Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Félig ókori, félig modernizált – félig emberi, félig embertelen – Coriolanus szerepében: Tom Hiddleston

2020. június 05. - Timár_Krisztina

corolianus.jpg

Amióta volt szerencsém látni a londoni Royal National Theatre zseniális Frankensteinjét, és megtudtam, hogy a Coriolanus-előadásukról is készült színházi felvétel, azóta rívok, hogy láthassam én azt egyszer Magyarországon is. Ha a Frankenstein kedvéért elmentem Budapestig (az Urániában adták), akkor a Coriolanusért kétszer is elmennék.

Hát egy járvány kellett hozzá, de láthattam, méghozzá itthon. Még június 11-éig látható is lesz, a National Theatre YouTube-csatornáján. Azért írom meg gyorsan ezt a blogbejegyzést, hogy minél többen tudjanak róla. 

Nem vagyok se színikritikus, se Shakespeare-szakértő, csak egyszerű mezei rajongó. Fogalmam sincs, mennyire könnyű vagy nehéz ezt a darabot színre vinni, csak azt tudom, hogy még ennek a kicsi laptop-képernyőnek a segítségével is úgy belevonódtam, hogy egy idő után könyökölve, tenyeremre támasztott állal figyeltem, mint kisgyerek a mesét. Pedig hát ez minden, csak nem mese. És nemcsak azért, mert literszám folyik benne a vér. (Tom Hiddleston igen hatásosan tudja törölgetni a szeméből meg az orra tövéből. Az se akármilyen jelenet, amikor a sebeit zuhanyozza le, és fel kell mosni utána az egész színpadot. Szerintem még a közönségre is fröcsköl.) Tipikusan az a fajta tragédia, amelyikben hat prókátor se bogozza ki, hogy kinek van igaza, és amelynek a főszereplőjét mérhetetlenül lehet tisztelni is, siratni is, csak azt nem szeretném, hogy a szomszédomba költözzön egy ilyen.

ntah_coriolanus_4_coriolanus_tom_hiddleston_photo_by_johan_persson.jpg

A történetét dióhéjban össze lehet foglalni: Caius Martius legyőzi a rómaiak ellen támadó volscusokat (egy elfoglalt városról kapja a Coriolanus ragadványnevet), ezért konzullá akarják választani, de belebukik, száműzik a hazájából, átáll az ellenség oldalára, most ő támad Róma ellen, de az utolsó pillanatban rájön, hogy képtelen odaütni, és végül kivégzik. "Spoiler!" – kiáltják sokan. De az az igazság, hogy itt az előismeret inkább segíti, mint zavarja a műélvezetet. A sztori nagyon régi, és minden olyan könyvben benne van, amelyik római hősmondákat tartalmaz, a gyerekeknek szóló kiadványokban is, én is tizenkét éves korom óta ismerem. Már Shakespeare korában úgy mentek el az emberek a színházba, hogy tudták, mi lesz a vége. A feldolgozásra voltak kíváncsiak. Én is. Mindenkit megnyugtatok: így is izgalmas. És egyébként elég hamar egyértelművé válik, hogy minden más végkifejlet lehetetlen.

Hiszen Coriolanus nagyszerű, értékes, csodálatosan egyenes jellem; erős lélek, aki színlelésre legfeljebb ideig-óráig képes; rendkívül bátor katona (egymaga elindul bevenni egy egész várost), lovagias ellenfél, karizmatikus vezető... ööö... csak legyen kiket vezetni. Mert abban már semmi csodálni való nincs, hogy a többiek egy idő után köszönik szépen a társaságát. És az az idő bizony elég hamar eljön. Mert ez a Coriolanus, ez szó szerint nem ebbe a világba való. Annyira gőgös és indulatos, annyira nincs tekintettel a körülötte élőkre, és – már elnézést – annyira kevés a józan esze, hogy tisztes polgári létre teljességgel alkalmatlan. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány olyan szereplő van, akivel érzelmileg is kötődnek egymáshoz. És velük sem felhőtlen a kapcsolata. 

Igen, talán az lehet a darab egyik nehézsége, hogy Coriolanust egyszerre kell rokon- és ellenszenves fényben bemutatni. Na, ez Tom Hiddlestonnak maradéktalanul sikerül. Viszi a show-t az első pillanattól az utolsóig. Minden további nélkül megoldja, hogy a figura hol ijesztő, hol sajnálni való, hol embertelen, hol nagyon emberi legyen. Nélküle recsegve omlana össze az egész előadás, úgyhogy amikor színen van, az ember hajlamos is elfelejteni, hogy mások is tudnak azért még játszani a környékén.

700x373.jpg

Mark Gatiss, akit a Sherlock című sorozatból Mycroftként ismerhetünk, Menenius Agrippa figuráját is hasonló módon építette fel: sima modorú, udvarias, okos politikus, aki finom előkelőséggel néz le mindenkit (Coriolanust kivéve), élvezettel játssza a néppel a "húzd meg – ereszd meg" játékot, és nagyon kevés az igazi barátja, de azokhoz hűséges és jó. Ha a neve ismerős, az attól van, hogy – legalábbis az én gyerekkoromban – minden római tárgyú olvasókönyvben benne volt a tanmeséje a testrészek lázadásáról; ebben a darabban is elhangzik. Van benne egy kicsi a tricksterből, egy kicsi az udvari bolondból, aki zsebre dugott kézzel, gúnnyal vagy szelíd melankóliával figyeli a világot. Na, őt már el tudnám viselni szomszédomnak.

deborah_findlay_volumnia_in_coriolanus_at_donmar_2013_photo_by_johan_persson.jpgDeborah Findlay-t, Volumniának, a címszereplő anyjának szerepében, annyira nem. Legalább olyan könyörtelen, mint amilyen okos asszony; ő az ész a családban, és nem rajta múlik, hogy nem sikerül a fiát megmentenie. Ő nevelte Caius Martiust olyannak, amilyen – bár ne veszítené el fölötte az irányítást, mindenki jobban járna –, és mindvégig csodálja, ha valószínűleg nem is szereti annyira, mint a menye. Büszkén figyeli a távolból a dicsőségét, és csak egyszer megy közel, hogy megnyerje egyetlen nagy csatáját a fia ellen, amelyikben mindketten veszítenek, csak Róma nyer. 

Vannak itt még kisebb szerepekben is emlegetni való színészek, de inkább a rendezésről szeretnék többet szólni, annyira ügyes. A színpad egyszerre shakespeare-i és mai. Shakespeare idejében nem létezett se függöny, se különösebb díszlet: itt sincs. Kellékek is alig. Világítással, hanghatásokkal oldják meg a színváltásokat. Egy város ostromához dosztig elég öt kard meg ugyanannyi létra. Egy szenátusi üléshez nyolc-tíz szék meg egy kottaállvány. Az pedig egyenesen elképesztő, hogy mennyi mindent ki lehet hozni két darab felfestett négyszögből. Ha jók a színészek. És hát jók. A szereposztást végzők előtt kalapot le, már csak azért is, mert olyan ötleteik támadtak, hogy az egyik néptribunust tribunára cseréljék ki, és az ötlet tökéletesen beválik. Sicinia ugyanolyan ravaszul spekulál, mint Sicinius tenné, és ugyanúgy utálják egymást Coriolanusszal. Férfi párjával, Brutusszal együtt mocsok módon viszik keresztül, hogy Coriolanus bukja a konzulválasztást, de nem lehet őket nem megérteni: ez az ember tényleg nem való az állam vezetésébe. Abban is igazuk van, hogy azt mondják: kiket akar ez vezetni, ha megveti a népet, hát nem a népe teszi naggyá Rómát? (Oké, Coriolanus idejében ezt a kérdést így még nem tehették volna fel, de az se Shakespeare-t nem érdekli, se most engem, bocs, rólunk szól a mese.) No de elkanyarodtam a rendezéstől: szóval csekélyke díszletből, alig némi kellékből, félig ókori, félig modernizált, egészen ütött-kopott jelmezekből hozzák ki ezek a színészek a legtöbbet, hiszen az ő mozgásukon és arcjátékukon múlik minden. 

Ritka nyomasztó előadás, de az a fajta, amelyért szívesen küldtem adományt a közvetítést lehetővé tévő színháznak, és amelyet szívesen megnéznék még többször is. Fogom is még 11-éig legalább egyszer. Ezeket a jellemeket még látni akarom, ezekből a jambusokból még nem hallottam eleget. Akkor sem, ha Shakespeare angolját helyenként piszok nehéz érteni. Ezek a színészek olyan természetessé teszik még így is, mint hogyha mindennap blank verse-ben kérnének két kiló kenyeret a boltban. Sajnos ez az előadás hátránya is a magyar nézők számára: csak angol felirat van (meg még orosz meg ukrán). Öröm az ürömben, hogy a történet tényleg nagyon egyszerű, könnyen megérthető, egyébként pedig két magyar fordítása is olvasható a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Vagy ha valakinek kevesebb az ideje, Plutarkhosz Coriolanus-életrajzát is elolvashatja ugyanott. Rám egyébként az utóbbi volt olyan elementáris hatással pár éve (itt írtam a Párhuzamos életrajzokról), hogy mindenáron meg akartam nézni a darabot. Az a történet önmagában egy kicsi dráma, Shakespeare-nek csak fel kellett turbózni pár plusz szereplővel, meg jambusokba szedni, több gondja nem volt vele. Na jó, azért ő akkor is zseni, ha hozott anyagból dolgozik. 

tumblr_n0lcopsw911s85txzo7_1280.jpg

A bejegyzésben található képek forrásai: 
https://www.theartsdesk.com/theatre/coriolanus-donmar-warehouse
https://www.theartsdesk.com/theatre/coriolanus-national-theatre-home-review-%E2%80%93-gritty-21st-century-update
http://rebloggy.com/post/tom-hiddleston-screencaps-coriolanus/75822204765
https://www.curtisbrown.co.uk/news/mark-gatiss-birgitte-hjort-sorensen-and-peter-de-jersey-star-in-coriolanus

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr5415742684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása