Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Kóbor lovag a kiismerhetetlen világ ellenében, avagy mit tud a szuperhős?

2021. augusztus 27. - Timár_Krisztina

szuper_2.jpgWe have a Hulk. 

Némiképp rendhagyó bejegyzés következik. Főleg azért, mert több kérdést nyitva fogok hagyni. Nagyon fogok örülni a válaszoknak.  

Egy időben elég sok szuperhősfilmet néztem, aztán olyan hét-nyolc éve leálltam. Most próbálom pótolni a lemaradást, és szembesülök azzal, hogy milyen irdatlan mennyiségű új film (főleg Marvel) halmozódott fel a közelmúltban. Ezzel kapcsolatos az első kérdés, amelyet nyitva hagyok: vajon miért ilyen népszerű ma a szuperhős-szerep? 

Van válaszom, kettő is, de eszem ágában sincs egyiket se abszolút érvényűnek tekinteni, már csak azért is, mert tényleg nagyon sok a pótolnivalóm. 

szuper_11.jpgAz egyik: 

Beszélgettünk egyszer arról, hogy ha a jó és a gonosz harcát akarja megírni/filmre vinni valaki, akkor gonosz szereplőt sokkal könnyebb izgalmasnak megírni, mint jót. Azért, mert a regény- és filmbeli jó sokszor passzív, „csak” annyi az érdeme, hogy bántják, és bírja, ezáltal tud győzni. A gonosz viszont aktív, hiszen neki a dolga az, hogy mindenféle kihívásokat találjon ki a jó számára. Persze, hogy izgalmasabb lesz. Ráadásul a komoly–nevető ellentétpárból is sokszor a gonosznak jut az utóbbi: a jónak a feladata fenntartani a világrendet, a gonosznak, hogy felforgassa. (Azért is választottam olyan képet, amelyiken az egyik éppen fejjel lefelé lóg.) Nevettetni pedig sokkal hálásabb szerep, mint komolynak maradni. Megint a gonosz válik izgalmassá. Sőt: akár szerethetővé. 

(Már akinek. A magam részéről a fenti felállást már annyiszor láttam, mindenféle verzióban, hogy nagyon jól kell megcsinálva lenni annak, ami nekem tetszeni akar, ellenkező esetben unom. Erről itt már írtam részletesen.) 

szuper_12.jpgNo de persze ma már bőven van példa az ellenkezőjére is – és a szuperhős talán a legjobb. Mármint példa. 

A megtestesült jó, a kóbor lovag, aki napi huszonnégy órában megmenti a világot. Nem engedheti meg magának tehát, hogy passzív legyen. Viszont minden további nélkül lehet komikus. Különösen akkor, ha hétköznapi életében álarcot visel, azaz hülyének tetteti magát.* Ja, és még egy sokak számára rokonszenves vonása van: hajlamos nem engedelmeskedni a törvénynek, de minimum a bevett szokásrendnek. Megteheti, sőt: eleve attól szuperhős, hogy „deviáns”, abban az értelemben, hogy valamelyik tulajdonsága eltér az átlagtól.  

A másik: 

Nem nehéz a világot sötétnek, gonosznak, kiismerhetetlennek érzékelni, amelyben szakadatlan értékpusztulás folyik, ennek oka pedig lehet háború, diktatúra, klímaváltozás – kinek hol micsoda. Az erők, amelyek irányítják, az átlagember számára láthatatlanok (vagy nem hiszi el, hogy látja őket, pl. hogy a korrupcióban ő is részt vesz), tehát könnyen ábrázolhatók akár elvont, emberfölötti, mitikus lényekként is. Ellenük pedig egyedül a szuperhősnek van esélye. Aki olyan ügyes, hogy el tud tűnni a rendszer működtetői elől, és/vagy olyan okos, hogy egymaga túl tud járni az egész világ eszén. És persze közben esendő is, már csak hogy könnyebb legyen azonosulni vele. 

Ti milyen választ tudtok még elképzelni? Mit tud a szuperhős, amivel becsalogatja nemcsak a gyereket, a kamaszt, hanem a felnőttet is a moziba? 

szuper_4.jpgAz utóbbi minőségben egyébként számomra Jean Valjean a csúcs (de azért a Marvel-filmeket és az összes X-ment is szépen sorban végig fogom nézni). Ötvenen túl is megemeli a rakott szekeret. Puszta izomerejével fel tud mászni a sima falon. Egy kivájt pénzdarabba rejtett minireszelővel kiszabadítja magát, ha megkötözik. Rezzenéstelen arccal tűri a fájdalmat. Profi alakváltó, és ha az útonálló megtámadja, tutira az útonálló kerül alul. Még ki is oktatják. Természetesen ő a legjobb céllövő, de még puskát is csak az élet védelme érdekében fog, embert nem öl, még csak meg sem sebez senkit. Tökéletesen ismeri a világot, annak minden mocskával együtt, és ki is igazodik benne, de ettől még eszében sincs feladni az angyali jó szívét, ráadásul pedig jó sok pénze is van ahhoz, hogy másokon segíteni tudjon. Akár úgy, hogy megtanítja nekik, hogyan segítsenek saját magukon. szuper_5.jpgAz egy dolog, hogy mások nem mindig hagyják. Mondjuk, végül is az első válaszom is illik rá, hiszen szökött fegyenc, aki a törvény elől menekül. A törvény képviselője pedig Javert, a démonivá vált jó. (Ezt az ellentmondást nem én találtam ki, hanem Hugo.) 

(Itt olvasható további rajongásom A nyomorultakról. Benne van az öt számomra legfontosabb történetben. Egyike azoknak, amelyektől azzá váltam, aki vagyok. Ami miatt pedig mások számára is fontos: hogy aktuálisabb az aktuálisnál.) 

Azért is kell éppen őt megemlítenem, mert azt a fajta kaotikus, szomorú, nyomasztó világot, amelyben a mai szuperhősök is mozognak, gyakorlatilag a romantika találta ki.** Vannak irodalomtudósok, akik szerint a romantika kora még nem ért véget. Elnézve a Marvel emberfölötti gonoszait, vagy akár Gotham Cityt úgy, ahogy van, hát szerintem se. 

szuper_1.jpgNa de hogy jön mindez az első mondatomhoz? 

Amíg most az idén újra nem olvastam A nyomorultakat, elég sokáig Bruce Banner állt nálam az első helyen, ahogy a fent linkelt bejegyzésem is mutatja. Néztek is az ismerőseim nagy szemekkel, hogy miért pont ő. 

Annak idején az Ang Lee által rendezett, 2003-ban kijött film alapozta meg a rokonszenvemet. (Rajtam kívül nem túl sok emberét egyébként, tekintve, hogy 5,6-en áll az IMDB-n. Teljesen megértem, nem teng túl benne a szórakoztatás, és nem is hibátlan film. Meg nem is tetszhet mindenkinek minden.)

Igazából két történetet mesél el. Az egyik egy sorstragédia, középpontjában a szeretve gyűlölt apával, aki egy szép klasszikus hübrisszel tönkreteszi a saját és a családja életét. A másik egy szuperhőstörténet, középpontjában a fiúval, aki szociálisan érzékeny, és az emberiség javáért akar dolgozni, miközben önmagát sem ismeri. (Nem sok mai filmben hangzik el eredeti értelmében az a szó, hogy „damned”. Elátkozott.) Mióta sokat olvasok a négy vérmérsékletről, időnként kategorizálom a történetek szereplőit meg a személyes ismerőseimet, és az Eric Bana által alakított Bruce Banner számomra a melankolikus. Csöndes, okos, passzív, magába forduló, senkihez közel nem kerülő, (szó szerint) sötét tekintetű figura, akiből a legváratlanabb pillanatokban kitörhet az őrült dühroham, amely (ismét szó szerint) átváltoztatja, egyszerre bezárja és felszabadítja. Lesz is az egészből nagy drámai szópárbaj apa és fia között, éles fénnyel megvilágított, sötét és színpadszerű emelvényen. Meg is csinálja mind a két színész úgy, hogy az ember fejébe égjen.

szuper_3.jpg

Ha pedig ennyi nem lenne elég, a zöld szörnyeteg még az erdővel is azonosul, amitől az én környezettudatos szívem repes. Hiszen a föntieket a természetre is el lehet mondani: minden bántást eltűr, egy adott pontig, de akkor durván túlnő saját magán, és úgy visszaüt, hogy attól koldulunk.  

Amikor kijött az első Bosszúállók, én bizony azt is a Hulk kedvéért néztem meg, és nem is csalódtam. Mark Ruffalónak ugyan nem pont így írták (nem is írhatták) meg a szerepet, meg nem is ugyanoda helyezi a hangsúlyokat, de jó ez így is. Bannerként szegények orvosa, kiszolgáltatottak támasza, akinek közben mindig van ideje de mikor? a tudomány legfrissebb eredményeit tanulmányozni. A többi embertől még mindig tartja a távolságot, és még mindig csöndes, testileg gyönge, ártalmatlannak, sőt kiszolgáltatottnak tűnő alak. Hulkként egy óvodás érzelmi és értelmi intelligenciájával bír, de míg tör-zúz, embert akkor sem öl, életmentésre viszont kiválóan alkalmas. Egyik fele a szellem, másik az anyag végletét képviseli, a kettő kiegészíti egymást, egyik sincs alárendelve a másiknak, és bármelyik lehet a jó eszköze. Nagyon tetszik nekem az a jelenet, amelyben Banner bevallja, hogy nincs is olyan nagy távolság kettőjük között („I'm always angry”), és minden átmenet vagy zökkenő nélkül változik át, hogy ugyanazzal a mozdulattal orrba vágja a gonoszt. 

szuper_7.jpg

Hát aki szociálisan érzékeny, az tényleg bőven találhat a mindennapi életében is olyat, amiért dühönghet. Igaz, ez a 2003-as filmben válik igazán hangsúlyossá. 

Azt viszont meg kell vallanom, hogy a további Bosszúálló-filmek Hulkjában erősen csalódtam, különösen az utolsóban. Értem én az alapötletet, hogy Hulk megunja a szolgálatot, meg hogy ha összeolvad a kettő, akkor támogatni tudják egymást – de nem tetszik. Így tulajdonképpen alárendelődik az anyag a szellemnek. Azt meg már annyiszor láttuk. Dögunalom. Sokkal izgalmasabb, ha a kettő egyenrangú, és váltja egymást. Meg jobban is néz ki. Az utolsó film Hulkja szerintem elég nevetségesre sikeredett.

Ezek után még edzenem kell magam, hogy előkeressem a többi Hulk-filmet... vagy azt mondjam, egye meg a fene, inkább megnézem a 2003-ast még hatszor. Esetleg újraolvasom A nyomorultakat, mert Jean Valjean még mindig veri. :)

Neked van kedvenc szuperhősöd? Mit jelent számodra, miért őt választottad? 

Utóirat: Hadd reklámozzam egy kicsit Zalka Csenge könyvét olyan népmesei-mondai-mítoszi hősökről, akik mind valamilyen szuperképességgel rendelkeznek, a sebezhetetlenségtől kezdve a gyilkos szemsugáron át az időjárás befolyásolásáig. Szereplőalkotáshoz kiváló. 

szuper_13.jpg* Ebben a minőségében – dobpergés – magyar szerző találta ki, emigrációban, ebből következően angol nyelven, ebből következően világhírű lett. Orczy Emmának hívták. Ahogyan Dosztojevszkij állítólag mondotta: „Mi valamennyien Gogol Köpönyegéből bújtunk ki”. Batman, Zorro és a kevésbé ismert Árnyék pedig a Vörös Pimpernel köpönyegéből. Aki folyton túljár az ellenfelei eszén, megvédi az ártatlanokat, kiválóan vív (bár sajnos nem nyílt színen), és mindenütt hátrahagyja sajátos „névjegyét”. Tessék ezekből kiválogatni a fenti figurák jellemző vonásait. Ja, egyébként Szabó Magda Abigélje is az ő kései utóda ám. Mert ő is szuperhős, álarcos igazságosztó, és semmivel nem alábbvaló a felsoroltaknál.

szuper_14.jpg** Nem, nem a realizmus. A realizmus által ábrázolt világ lehet piszkos, büdös, korrupt, de soha nem lesz elvontan és emberfelettien sötét. Mindig emberléptékű marad, sőt: otthonos. Aztán gondolkodjon el mindenki azon, hogy miért pont ilyen világban érzi magát otthon. A romantika világában nem fogja. Azért menekülnek a szereplők mindenféle álombeli szép helyekre, csak azoknak megvan az a hátrányuk, hogy kizárólag a társadalmon kívül, elzárva léteznek – vagy nem is léteznek egyáltalán, és ezt az őket kitaláló szereplők is tudják. 

A képek forrásai: looper.com, babbletop.com, screenrant.com, Wikimedia Commons, ralentirtravaux.com, thedissolve.com, Pinterest, drama.uktv.co.uk, tripsinthecity.blog.hu. 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr5716671826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Timár_Krisztina 2021.08.30. 17:56:19

Mivel sajnos nem minden ismerősöm tud itt kommentelni, különböző közösségi oldalakon viszont több válasz is született, a hozzászólók engedélyével bemásolom ide én, amiket írtak.
Hartmann Krisztián:
"Nem pont azokra a kérdésekre válaszolva amiket írtál, hanem erre "ha a jó és a gonosz harcát akarja megírni/filmre vinni valaki, akkor gonosz szereplőt sokkal könnyebb izgalmasnak megírni, mint jót." Szóval elviekben lehet, hogy igazad van, de pont a Marvel - meg talán úgy általában a mostani szuperhős filmeknél - épp az van sztem, hogy nincsenek bennük igazán jó, emlékezetes gonoszok. Ezek inkább csak megoldandó problémák amikkel a főszereplőknek meg kell küzdeniük, nem igazi karakterek.
Ezzel szemben a szuperhősök pöpecül ki vannak dolgozva. A trükk sztem az, hogy valójában a "gonosz" nem egy külső karakter, hanem ők magukban van benne, mondhatjuk úgy, hogy ez a szuperhősség velejárója. Hulkot te magad elemzted ki, neki is saját magával kell megküzdenie. De ott van Nolan sötét tónusú Batman-ja (Dark knight). A Superman vs Batman-ben az van meglebegtetve, hogy a végtelen erejével mire lenne képes Superman ha nem az embereket szeretné megvédeni. De Tony Stark is végig a saját egójával küzd... stb.
Érdekes, hogy talán ez épp mostanában változik, mintha most derült volna ki, hogy az antihősös filmekben mennyi potenciál van. Joker, Suicide Squad, Harley Quinn..."

Timár_Krisztina 2021.08.30. 17:57:38

Járvás Péter:
"Mint köztudott, nekem Amerika Kapitány a favoritom. Amíg Hulk tulajdonképpen egy buddhista tanmese a vágyakkal való végeérhetetlen és jobbára kudarcos küzdelemről, vagyis az akaratról, Rogersnél a központi elem a döntés és a szemelyes felelősség tudata. Ilyen értelemben Hulk schopenhaueri, AK kanti ihletésű figura, kac-kac. A moralitás engem amúgy is tökre érdekel, szóval én Rogersre vagyok predesztinálva.
Számomra amúgy Valjeanban is ez a hangsúlyos elem. Hogy nem az érdek, hanem az erkölcs vezet. De hogy egy másik irodalmi peldát mondjak, itt van ugye a Harry Potter, közelebbről a Potter-Voldemort páros. (Star Warsosok kedvéért: a Luke-Anakin kettős.) Mindketten kiválasztottak, konkrét szuperképességekkel. Mindkettejükben megvan az akarat (Voldemortban talán fölösen is.) Az egyik hős lesz, a másik tömeggyilkos. A különbség: a morális döntés.
Kis kanyar: szeretem amúgy azokat a raszkolnyikovi hősöket, akik szembenéznek a sajá bűnükkel, és vállalják a bűnhődést. A Marvel felületesen nézve tele van olyanokkal, akik rosszat tettek, de aztán jók lettek, sajnos a legtöbbüknél tompítja a kérdés erkölcsi oldalát, hogy nem szabad akaratból tették a rosszat (Tél Katonája, Fekete Özvegy - mondjuk utóbbival kapcsolatban tennék kiegészítést, de nem akarok spoilerezni a friss filmből). Itt van ugyan Loki, aki antagonistából lett protagonista, de ő extrém figura, mert protagonistaként is antagonista maradt. Vagy ott van az a kék csaj a Galaxis Őrzőiből. Na, az meg egy keresztény peldázat, mert tulajdonképpen a szeretet (kötődés) váltja meg, amit Gamorra iránt érez.
És itt be is rekeszteném magamat."

Timár_Krisztina 2021.08.30. 17:58:10

Archibald Tatum:
"Nincs kedven szuperhősöm... de eszembe jutott, Tarzant szerettem gyerekkoromban, és benne is van valami ezekből. Másreszt meg hogy, hogy nem, ha már így a t. olvasónak szegezted a kérdést, Jónást mondom. Annyira nem szuperhős, hogy szinte mégis az. No."

Timár_Krisztina 2021.08.30. 17:58:44

Péterffy Márta:
"Régebben alig néztem ilyeneket, de a 3 Batman film (Nolan/Bale) nagy kedvencem lett rögtön. Pár éve pedig Deadpool, mert az paródia."

Timár_Krisztina 2021.08.30. 18:01:23

Veres Judit (@Chöpp):
"Hulk nálam is a NO 1. (Én is miatta néztem meg a Bosszúállókat.)
Meglepetést nem okozott, inkább nagyon elszomorított, amikor a háborúról beszéltünk történelem órán szakiskolás fiú osztállyal, és egyöntetű, de legalábbis hangadói vélemény volt, hogy adjanak fegyvert és szétlövök mindenkit egyedül. A világban jelen lévő hatalmas mértékű kivagyi egoizmus jelenlétének tanúbizonysága után néhány színes képben megvilágítva a háború borzalmait beszéltem a fronton melletted hirtelen véres halált haló bajtársadról és a srapnelről, a sunyi gyilkosról, a véres és mocskos káoszról, a lelket bénító bármely pillanatban bekövetkező végről.
Mindig jobban szerettem a kooperációs játékokat, amikor egymást segítve jutnak nyertes pozícióba a játékosok; a filmekben, történetekben a jó párosokat, vagy csapatot alkotó egymást kiválóan kiegészítő hősöket. Ezért voltam olyan lelkes, mikor ezt és most pedig ezt elolvastam.
A magányos hős valóban magára van utalva, többnyire nehéz gyermekkori emlékeket, tragédiákat cipel, vagy szeretet-hiánnyal küzd, mint annyi ember. Szóval semmi rendkívüli. Az üzenete: belőled is lehet hős. (Nyilván Superman más tészta – tekintve humanoid voltát, ámde egyértelmű származásbeli különbségét.)"
"Nekem a düh a mumusom. Ahogy F. Várkonyi Zsuzsa mondja, a tiltott (nem engedélyezett) érzelmem. Hatalmas – a leghatalmasabb –, ahogy Hulk magában viseli, kontrollálni tanulja/tudja és időnként (f)elszabadulni hagyja! A két személyiséghez hasonló Robert Louis Stevenson: Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete, szintén nagyon izgalmas történet! Ráadásul már önmagában is jó párost alkotó tudós és szörny zseniális egyvelege. Önmagával alkot jó párost! :D
Szóval a legizgalmasabb karakter."

Timár_Krisztina 2021.09.03. 19:54:27

Pinviczki Rajmond:
"Amerika Kapitány! De nagyon szerettem az Andrew Garfield-féle Pókember-filmeket is. Sajnálom, hogy az MCU-ban végül nem ő vitte tovább a karaktert, vagy hogy nem folytatták azt a vonalat. Tom Hollandból inkább egy mini Vasembert csináltak...
Szerintem is a humor az, ami nagy szerepet játszik ma abban, hogy valaki bemenjen a moziba, de ez nem minden esetben jó, néhány szuperhős nagyon groteszkké válik miatta.
Jó írás nagyon, köszönjük!"

Timár_Krisztina 2021.09.03. 19:56:40

Oroszlán Judit:
"Már nem csak a negatív szereplők lehetnek viccesek, nekem pl azért nagy kedvenceim a Galaxis őrzői-filmek és a Ragnarök. Sőt, az új Fekete Özvegyből a hugi - a trailerből is látszik, nem spoiler. (Szereplők közül Loki, csak hogy mindjárt ki is nyírjam a válaszomat :P és nagyjából az egész Galaxis-banda, de főleg Baby Groot, őt nyilván azért is tálalták ki, a felnőtt nőknek :P )
A legtöbbnek azért van humora, az szerintem fontos, bár önmagában nyilván nem lenne elég a tömegek megmozgatásához. Én is gondolkodtam már rajta, és arra jutottam, hogy a valóság annyira fos, hogy attól menekülnek ilyen "mesékbe". És akkor ott van ez a generáció, aki nem hajlandó "teljesen felnőni", úgy értve, hogy nem hajlandók elhagyni teljesen a játékokat, meg az ilyen sztorikat sem, nem lesznek unalmas, örömtelen felnőttek. (Szerintem ez tök jó, és valamennyit mindenkinek meg kéne őrizni, de lehet más műfajban is nyilván. Mondjuk pocsolyába ugrálással vagy táncolással vagy mittomén, kinek mi.)
Az igazságért, békéért harcolás idealizmusa, az "erkölcsi jó" meg nem csak itt, hanem pl Aaron Sorkinnál is megvan, én azt nagyon szeretem benne. Igenis, neveljenek erre minél több embert, hátha mégis sikerül jobbá tenni a világot. El lehet menni aztán hétköznapi hősnek. :)
(Bocs, ha nagyon nem összeszedett, 25x akasztottak meg közben.)"

Timár_Krisztina 2021.09.03. 19:57:38

Zalka Csenge:
"Érdekes, hogy pont Hulk kerül szóba, mert egy bizonyos életkor (kisiskolás) alatt, ha gyerekeket kérdezek a kedvenc szuperhősükről, mind egytől egyig Hulkot szokták mondani. :D Erről hosszasan el lehet filozofálni, hogy vajon hogy függ össze az emberi képzelettel és a gyerekkori érzelmekkel."
"Egyébként személy szerint nagyon szeretem a Hawkeye-képregényeket, mert ott pont nem a tökéletes jófiú szerepel, hanem a szegény nyúzott legatyásodott Hawkguy akinek lépést kell tartania az istenekkel és szuperkatonákkal, csak szuperképesség nélkül és 10 darab nyílvesszővel. :DD (A kedvenceim viszont még mindig az X-men, mindenestül)"
süti beállítások módosítása