Akartam szeretni ezt a könyvet, de sajnos nem igazán sikerült. Nehéz is írnom róla, mert egyáltalán nem tartozom a célcsoportjába. Olvasok sci-fit, űroperát is, csakhogy nem pusztán a cselekmény kedvéért, ez a regény pedig erősen cselekményközpontú. A fordulatok láthatóan jól ki vannak találva, van benne nyomozás, üldözés, világmegmentés a legjobb fajtából: amikor az ember csak úgy tudja megoldani a magánéleti baját, ha közben a közösségen is segít. Kalandtörténetként sokáig működik is a szöveg, humora is van, legfeljebb nem nekem való. Azért elég sokáig lekötött; sajátos módon az eleje és a vége nem, de a közepe igen.* 

Az, amit más kritikusok írnak, hogy a háttérvilág kevéssé van kidolgozva, érdekes módon nem zavart túlságosan. Pedig akárhány olyan könyvet tudok mondani, aminek a háttérvilága érdekelt elsősorban, akár jobban is, mint a cselekmény, és nagyon hiányzott volna, ha nem ismerhetem meg minden részletét. A Palackposta Show háttérvilágáról pedig sajnos tényleg alig lehet megtudni valamit, pedig egy (két) mesterséges bolygó működése jó sok lehetőséget ad a kidolgozásra. Itt mégis kizárólag a legszükségesebb részletek szerepelnek, pedig önálló háttérvilágú szövegről volna szó – de, ahogy írtam, ez valahogy nem zavart. Ellentmondásokat nem találtam az egyes világdarabok között, és éppen megfelelő mennyiségű magyarázatot kaptam a cselekmény számára fontos háttérelemek működéséről. Többet semmit, de több nem is hiányzott. 

Ami hiányzott, de nagyon, az a szereplők hitelessége. A könyv első felében még legalább a főszereplőt és egy-két fontosabb mellékszereplőt többé-kevésbé elevennek lehet mondani. A rövidebb időre felbukkanó mellékszereplők inkább sztereotípiák, némelyik fájdalmasan az, de a jóindulatú fajtából való. Az a gond, hogy az utolsó harmadban nekik kellene elvinni a hátukon a cselekmény nagy részét, és mivel papírfigurák maradnak, nem visznek semmit sehova.

Így pedig a cselekményfordulatok sem működnek. Az ember korábbi regényes-filmes ismereteiből tudja, mi fog következni, de azt is látja, hogy a cselekedet nem a szereplők gondolataiból és jelleméből következik, mivel nincs nekik olyan. Konfliktushelyzetek félbemaradnak, a főgonosz súlyát veszíti, a megmentendő gyerek egyáltalán nem gyerek módra viselkedik, a regény elején megismert sztereotipikus csapattagokat pedig, ha ekkora teret kapnak, már rosszul esik látni. Ezért sajnos marad egy kiszámítható, gyorsan olvasható végkifejlet. Aki azt szereti, annak megfelel, nekem nem. De az az én ízlésem. 

Megjegyzés: A borító, az gyönyörű. 

Köszönöm, hogy olvashattam, és sajnálom, hogy nem írhatok jobbat.

* Őszintén: ha nem ígértem volna meg, hogy végigolvasom, és írok róla, letettem volna három oldal után. 

Pontszám: 10/6