború előtti fordítás újranyomását. Ugyanakkor egyfelől már a háború előtti fordító is az orosz eredetiből dolgozott, másfelől egy lektort azért utólag ráeresztettek. Súlyos anomáliákat nem találtam. Kivéve egyet, de az rögtön a szerző nevében van: Trócsányi idejében még másképpen nézett ki az orosz nevek fonetikus átírása, mint ma. Azért maradt le a j betű. Nem mellesleg az apai nevét is eltévesztette, amire már nincs hasonló mentsége.

* Igen, olvasta. Igen, éppen ő, azaz Hamvas hívta fel Mereskovszkijra a figyelmemet, különben azt se tudtam volna, hogy létezett. Könyves közösségi oldalakon szoktam vinni Hamvashoz kapcsolódó, százkönyves kihívásomat, érdemes rákeresni, tartsatok velem. :) NEM kell végigmenni mind a százon! Egyébként meg itt a blogon is rá lehet keresni „A száz könyv” címkére, megtaláljátok, miket olvastam 2014 óta a száz életműből, és miket írtam róluk. 

** Aminek egy kedves beszélgetést is köszönhetek. Egy korombeli hölgy a vonaton látta, mit olvasok, és részint kíváncsi lett rá, részint Jehova tanújának nézett (nem mintha baja lett volna Jehova tanúival). Gyorsan tisztáztuk, hogy nem, ez egy régi orosz író könyve, akit leginkább a kutya nem olvas, ám én kedvelem. Aztán elmesélte az életét. 

*** Az első részhez jó, ha ismeri a Gilgames-eposzt és az Egyiptomi halottaskönyvet. A második részhez Hénoch apokalipszisét, Homéroszt és Platónt. A harmadikhoz tényleg elég az evangéliumot tudni. Igaz, hogy azt kívülről... Ezért végső soron megértem, hogy miért merték a második rész nélkül is kiadni magyarul.

Pontszám: 10/8