Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Dübörögnek az óceániai irodalmak, akciós szállítással

Egy világolvasó újabb viszontagságai

2020. március 15. - Timár_Krisztina

statements_1248907.jpg

2019. március 16. 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy elszánt moly, aki minél több országból akart olvasni valamit, még a nagyon távoli és/vagy nagyon kicsi államok is érdekelték. Monacóit például már talált. Mármint ami a nagyon kicsiket illeti. Ami a nagyon távoliakat, arra nézve Óceániában kezdett kutakodni, talált is e-könyvként megvásárolható tongai történelmi fikciót, nem is csalódott benne.

Egy szép nap, a netet járván, különös nyomra lelt. Bizonyítékot talált arra, hogy alig tíz évvel korábban megjelent az első vanuatui regény. Mondom: vanuatui. Ott marha messze, mindjárt a Salamon-szigetek tőszomszédságában. Méghozzá egy Nobel-díjas író, Le Clézio ajánlásával.

(Megjegyzés: Utóbb olvasott másik könyvet is ugyanennek az írónak az ajánlásával, ezúttal az Indiai-óceánból. Kissé lelombozódott, mivel a moly és az író ízlése nyilvánvalóan nem egyezik. De azért nem bánta meg az olvasást. Ráadásul magyarországi könyvtárból vehette ki a könyvet, még pénzbe se került. No de vissza Óceániához.)

Gondolt egyet az elszánt moly, és elhatározta, hogy kideríti, honnan lehet beszerezni ezt a regényt. Ha már egy francia Nobel-díjas ajánlotta, és kétszer is kiadták franciául, sőt angol fordítása is van, akkor csak fellelhető valahol Európában is. És nem is hosszú.

Ment, mendegélt tehát a moly az interneten, és minden létező helyen kereste a vanuatui regényt. Elment a legnagyobb webboltokba, aztán elment a kisebbekbe is. Írt a kiadónak Port Vilába, ám a kiadó fenn hordta az orrát, mezei molyokkal nem állt szóba. Néha Franciaországban élő molyokkal is találkozott, őket is megkérdezte, de egyikük sem találkozott még vanuatui regénnyel. Egy Bélabá nevű kedves moly volt az egyetlen, aki hallott már róla távoli híreket: ő úgy tudta, hogy Észtországban kiadták a regény fordítását, a hír forrását viszont sajnos ő sem találta meg. Végső kétségbeesésében az elszánt moly beszélő állatokkal próbált szóba elegyedni. Konkrétan a WorldCat nevű macskát faggatta (bár tudta, hogy a nemzetközi könyvtárközi kölcsönzés marha drága). A macska bizonyult a leghatékonyabb segítőtársnak, azonban ő is csak annyit tudott mondani, hogy egész Európában egyetlen helyen: Németországban létezik a könyvből példány.

Amikor az elszánt moly már minden forrást kimerített, és szomorúan vette tudomásul, hogy ki kell fizetnie a nemzetközi könyvtárközi kölcsönzés árát úgy, hogy még csak nála sem maradhat a könyv, elpanaszolta bánatát három magához hasonló őrült molynak, Bori_L-nek, Eulénak és emének.

– Sose búsulj – szólt Bori_L –, hiszen az írónak azóta másik könyve is megjelent, és az viszont kapható egy új-kaledóniai székhelyű webboltban.

Az elszánt moly sajnos nagyon jól tudta, hogy egyáltalán nem minden külföldi webbolt áll szóba magyarországi vásárlókkal – mintha nem volna mindegy, honnan kapnak pénzt –, de belekapaszkodott ebbe a szalmaszálba, és üzenetet írt Új-Kaledóniába. Oda, igen. Ausztráliától ezerkétszáz kilométerre keletre, bele a Csendes-óceánba. Ahol ilyenkor délután már régen holnap van, és februárban augusztus… öö… nyár vége. Hogy mennyi lehet onnan a szállítási díj, azt meg se merte saccolni, először azt szerette volna tudni, szállítanak-e francia területeken kívülre egyáltalán. (Mivel Új-Kaledónia nem önálló állam, hanem közigazgatásilag Franciaország része, franciaországi webboltból meg könyvet még csak úgy kapott az elszánt moly, ha egy ott élő másik moly megrendelte, és ismerőssel elküldte. Még elektronikus könyvet se voltak hajlandóak eladni neki. A Csendes-óceán meg még ráadásul messze is van. Eggyel több ok.)

– Még jó, hogy szállítunk – válaszolta a webbolt hat órán belül. (Mikor alszanak ezek?!) – Szállítunk mi mindenhova a világon. Akciósan négy euróért bármely könyvet eljuttatunk hozzád. Mondom: négyért. Igaz, hogy akkor egy hónapig fog menni a könyv, döntsd el, ráérsz-e az olvasással addig.

– Persze, hogy ráérek! – kiáltotta az elszánt moly, és megnyomta a gombot.

(Gondolom, úgy oldják meg ezt az akciós szállítást, hogy ha indul Új-Kaledóniából Szingapúrba egy raklap mikiegér, akkor közé beteszik a csomagot, aztán Szingapúrban átrakják egy San Franciscóba induló hajóra, amelyik teniszlabdákat szállít, és így szépen egyszer elkeveredik Európába is.)

Három hét múlva, ünnep előtti délutáni bevásárlásba indulva éppen azt számolgatta a moly, hogy február vége óta még nagyon kevés idő telt el, majd ha két hét múlva se érkezik meg a könyv, akkor kezdhet idegeskedni. Amikor azonban leért a földszintre, a posta-rekeszében mit látnak szemei?! Csomagot Új-Kaledóniából! Még lehetett rajta érezni az őszi Csendes-óceán illatát! Nem. De olyan jól hangzik. :D

Az elszánt moly pedig boldogan fogadta be otthonába legegzotikusabb papírkönyvét. Hamarosan el is olvasta, írt is róla. Ha pedig eljön az éves szabadsága, első dolga lesz eredeti új-kaledóniai irodalmat vásárolni, mert ezek megérdemlik. :)

Itt a vége, fuss el véle. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr6015523446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása